Az Egy Morzsányi Szeretet Egyesület március utolsó előtti szombatján, március 18.-án, 11.00-12.30 között ismét vendégségbe hívja a debreceni Bocskai térre mindazokat a felebarátaikat, akiknek nem jutott...
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter egy hónapja jelentette be, hogy a “nemzeti megújulás” érdekében a 45 év feletti és 25 éve katonáskodók seperc alatt elküldhetők. Most országjárásba...
Még ilyen nehéz időben is gondol a nemzet nyugdíjasaira a nemzet kormánya! Nem vennék a lelkükre, hogy olvasnivaló nélkül maradjon a cirka 1.800.000 szépkorú szavazópolgár, ezért...
Ön szerint idézem: ütnek, vernek, rúgnak, harapnak bennünket". Megkérdezhetem miniszterelnök, ki a fene bánt, így királyi többesben minket? Tudja, ha nem a kolostorban élné az életét,...
Hogy mire? Megsúgom, nekünk, nyugdíjasoknak semmire, mert mire kézhez kapjuk, addigra már sem értéke, mert elinflálódott, sem pedig nincs is a kezedben ez az összeg. Igen,...
Még mondja valaki, hogy a szépkornak nincsenek örömteli pillanatai! A Hontravel Kft. 2023-ban tizenharmadik alkalommal rendezi meg az Országos Nyugdíjas Ki-Mit-Tud rendezvény sorozatát.
Az alábbi meglehetősen érdekes, ám az érdekesnek nem a pozitív tartományába eső levelet kaptuk egy Volán-járatot használni akaró nyugdíjas olvasónktól, aki december 23-án útra kelt egyik...
Orbán Viktor kedd reggel a Facebookon egy fotóval közölte, hogy hamarosan bejelentést tesz és mivel -tudják, hiszen Ő mondta- még sosem hazudott, 10 órakor kikerült a...
Rengeteg alacsony jövedelmű idős ember él olyan, saját tulajdonú ingatlanban, amely az ő igényeihez mérten túl nagy: kirepültek a gyerekek, vagy teljesen egyedül maradt sok plusz...