Valószínűleg gyomorrontás miatt lett rosszul Kövér László, ezért kellett kényszerleszállást végrehajtania a szlovák kormány különgépének – értesült több forrásból a Blikk. Van az úgy…. Mint arról kedd...
Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke nyilatkozott a Kamara nagygyűlése előtt. Az orvosi bérek emelését követelte megint, hozzátéve, hogy ha ez megvalósul, akkor a Kamara...
„Véget ért egy küzdelem, Bálint szeptember 2-án -ahogy ő fogalmazott – felment a mennybe az angyalok közé. Remélem boldog lesz ott, mindenesetre sok ismerős gyerekkel fog...
Az Orbán-Kásler-Rétvári triótól és a többi regnálótól mindent benyelő közszolgától azt hallani, hogy a magyar egészségügyben minden rendben van és aki nem így látja, az nem...
Nem garantálható a biztonságos betegellátás Magyarországon – ezt a súlyos megállapítást egyenesen a Magyar Orvosi Kamara elnöke tette a napokban. Az orvoselvándorlás, illetve a magyar kormány...
Régóta nem írtam, talán már el is temettet kedves olvasó. Lett volna pedig sok minden, de lekötötte minden erőmet és energiámat a betegségem. A jót is...
Emlékeznek még, milyen nyugis volt anno a Balatonon gyerekekkel nyaralni? A legnagyobb izgalom az volt, hogy a kikölcsönzött csónak mennyire ereszt. Manapság kisgyerekek száguldoznak a vízen,...
Húsz évvel ezelőtt sajnos az én apám is járt az Onkológiai Intézetbe. Olykor elkísértem, és őszintén szólva, már akkor sem tetszett, amit ott láttam. De az...
Nem szoktam ilyet tenni, de most mégis… írnom kell… Ma este háziorvosi ügyeleti szolgálatot teljesítettem Mátészalkán a kórházban. Egy gyermeket hoztak, mert az édesanyja délután észlelte,...