Nincs két egyforma ügy, de hasonlók azért vannak. A látványtervezés, no meg a politikai széljárás abban az időben is jelen volt, meg megcsapta a bűnüldözői munkát...
A hazai demokratikus ellenzék egykori, kiemelkedő személyiségének írása konkrét példával szolgál az előző részben említett megfelelési kényszer bemutatására. Adjuk hát közre most szó szerint! Balsai kívánsága...
Százmilliókat költöttek több új börtönök építésének előkészítésére – járt utána a Hír TV –, de egyelőre az egészből nem lett semmi. Így egyelőre marad a túlzsúfoltság,...
A belügyminiszter lányainak többségi tulajdonában van az a cég, amely megvásárolta a színművész budai házát. A kft.-ben egy ciprusi hátterű cég a kisebbségi tulajdonos, Pintér felesége...
A hivatalos nemzeti menekültszámláló információja alapján május hónapban 35 embert fogtak el a rendőrök, ezért visszahívták az állomány nagy részét a szerb-magyar határról a migrációs válság...
Az LMP szerint egy egymással összejátszó kör tartja kezében a választási informatikai rendszert, amelyen komoly biztonsági rések is vannak. Megdöbbentő összefonódások Szél Bernadett társelnök és Demeter...
Szerdán tárgyalja – pro forma – a Stop Soros néven elhíresített törvényjavaslatot a parlament. Nagy meglepetés nem várható, ám, amikor a fideszes képviselők nevüket adják hozzá,...
Vagyonvédelem! Pont a sunyi fejű Pintér Sándornak való terület ahol kedvére garázdálkodhat. Átláthatatlan, nagy része volt rendvédelmisek, fegyveres erőktől leszerelt főtisztek, tábornokok kezében levő gazdasági terület,...
Menekültügyben is igaz a mondás: a hazug embert hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát. Mesterházy Attila, az MSZP országgyűlési képviselője Valóban befogadott már 1300 menekültet Magyarország?...