Az” utca embere” rácsodálkozott Pintér Sándor cinizmusára – “Nagy szerencséje, hogy nem jár proli kocsmákba….”

Lassan külön rovatot érdemel az az olvasónk, aki az utóbbi időben “utca embere” jeligével küld nekünk “történelem alulnézetből” típusú gondolatmeneteket. Azért tartjuk fontosnak időről időre közölni gondolatait, mert ezek minden, a sajtóból ismert  affektálástól mentesen valóban az “utca” gondolatait, gondolkodását képviselik.

Nem először háborog az utca embere háborog

Kezdhetném úgy is, hogy este sört szürcsölve ültem az RTL híradóját nézve, de ez nem igaz, mivel gyerekfektetés közben csak félfüllel lógtam a televízión egészen addig, ameddig el nem hangzottak Pintér Sándor félelmetesen cinikus és hazug mondatai. Akkor aztán odaugrottam, leállítottam az adást és az “esti műszak” végeztével még egyszer meghallgattam. Érdemes volt, most már még biztosabb vagyok benne, hogy bukni fognak, ugyanis, ha így beszél egy belügyminiszter, az már tuti-biztos a végjáték.

Pintér szerint felelősségre lehetne vonni az újságírót, aki a Pegasus-ügyről kérdezi, mivel akkor ő államtitkot árulna el.

“Azért, mert jogilag megsértenék egy államtitkot. Na most, hogy ha én megsérteném, akkor Önt mint felbujtót ezért felelősségre kellene vonni, mert engem egy államtitok megsértésére próbál rávenni” – adta elő jogértelmezését a helyzetről, majd hozzátette: “úgy gondolom, végig kell gondolni azt is, hogy lejátsszák-e ezt…”

Egy ilyen mondat mindennek a teteje, de még biztosabban az alja, indokolni nem tudom amit írok, mert nincs meg hozzá a szakmai végzettségem, de érzem, hogy minden  sejtem tiltakozik ellene.

“Már bocsánat a szóért!”

A kormány a Pegasus-botrány kirobbanása óta, ha jól látom, folyamatosan tagadott, hárított, menekült, mostanra viszont gusztustalan ellentámadásba ment át, aminek fontos képviselője a belügyminiszter, hiszen neki talán van még némi hitele, nem úgy, mint az igazságügyért felelős társának, aki mára már nem más, mint egy vigyorgó  “Orbán-brossúra”.

Már bocsánat a szóért, az igazi mocsokság az volt a riportban, amikor Pintér úr már-már bepárásodott tekintettel sajnálkozott, hogy a felmerülő kérdésekre nem tudott válaszolni a nemzetbiztonsági bizottság ülésén, pedig ő kizárólag csak ott szeretne felelni a felvetésekre.

De tényleg rezzenéstelen arccal, amikor  a bizottság ülését éppen a kormánypárti képviselők távolmaradása hiúsította meg?

Mindezt látva és hallva már meg sem lepődtem azon, hogy az utolsó kérés elől, amely valahogy így hangzott,

ha ennyire sajnálja a bizottságnál történteket elmondta-e azt a fideszes képviselőknek is, válasz nélkül fordult be a Karmelita kolostor kapuján.

Nagy szerencséje Pintér Sándornak, hogy nem jár proli kocsmákba, mert ott egy ilyen szemenszedett ordas hazudozásért kijár néhány komolyabb füles.

“utca embere”

Előzmény

 

utca embere

.

 

A Banánköztársaság rovatban megjelenő írások nem minden esetben képviselik portálunk véleményét.

2 hozzászólás

  • 2021.07.29 - 19:01
    Közvetlen hivatkozás

    “Érdemes volt, most már még biztosabb vagyok benne, hogy bukni fognak,..”
    ***
    BBaszki azt olvastam 2002-ben, hogy ezeknek végük.
    Aztán jött 2010
    Aztán jött 2014 és, hogy “Most aztán biztos.”
    Aztán jött 2018 és, hogy “Most már tuti.”
    És most eszembe jutott hogy is mondta Hofi “Ne álmodozzon Mama.”

    Válasz
  • Visszajelzés: Beoltva! - Újra itt az "utca embere"! - Városi Kurír

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük