Két éve, 2016. október 8-án törölték el a Föld színéről Magyarország legnagyobb lapját, a Népszabadságot. Az utolsó szerkesztőség tagjaiként elhatároztuk, hogy minden évben ezen a napon tüntetést...
Húsz éve, 1998. szeptember 30-án jelent meg a Kurír utolsó száma. Az első Orbán-kormány már akkor elkezdte felszámolni a sajtószabadságot.
Bekérette Spanyolország budapesti nagykövetét a Külgazdasági és Külügyminisztérium a spanyol külügyminiszter „Magyarországot” bíráló nyilatkozata miatt.
Hűha, nagy a botrány. Az Index megírta, amit szerzője gondol, a kritizált Klebelsberg Központ pedig azonnal hajtűit elszórva (bocs a képzavarért) kétkötetes közleményben reagált. Értjük mi,...
Egyetlen lehetőség van: a nyílt és egységes szembefordulás. Nem fogadható el semmilyen kezdeményezés azoktól, akik a mai sajtóviszonyokat kialakították.
Elítélte a Hír TV-nél történteket a Riporterek Határok Nélkül. A nemzetközi szervezet szerint Orbán teljes ellenőrzése alatt karja tudni a sajtótermékeket.
Példátlan, ami ma Magyarországon a médiában történik, az MSZP szerint megszűnőben van a sajtószabadság - mondta Őrsi Gergely, a párt fővárosi alelnöke.
A Népszabadság bezárása, az Origo elfoglalása, a TV2 és a Figyelő felvásárlása után a mai egy újabb fekete nap a sajtószabadság történetében.
Az MSZP benyújtotta a közpénzek védelme érdekében kezdeményezett népszavazási kezdeményezéseit a választási irodának – közölte az ellenzéki párt elnök-frakcióvezetője pénteken Budapesten. Sajnos nincs új a nap...