Londonba érkezett hétfőn az amerikai elnök. Donald Trump állami látogatáson, vagyis hivatalosan II. Erzsébet királynő vendégeként tölt el három napot a brit fővárosban, ennek ellenére, már...
14 órára hirdettek gyülekezőt, a Fővám térre, a Corvinus Egyetem elé, majd az ELTE BTK és a CEU érintésével vonulnak a résztvevők az MTA székháza elé. ...
Halász János fizetésébe – amit zárójelben szólva Öntől, meg Öntől és így tovább kap – bele van kalkulálva, hogy bármit gombnyomásra a megfelelő mikrofonállványnak rezzenéstelen arccal...
A törökszentmiklósi Kossuth téren a Mi Hazánk a település cigány lakossága ellen irányuló demonstrációját hirdették meg, az ideérkezők közül többen betyársereges pólókban-pulóverekben jöttek – tudósított a...
Kövér László fideszes házelnök egy szerda esti zuglói fórumán a pedofíliához hasonlította azt a követelést, hogy a homoszexuálisok házasodhassanak és gyereket fogadhassanak örökbe. Gulyás Gergely miniszterelnökséget...
A Demokratikus Koalíció támogatja a diákok nyelvvizsgatörvény ellen szervezett tüntetését, és a párt tagjai szolidaritásból részt vesznek a pénteki demonstráción. A közoktatásból legalább 450-500 nyelvtanár hiányzik...
Még mielőtt a folyton kétkedő megkérdezné, László Olivér a Fiatalok a Demokráciáért Mozgalom nevében szervezett “Forr a Dalom” című tüntetést napjára gondolt fenti erősre sikeredett kijelentésében,...
Az utóbbi másfél évtized legnagyobb tömegtüntetése volt szombaton Londonban. A résztvevők a brit EU-tagságról szóló újabb népszavazás kiírását követelték. A tüntetők négy kilométer hosszan megtöltötték az...
Mindenkinek, aki elégedetlen a hazai viszonyokkal és az ellenzéki oldal tüntetéseivel, de otthonról, annak a bizonyos fotelnek biztonságából sokkal jobban tudják, hogy mit és hogyan kellene...