Connect with us

Kerítésen innen

Halász-őrület: Soros szervezi a klímatüntetést, naná, hogy azért, hogy Önnel kiszúrjon!

halasz-janos
Megosztás

Halász János fizetésébe – amit zárójelben szólva Öntől, meg Öntől és így tovább kap – bele van kalkulálva, hogy bármit gombnyomásra a megfelelő mikrofonállványnak rezzenéstelen arccal felmondjon. Teljesít is teljes erőbedobással.

A jó öreg, bevált Sorosozás…..

Ráillik a Soros-hálózat működésére a péntekre tervezett Klímasztrájk tüntetés

-jelentette ki a Fidesz frakció szóvivője szerda este a HírTV-ben. Halász János szerint azért,

mert látszólag népszerű témát felhasználva buzdítanak az EP-választáson való részvételre, (…) és akik buzdítanak, azok migránspárti szervezetek. A szervezők becsapják az embereket, mert nem mondják ki nyíltan, hogy most azért kampányolnak, hogy a migránsok maradjanak Európában

-tette hozzá.

„Főleg Facebook-on. Számítógépen, számítástechnikai eszközökkel érnek el embereket. Egy klikkhadsereg, amit Soros pénzel.”

A szóvivő szerint

a klímatüntetést szervezők beavatkoznak a választásokba, mégpedig úgy, hogy azon nem is indulnak.

A para kiváltó oka

Pénteken 109 ország mintegy 1300 városában lesznek megmozdulások – derült ki a Fridays for Future (Péntekenként a jövőért) elnevezésű nemzetközi mozgalom hétfőn közzétett listájából. Diákok százezrei vonulhatnak az utcákra szerte a világon az éghajlatváltozás feltartóztatásáért tartott tüntetéseken. A pénteken, tanítási időre szervezett megmozdulások vezetője ismét a svéd környezetvédelmi aktivista, Greta Thunberg, aki Twitterén azt írta:

„Mindenkit szívesen fogadunk. Mindenkire szükség van”.

Magyarországon nyolc városban tüntetnek

Hazánkban is hatalmas tüntetést szerveznek péntekre. Az egyetemistákból álló Fridays for Future Magyarország szerint az eddigi legnagyobb klímatüntetésen Budapest mellett nyolc vidéki városban (Miskolc, Szeged, Pécs, Tata, Karcag, Győr, Szekszárd, Debrecen) lesznek vonulások, sztrájkok.

Budapesten 11 órakor indul majd a menet a Deák térről a Kossuth téri tüntetésre. A szervezők szerint eddig több mint hétezer érdeklődő regisztrált, köztük nagyon sok középiskolás, sőt, általános iskolások is egyre többen jelzik csatlakozásukat (ehhez nekik szülői kikérőre van szükségük, ami az FFF Facebook-oldalán elérhető). A 16 éves Greta Thunberg alapította a Fridays for Future (Péntekenként a jövőért) elnevezésű nemzetközi mozgalmat, amelynek célja, hogy felhívja a döntéshozók figyelmét az éghajlatváltozás problémájára. Thunberget idén Nobel-békedíjra jelölték(forrás)

A regnáló további „agymenjei” is megszólaltak az ügyben, felfogva jelentőségét….

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük