Gulyás Gergely csütörtök esti kormányinfóján közölte, hogy a kormány utasította a rendőrséget, hogy rémhírterjesztés miatt indítson eljárást mindenkivel szemben, aki valótlan információt közöl az üzemanyagellátás leállásáról....
Kövér László kedden mikrofonközelbe került az InfoRádió Aréna című műsorában és elmondta, hogy átlépik a büntetőjog határát azok, akik szerint egyszerű parlamenti többséggel is megváltoztatható az...
Az már nem számít 2021 Magyarországán hírnek, hogy a kritikus kérdéseket feltevő betűvetőket nem engedik be a sajtótájékoztatókra -mondjuk demokráciában az újságírók szolidárisak egymással és egységesen...
Dübörgünk! Mára a 60-as évek elejére sikerült visszavetni Magyarországot! Utoljára akkoriban kellett az újságíróknak a fifikához jobban érteni, mint a betűvetéshez, a hírvadászathoz, az oknyomozáshoz. Az...
Szegény Mark Rutte álmában sem gondolta, hogy azzal, hogy kiáll az Európai Unió közösen elfogadott normarendszere mellett, magára rántja egy tagország kormányhű NERner,sajtómunkásait, akiket nem az...
Megszületett az Európai Tanács döntése azzal kapcsolatban, hogyan szankcionálják a belarusz államot a Ryanair légitársaság Athén – Vilnius járatának eltérítése miatt. Ennek értelmében megszűnik a légi...
A Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) eladta a tihanyi újságíró-üdülőjét. A liciten a DT. Invest Kft. tette a legmagasabb ajánlatot, ami 900 millió forint volt (az...
Kifejezetten hazai használatra szánhatta Szijjártó külügyér és a kormánymédia a bősz felháborodását Petry-ügyben, -aki egy német cég dolgozójaként felrúgta a megállapodását "gazdájával", ezért kirúgták- és a...
Tóta W. Árpád egy publikációját nemzetgyalázásként értelmezte a Kúria („kifejezései egy egész népre, egy egész közösségre vonatkoznak sértő, megbélyegző értelemben”), s pénzbírságra ítélte és bocsánatkérésre kötelezte...