Akit nem győzött meg mindaz,amit az ATV Heti Napló műsorában látott-hallott, az feltehetően az alábbi történetet is Soros-műnek minősíti majd. Hiába, a szemellenzővel nincs mit kezdeni!...
Hihetetlen, de igaz, Korda György betöltötte a 80. életévét. Dalain több generáció nőtt fel, feleségével, Balázs Klárival, ma is járják az országot.
A baloldali liberális, bevándorláspárti politika elfoglalta az európai intézményeket, és saját céljaira használja őket, már nem csak kampányidőszakban, hanem azt megelőzően is – jelentette ki Kovács...
Március 31-én elnökválasztás lesz Ukrajnában, s ez változtathat azon a patthelyzeten, mely az utóbbi hónapokban megszilárdulni látszik. Sőt, egyesek úgy vélik, március végéig nem kizárhatók újabb...
Mráz nyalafintasága a fideszesek iránt közismert. Szerinte Orbán tusnádfürdői beszéde aktuális üzeneteket és geopolitikai helyzetértékelést tartalmazott.
A választás eredménye – azaz, hogy a fideszes Mészáros László követi majd Mészáros Lőrincet a polgármesteri székben – a voksolás előtt sem volt kétséges.
Balmazújvárosban, Felcsúton és Sorkikápolnán polgármestert, Pásztón településvezetőt és képviselőket is választanak. Szavazni este hét óráig lehet.
Négy településen tartanak vasárnap időközi önkormányzati választást: Balmazújvárosban, Felcsúton és Sorkikápolnán polgármestert, Pásztón településvezetőt és képviselőket is választanak.
Tusványosról megtudtuk, hogy miután a Fidesz egy teljesen demokratikus választási törvénnyel kétharmadot nyert, hatalmas elánnal készül már a jövő évi EP választásra is. Hogy még demokratikusabb legyen...