Kerítésen innen
Csak tudnám, mi a baja a magyar kormánnyal az Uniónak – Nagykarácsonyban most dobtak a szemétbe félmilliárdnyi támogatást
A kormánymegszólalók Orbán Viktorral az élen folyamatosan arról papolnak, -hazai használatra- hogy az Európai Unió „nyomják Krahácsot” üzemmódba kapcsolt és semmi nem elég jó abban, ahogy a regnáló „kerítésen belül” elveri a felzárkóztatásunkra szánt eurómilliárdokat. Annyiszor mondják el -szintén ebből a pénzből lecsippentve, hogy az erre fogékonyak elhiszik ls ez harcias kiállásra buzdítja őket.
Igen ám, de nem ez a frankó!
Nagykarácsonyban, ebben a közel 1.300 fős Fejér megyei községben csaknem félmilliárd forint európai uniós támogatást költöttek el a posta felújítására, hogy aztán idén a Magyar Posta bezárja a patinás intézményt.
Ez az a hely, ahonnan tíz éve advent idején még különleges ünnepi képeslapot lehetett küldeni.
Ehhez nem kellett feltétlen a Dunaújváros melletti községbe utazni, elég volt bármelyik postahivatalban befizetni a felárat. Ekkor a szeretteinknek szánt képeslapot előbb elvitték a kis faluba, ahol alkalmi bélyegző lenyomatot kapott a küldemény, majd onnan tovább a címzettnek.
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
A posta 1988-ban indította és 2014-ben szüntette meg a nagykarácsonyi ünnepi akciót
A nyolcvanas-kilencvenes években decemberben nem volt olyan tévés reklámblokk, amiben ne hirdették volna. Még a kétezres években is 120-150 ezres ünnepi forgalma volt a kis postának, fénykorában pedig félmillió küldemény is megfordult Nagykarácsonyban.
Idén bezárták a nagykarácsonyi postát
A helybélieknek napi 40 percük van arra munkanapokon, hogy levelüket feladják, a csekkeket befizessék, egyébként utazhatnak Dunaújvárosba. Reggel 9 órától 9.40-ig áll meg a falu könyvtárának udvarán a mozgóposta furgonja, tájékoztat az elhagyatott kis téren az oszlopra és a bezárt iroda ajtajára ragasztott papír.
Mellette nemrég vakolt falra szegezett hivatalos plakát az Európai Unió és Magyarország Kormánya logóval arról, hogy 473,6 millió forint uniós támogatásból újították fel a postát és a parkolót 2020-ban.
Befektetés a jövőbe – hirdeti az értesítés. Ez a befektetés azonban négy év után láthatóan befuccsolt. Pedig még bicikliparkoló is van itt, csak épp ennyi idő elég volt hozzá, hogy belemarjon a rozsda, akárcsak a rénszarvasokkal dekorált piros fémkapuba, ami a térkővel burkolt parkolót határolja el a szomszédos üres telektől.
Cinikus posta-duma
A Magyar Posta sajtóosztálya közölte a Blikk-kel, hogy nem kötelezi őket jogszabály, hogy az 1373 fős Nagykarácsonyban állandó postai szolgáltatóhelyet üzemeltessenek.
„A település érintett volt a novemberi üzemeltetési mód váltásban, a postai szolgáltatásokat mobilpostával biztosítjuk. Jelenleg folynak a tárgyalások postapartnerség kialakításáról. Összefoglalva tehát a postai szolgáltatás továbbra is minden településen elérhető”.
Hozzátették:
tervezik, hogy másképp hasznosítsák, esetleg bérbe adják a nagykarácsonyi postahivatalt.
De hogy miért költöttek el rá négy éve csaknem félmilliárd forintot, nem tudtuk meg.
Mi baja lehet a nemzeti kormánynak a Mikulással és a gyerekekkel?
Ha elkerülte volna valaki figyelmét, sok év után először idén került kilátástalan helyzetbe a Mikulásgyár, ami sokak utolsó reménye volt, hogy az ünnepek alatt ajándékot kapjon és legalább olyan fontos, hogy megtanította a nem rászorultakat arra, hogy
adni jó.
„Tekintetettel az elmúlt tizenvalahány évben a megkérdezésem nélkül a MikulásGyárról és rólam írt és mondott valótlanságokra, arra, hogy a MikulásGyárat a sajtó nagy része negligálja, arra, hogy sokan ellenségként tekintnek a MikulásGyárra és rám, valamint – és elsősorban – arra, hogy sosem voltam és nem vagyok hajlandó egy végletekig klikkesedett, csakis belterjes viszonyok között működő társadalomban közlekedni, további indoklás nélkül közlöm az alábbit.
Tudomásul veszem, hogy Magyarország a MikulásGyárra nem tart igényt, így nem ráll módomban megrendezni a Jubileumi 20. MikulásGyár ünnepi eseményt. Nincs mit ünnepelni”
– írta a rendezvény közösségi oldalán Zsolnai Endre, a MikulásGyár főszervező-tulajdonosa.
A finn Mikulás a Mikulásgyár elmaradása ellenére – alapítványunk meghívására – az eredeti terveknek megfelelően Magyarországra érkezik, és több településre ellátogat
– közölte Zsolnai Endre. Joulupukki a Mikulásgyár Alapítvány koordinálásával tizenhárom napon át járja majd az országot, hogy felejthetetlen élményt ajándékozva, személyesen találkozzon a magyar gyermekek sokaságával.
Sokan összefogtak – kivéve a kormányt
Az eredmény: Lesz 20. Mikulásgyár!
„November 29. és december 21. között megrendezzük még egyszer, hogy legyen mit enniük az éhező gyerekeknek, akik csak tőlünk kapnak. Nincs szükség sajnálkozásra, nincs szükség új MikulásGyárra. Szükség van azonban arra, hogy a jóérzésű emberek tömegesen támogassák a MikulásGyár Alapítvány működését. Azok is, akik eddig sosem tették. Jó lenne megmutatni, hogy nem teljesen reménytelen a szegény gyermeke ügye. Jó lenne!”
-írták közösségi oldalukon.
Szerző
Friss
- Sokat csuklik mostanság a Vodafone (tudom, képzavar) – lefagy, lassú, élvezhetetlen – Ez az előfizetés-árban is meglátszik majd?
- Csak tudnám, mi a baja a magyar kormánnyal az Uniónak – Nagykarácsonyban most dobtak a szemétbe félmilliárdnyi támogatást
- A gránitszilárdságú 14. átirata Polt Péter idő előtti utódlását készítheti elő? – 135 igen és 53 nem – Beindult a para?
- Ukrán külügy: a magyar kormány hagyjon fel az erkölcstelen manipulációval! – Frissítve!
- Mit nem tudhattak egy hónapja megdumcsizni? – Orbán Viktor a kirgiz miniszterelnököt fogadta a Karmelitában
- Három 4 napos és egy 5 napos hosszú hétvége vár ránk 2025-ben
- Törvény született róla: a minősített emberölés fiatalkorúak esetében sem évülhet el – Na, de visszamenőleg?
- Nagy Márton beállt a Szájer-Várkonyi-tankerületi vezetők-Tóth Gabi sorba: Ő lett a HVG 2024-es citromdíjasa
- Orbán Viktor veje behúzta a volt tévészékházat (is)
- 50 milliót ad a közösből a nevünkben az NFI, hogy dramatizált dokumentumfilm készüljön Zalatnay Saroltáról