Csányiusz és Hernádiusz, továbbá Orbániusz és Gyurcsányiusz kincsei

Aligha van a MOL-hoz (és elődeihez) fogható jelentőségű vállalat Magyarországon, kiváltképp, amióta az emberiség belefogott – Ferenc pápa szóhasználatával élve – az ördög ürülékének mértéktelen hasznosításába.

Se szeri, se száma a volt és jelenlegi tulajdonosoknak,

akiknek azonban túl nagy jelentőségük nincs, amióta a hazai politikai elit két fekete lyuka, Gyurcsány és Orbán a 15 évvel ezelőtti Lex-MOL elnevezésű törvénybe foglalt közös akarattal életfogytiglanos fővezérré tette Hernádi Zsoltot és Csányi Sándort, illetve ez utóbbit az OTP esetében is.

A Lex-MOL lényege az a rendelkezés, hogy a “nemzetstratégiailag fontos” menedzsmentet csak 75 % + 1 szavazattal lehessen leváltani, miközben a részvények legkevesebb 30-40 százaléka így-úgy, de eleve a menedzsment ellenőrzése alatt van.

Nem feltételezem, hogy egy ilyen, sok száz milliárdos üzlet odaajándékozása csak úgy, jószívűségből történt volna,

mármint egyszerre aligha lehetett a két miniszterelnök egyidejűleg és egyhangúan ilyen bamba. Márpedig abban a parlamenti ciklusban Orbán Viktor egyszer szólalt fel az Országgyűlésben, éspedig a Gyurcsány által megálmodott Lex-MOL-t az egekbe dicsérve. Akárhogy is nézzük, a MOL eszméletlen sok előjogot örökölt a magyar és a szovjet proletárdiktatúrák idejéből, úgymint vagyont, infrastruktúrát, kitermelési jogok garmadáját, és még amit csak el akarnánk képzelni.

Ennek a gigantikus üzletnek pedig az a lényege, hogy a MOL évtizedek óta fillérekért jut nyersanyaghoz, amit viszont feldolgozva csillagászati összegekért árul főként a magyar fogyasztóknak.

A nagyságrendekben való eligazodás végett említem,

hogy a MOL beszerzési árai még a hordónkénti 10-20 dolláros ősidőkben rögzültek, az értékesítése pedig többnyire a 100 dollár feletti árszinteket veszi alapul. Ezt a jelenséget úgy ismeri be a cég vezérkara, hogy t.i. az árképzésük nem költség-, hanem piaci alapú. Korábban ezt még vadregényesebben imaginárius árképzésnek hívták,

magyarul elképzelték, hogy a versenytársaknak mennyibe kerülne a magyar piacra lépni, s az alá ígértek egy kicsikét.

Sakk-matt

Fentiekhez képest akár talányosnak tűnhet, hogy ebbe az idilli képbe hogyan és miként matatnak bele a mindenkori orosz és magyar kormányok az ún. hosszútávú megállapodásaikkal?

Hát úgy, hogy orosz és magyar oldalon egyaránt nagykanállal szedik a sápot a legkülönbözőbb kormányzati trükkökkel, a közbeépített baráti cégeken keresztül, akik az ún. “vevőkijelölési jogok” alkalmazásának nyertesei.

Ezen köztes cégek tulajdonosai egymással jól összefonódva a magyar “elit” vezércsillagai, illetve a másik oldalon az idehaza kevésbé ismert putyini oligarchák.

Mikor ki és mikor hogy

Egy szó, mint száz, az alaphelyzetben 15 dolláros olaj így válik 150 dollárossá a magyar autósok számára, s nagyjából ugyanez a mechanizmus zajlik a gázfronton is. Talán nem kell több magyarázat ahhoz, hogy Orbán Viktor vajon miért ragaszkodik foggal-körömmel az orosz olajhoz és gázhoz, illetve e téren mitől olyan marha csendes az egyébként bőbeszédű Gyurcsány Ferenc.

Nincs az a számológép, amelynek kijelzőjére felférne az a mérhetetlenül nagy összeg, amit az említett körök az elmúlt évtizedekben bezsákoltak.

Hogy a MOL részvényesei ne nagyon zúgolódjanak, ezért rendre őket is kielégítik némi nyereséggel, ami éppenséggel fülsüketítően magasnak tűnhet, ám eltörpül a köztes cégek rablásaihoz képest.

Nos, ezért fordulhatott elő, hogy miközben a MOL kvázi féláron adta a kutaknál a naftát hovatovább egy éven keresztül, ez nemhogy megrendítette volna a pozícióit, hanem éves szinten a kb. 1.000 milliárd forintos nyereséget simán hozza, mintha az ég adta világon semmi különös nem történt volna ezen időszak alatt.

Szerintem ha 10 évig ingyen adná, az se nagyon látszana meg meg a cégen,

legfeljebb kicsit apadnának az ide-oda kipakolt tartalékai. Persze ennek a mutatványnak a vámszedői nem ennyire nagyvonalúak. Amit engedniük kellett, azt valahogyan visszakarmolták az államháztartásból, különben nem beszélnének egyes “szakértők” arról, hogy a rezsicsökkentésnek hazudott manipuláció milyen sokba kerül a kormánynak, pontosabban az adófizetőknek. Érdekes módon a rezsicsökkentés beharangozása óta mindig az volt a gyógyszöveg, hogy a kormány a nagy energiavállalatokat sarcolja, ehhez képest viszont kvázi érthetetlen, hogy a rezsi-felcsökkentést most miért a költségvetés helyzetével indokolják? Dunát lehetne rekeszteni azokkal a számításokkal, amelyek a nagy olajcégek felfoghatatlan vagyonáról beszélnek, konkrétabban az üzletágban játszó tulajdonosok egyenként is maguk mögé utasíthatnák a legendabeli Dáriust, aki “csak” 50 millió akkori ember adóztatott agyon.

Ha a nép tisztában lehetne azzal, miként rabolják ki szisztematikusan, akkor alighanem már túllennék egy világforradalmon is.

Friss!

• A Millenáris könyvfesztivál-mentes övezetté vált: 2025-ben nem engedi be az eseményt
• Juszt László heti matekja: az aktuális kormányadósság főszáma cirka 150.000.000 Euro
• 70.- forint/magyar kopf – Krausz Gábor segítséget kér
• Emberek, Orwell az 1984-et figyelmeztetésnek szánta, nem forgatókönyvnek
• Lebukott a hárommilliárdos számlagyár