Ez a nap
Csepelen határon túli voksturistákkal próbálták győzelemhez segíteni Rezsi Szilárdot

A csepeli szavazókörök delegáltjainak tucatjai számoltak be a hvg.hu-nak turistaként viselkedő, magyarul sok esetben nem is tudó, tolmácsra szoruló szavazókról. A körzetet mellesleg így sem tudta visszahódítani együttes riválisától Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke.

„Segítsen má’, nem találom a Fideszt!” – dugta ki a fejét a szavazófülkéből vasárnap – nem kis derültséget aratva az épp ott tartózkodók körében – egy ízes magyarsággal beszélő idősebb nő a legnagyobb csepeli lakótelep egyik szavazókörében. A nőnek a helyi szavazatszámláló bizottság (szszb) kormánypárti delegáltja segített, hogy megtalálja, amit keresett. Egyike volt annak a több száz, határon túli születésű, de csepeli bejelentett lakcímmel rendelkező választónak, akik vasárnap Budapest 17-es egyéni választókerületében adták le voksukat.
A vasárnap feltűnő arányban megjelent határon túliak esetében a portál információi szerint nincsen szó helyben lakásról: bár valóban létesítettek egy XXI. kerületi lakcímet, ami a határon túl maradt társaikkal szemben arra is feljogosítja őket, hogy a listás szavazat mellett egyéni képviselőre is voksoljanak, valójában azonban nem élnek itt, csak a választás idejére, szavazni érkeztek Magyarországra.
Hogy milyen számban, azt jól érzékelteti, hogy a választást megelőző hét csütörtökén és péntekén több olvasótól kaptak felháborodott, illetve értetlenkedő leveleket arról, hogy nem férnek fel a csepeli hévre, és a végállomásáról induló buszokra, mert dugig vannak a magyart törve vagy nem is beszélő, hátizsákos-bőröndös fiatalokkal. Hasonló „bejelentést” kaptak arról is, hogy a Csepel központi helyének számító Szent Imre téren is nagy számban ténferegnek oroszul vagy hasonló nyelven beszélő hátizsákosok.
Meglepő arányban jelentek meg az urnáknál olyanok, akik bár rendelkeztek a szavazókörük területére szóló lakcímkártyával, a magyar nyelvet még olyan szinten sem beszélték, hogy megértsék, milyen dokumentumokat kér vagy milyen kommentárokat fűz a szavazólap átadásához a szavazóköri delegált. A magyarul nem tudó szavazók a beszámolók szerint mindenütt kísérőkkel – egy delegált megfogalmazása szerint „privát idegenvezetőkkel” – jöttek, akik fordítottak nekik, sőt egyes esetekben a fülkékbe is bementek velük.
Egy kisebb ellenzéki párt hvg.hu-nak nyilatkozó delegáltja egy idő után tudatosan kezdte figyelni a születési hely rovatot az igazolványokon, és feltűnt neki, hogy kiemelkedően nagy számban érkeznek például a Maros megyei Szovátán születettek. Illetve az is, hogy a saját szavazókörében megjelent csaknem 40 határon túli születésű szavazó az adott lakótelep ugyanazon 3 lépcsőházába volt bejelentve.
Több szavazókörben csak a külsőségekből tudtak ítélni a szavazatszámláló bizottság tagjai, mert a bizottság – önkormányzat által delegált – elnöke vagy a kormánypárti delegáltak senki mást nem engedtek sem a névjegyzék, sem az okmányok ellenőrzéséhez.
Feltűnő, hogy az NVI elutasította a TASZ és a Political Capital közérdekű adatigénylését, amelyben az egyes választókörzetekben az elmúlt években lakcímet létesítők számára, felbukkanásuk-eltűnésük trendjeire kérdeztek rá.
(Forrás: hvg.hu)
Szerző
Friss
- Irán lassan magára marad az Izraellel folytatott háborúban
- Iránymutató, fejtetőre állított költségvetés – kockás papíron számolva
- Orbán lecserélte Nagy Imrét Csurkára – Hétközi Lendvaiságok…
- Nagy Márton hiába kekeckedett: a kincstár visszautalta Budapest pénzét
- Kásler Miklóst Lezsák Sándor fideszes országgyűlés-alelnök lánya váltja a Magyarságkutató Intézet vezetői székében, de a kezét nem engedik el
- Orbán-kormány: ‘fogjatok le mert dolgozom’ – Tényleg ez a legnagyobb gond Magyaroroszágon?
- Novák Katalin ‘pokoli elmúlt másfél évéről’ beszélt – Eljött a rehabilitáció-idő?
- Magyar György: az ideológiai vérhányás helyett maradjunk a tények talaján: Deutsch Tamás hazudik
- Juszt László: olyan politika-kinevezett főbírónk van, aki egy egyszerű munkajogi pert is el tud veszíteni
- Lázár György: HungaroFest Toronto 2025 – leforgathatták volna statisztákkal az etyeki Korda stúdiókban is