Bulvár
Csillagjegy-üzeneted érkezett, méghozzá nem a legfényesebb! – Neked pittyegett a telód?
5 csillagjegynél lehet, hogy csak valamivel később üt be az elsöprő siker, aminek hátterében leginkább a saját félelmeik, kétségeik, bizonytalanságaik állnak. A kemény és kitartó munka aztán őket is a siker felé vezeti. Te is köztük vagy?
Bak
Az ambícióiról híres Bak nem becsüli le a kitartó, szorgalmas, kemény munka és a tanulás értékét. Hosszú órákat, éjszakákat, sőt akár éveket képesek áldozni arra, hogy minél jobb lehessen abban, amit csinál. Számára a siker nemcsak az anyagiakban, hanem a saját magával való elégedettségben is mérhető.
…ami a pénteket illeti….
Valakinek, akit ön nagyon szeret, ezen a napon nagyon rossz hangulata van. Előfordulhat, hogy emiatt nem éppen a legjobb arcát fogja mutatni és önt, még ha akaratlanul is, de könnyedén megsértheti. Ennek ellenére próbáljon meg megértő és együtt érző lenni. Ha ismerőse goromba is, nem kell, hogy komolyan foglalkozzon vele, hisz csak a csalódottság beszél belőle, de pár nap múlva õ is rá fog jönni, hogy tiszteletlenül viselkedett önnel szemben és elnézést fog kérni magatartásáért. Addig is, ha teheti, legyen mellette és próbálja meg jobb kedvre deríteni.
Halak
A Halak csillagjegyet csöppet sem frusztrálja, amiért másoknak úgy tűnhet, ő az, aki semerre sem tart. Élvezettel próbálja ki magát az élet különböző területein, és hagyja, hogy magával sodorja őt az ár. Amikor valóban rátalál arra a területre, melyet a sajátjának érez, onnan már egyenes út vezet a sikerhez.
…ami a pénteket illeti….
A mai nap egy hirtelen vágy kerekedhet felül önön, amely változtatásra készteti önt, párkapcsolata, munkahelye, vagy épp az egész élete terén, kedves Halak. Vegyen akármilyen fordulatot is most az élete, próbáljon meg kitartani döntése mellett és ne fordítson hátat a jövőben esetleg felmerülő akadályok elött sem. Még ha bizonytalan is döntésében, higgye el, jót fog tenni a változás. Híres arról, hogy mindig megfontoltan cselekszik, ez most sincs másképp. Régóta érett magában ez a gondolat és végre eljött a pillanat, ami önt tettre késztette.
FRISS!
- Három településen nincs napok óta víz, mikor máskor, ha nem kánikulábanMegosztás Sorozatos csőtörések miatt két város és egy falu, nagyjából 14 ezer ember maradt víz nélkül. „A korábbi – Nyergesújfalu, Lábatlan és Süttő településeket érintő –, az ivóvíz-közhálózaton bekövetkezett hiba elhárítását követően sajnos újabb ponton jelentkezett csőtörés, amelynek nyomán a hálózat újabb elemének cseréjére lesz szükség. Jönnek a lajtoskocsik A tegnapi állás szerint, hibajavítási munkálatok… További információ: Három településen nincs napok óta víz, mikor máskor, ha nem kánikulában
- Ne járjon úgy, mint Galambos LajosMegosztás Ez kérem a XXI. század! Lassan minden mozdulatunkat kétszer meg kell gondolni. Egyre több dolog működik automatikusan, egy érintéssel letudhatjuk a fizetést, parkolhatunk a telefonunkkal és a sor szinte végtelen. A kisördög azonban -mint tudjuk- nem fáradékony, bármikor „üzemi állapotba” helyezheti magát. Galambos Lajos esete…. Azért az infláció még nem ekkora, vagy…? Különös történetét… További információ: Ne járjon úgy, mint Galambos Lajos
- Euro-, vagy Inter-? A lényeg a vízió – Szeptemberben startol az orosz ellen-Eurovízió, az IntervízióMegosztás Húsz ország részvételével a moszkvai Live Arenában rendezik meg az Eurovíziós Dalfesztivál alternatívájaként is ismert Intervíziós fesztivált – írja az egyik szervezőre hivatkozva a TASSZ nyomán a Telex. Az eseményen a cikk szerint Magyarország nem képviselteti magát. Putyin sk. Vlagyimir Putyin orosz elnök még februárban adott ki rendeletet arról, hogy Intervíziós Fesztivál néven nemzetközi… További információ: Euro-, vagy Inter-? A lényeg a vízió – Szeptemberben startol az orosz ellen-Eurovízió, az Intervízió
- A mázlisták! – Minden elemit végzett diák daloskönyvet kap Orbánékól hamuba sült pogi helyettMegosztás Ezt jól benézték a méréseket végző Fidesz-mebízottak! Valakik meghekkelhették a „nagymerítésű kérdezz-feleleket, ugyanis ezen cégek azt sugallták a megrendelőiknek, hogy a mai magyar 14 évesek élnek-halnak a daloskönyvekért, amik mindig kisegítik őket, ha szükségük van egy-egy jótanácsra. „Magyar Élet – Magyar Ének” Mintegy 50 éneket tartalmazó daloskönyvet ajándékoz a kormányzat idén a nyolcadikos, végzős… További információ: A mázlisták! – Minden elemit végzett diák daloskönyvet kap Orbánékól hamuba sült pogi helyett
- Amit biztosan nem akarsz egy vonaton hallani: ‘…megállunk a következő állomáson, hogy lehessen pisilni…’Megosztás A vonatozással kapcsolatban nem sok dolog van, amire azt lehetne mondani, hogy „ez biztosan nem történhet meg!”, de a keddi napnak Magyarországon ezt is sikerült produkálnia. 2025, Magyarország Szürreális dolog történt kedden délelőtt a szombathelyi Intercity vonalán, ugyanis a Budapestre tartó Savaria IC-n az összes WC egyszerre romlott el, így az utasok nem tudták… További információ: Amit biztosan nem akarsz egy vonaton hallani: ‘…megállunk a következő állomáson, hogy lehessen pisilni…’
Szerző
Friss
- Netanjahu Golda Meir-pillanata: most tart ott az Izrel-Irán háború, mint a jom kipuri háború idején, amikor Reagan elnök sikertelenül akarta lefogni Golda Meir kezét
- A megszokás kuka! – Feje tetejére áll a forgalmi- és a parkolási rend Belső-Erzsébetvárosban
- Új hét, új aktuális horoszkóp-különlegesség – Nézz bele, különben nem tudod meg, hogy miért….
- Ujhelyi István: korábbi szavai kígyóként marják vissza Orbánt
- Ma ki a hibás? A karbantartó? A Siemens? Az utasok, mert egy újabb júniusi hétvégén utazni mernek? A lényeg: Lázár vétlen….
- Három településen nincs napok óta víz, mikor máskor, ha nem kánikulában
- Garantáljuk, hogy ha végig olvassa a parlament körül guruló milliárdok és milliárdosok nevei közötti tallózást, alaposan felizgatja magát
- Csillagjegyes könyvklub-ajánló: mit olvas a jegyed – és kikkel lenne a legjobb ezt együtt csinálni?
- Irán már az USA-t is fenyegeti
- Szívmelengető -mert ilyen is van!- történet Magyarországról – Látjátok, ‘harcosok’, így is lehet…..