Kerítésen innen
Csípőből kilőtték a fideszes képviselők a fizetésük csökkentéséről szóló javaslatot!
A különben is fegyelmezetten parancsköveti fideszes képviselőknek ma utasításra sem volt szükségük, hiszen a zsebükre ment volna a javaslat, ami felvetette, hogy a nemrég kapott fizetésemelésüket dobják be a Járvány Elleni Védekezési Alapba.
Egy hónapja nyújtott be törvényjavaslatot három független országgyűlési képviselő,
Szél Bernadett, Hadházy Ákos és Szabó Szabolcs, amelyben arra tettek javaslatot, hogy a képviselők fizetését a járvány okozta vészhelyzet idejére csökkentsék
„az országgyűlési képviselőktől különösen elvárható szolidaritásra és közteherviselésre alapozva, a közös társadalmi felelősségvállalás érvényre juttatása érdekében”.
A javaslat értelmében
a képviselők fizetésemelésének idei összege, valamint a tisztségekért (frakcióvezető, elnök, alelnök, bizottsági elnök vagy tag, stb.) járó extra fizetés összege a Járvány Elleni Védekezési Alapba került volna, és azt célzottan az egészségügyi dolgozók fizetésemelésére kellett volna költeni.
Az Igazságügyi Bizottság mai ülésén (tehát egy hónappal a benyújtás után) vették napirendre a javaslatot – nem sok eredménnyel. Ahogy arról Szél Bernadett beszámolt Facebook-oldalán, a Fidesz-frakció
gyakorlatilag vita és indoklás nélkül (8 tartózkodással és az ellenzék 5 igen szavazata mellett) söpörte le az asztalról a módosítást, ami így nem kerülhet az Országgyűlés elé, és így szavazni sem fognak róla.
Indoklás nélkül…..
Hadházy Ákos a bizottsági ülés egy igencsak érdekes momentumára is felhívta a figyelmet bejegyzésében. Mint írta:
„A leszavazás körülményei is bizarrak voltak: a fideszesek egyetlen szóval sem indokolták, hogy miért nem vállalnak szolidaritást a magyarokkal. Amikor viszont felhívtam a figyelmet arra, hogy egy bizottsági tag havi kettőszázezer forintot kap azért, mert havi kétszer egy órában ott ül, akkor Vejkey elnök kijavított, hogy havi négyszer egy órát ülnek ott. Köszönöm.”
Hadházy összegzése szerint tehát így,
havi négyszer egy óráért vesznek fel ülésenként 50 ezer forintot a kormánypárti képviselők,
hogy aztán „az ellenzék javaslatait ne engedjék tárgyalásra”, majd némileg joggal tette fel a kérdést:
„ha ilyen sokat üléseznek, miért kellett egy hónapot várni, hogy leszavazhassák a szolidaritást?”
Az Igazságügyi Bizottság elnöke a KNDP-s Dr. Vejkey Imre, 3 fideszes és 1 jobbikos alelnöke van, ezen kívül további 4 fideszes, 1-1-1 jobbikos, MSZP-s és DK-s, és egy független (a jobbikból a Mi Hazánk Mozgalomba igazoló Dr. Fülöp Erik) országgyűlési képviselőből áll.
Szél Bernadett Facebook-posztja, benne az ülés utáni sajtótájékoztató videójával itt nézhető meg:
Hadházy Ákos bejegyzése:
Szerző
Friss
- Akkora maflást kapott Schmidt Mária Juszt Lászlótól, hogy a fal adta a másikat
- 200 milliós pert nyertek úszók a magyar álam ellen
- Brüsszelben nem éri meg sunyinak lenni – EU-s vizsgálat Orbán Balázs MCC-jének cége ellen
- Politikusok egymás közt 2025 Magyarországán: ‘annyira ócska válasz lett ez, hogy az még Önhöz is méltatlan – pedig ez a léc eleve nincs túl magasan’
- Lázár György: Palladino USA-ügyvivő már be is nyújtotta a számlát…? – Trump azt követeli, hogy….
- Feketelista infó: 517 ezerre nőtt a bankoknak hosszasan tartozók száma
- Parlamenti államtitkár: ‘Brüsszel Péter’ és Kollár Kinga küldte ide a LIBE bizottságot – Lánczi Tamás ráerősítésével
- Nem csak Bohár ‘lódít’, Orbán Viktortól sem áll távol a ‘nagyotmondás’ – most sem….
- A legerősebb demokrácia, avagy mi már Trump voltunk, amikor Trump még nem is volt
- Ha járna-kelne, vagy vásárolgatna a hosszú hétvégén – Húsvéti erősítéssel készül a MÁV-csoport