Csodaklinika Budapest szívében – a kisnyugdíjas szemével…..

Régóta nem írtam, talán már el is temettet kedves olvasó. Lett volna pedig sok minden, de lekötötte minden erőmet és energiámat a betegségem. 

A jót is meg kell írni!

A jó sorsom úgy hozta ha már beteg lettem ismét, akkor valami isteni kegy által olyan orvosok kezébe kerültem tavaly aki megérdemlik ezt a pár sort, hogy leírjam.
Ha megtisztelnek és végig olvassák akkor ez az első rész lesz, ami csak az orvosokról, ápolókról és az összes kisegítő személyzetről fog szólni. Még a képen látható épületről a második részben írnék, mert az is megérdemli. Decemberben kezdődött egy hirtelen jött problémával az ismeretségünk és az azóta tartó végtelenül gondos kitartó ápolásuk, aminek még nincs vége.

Mentő-esetkocsi vitt sürgősen be egy délután

Azonnal egy kedves doktornő megvizsgált, majd hívta kollégáját aki szintén gondosan tette ugyanezt. Számítottam rá ugyan, de mondták is, hogy azonnali műtétre lesz szükségem. Majd hoztak-vittek, gurítottak egyik vizsgálatról a másikra, szóval gyors rutin a műtét előtt.

Délután és este már nincs betegszállító így a műtősfiúk intéztek mindent. Mire készen voltam, már ágy várt az őrzőben. Majd már 3 orvos jött mosolyogva és közölték, ha aláírom az ilyenkor szükséges papírokat, már műtenek is. Igaz állapotom miatt nincs altatás. csak helyi érzéstelenítésben fog történni a műtét, de ne féljek, igyekeznek a legkevesebb fájdalmat okozni és ígérik, jó hangulatú lesz, a műtétem közben még vicceket is mondanak. Ez utóbbit nem tartották csak be, viccek nélkül zajlott a műtét ahol annyi érzéstelenítőt kaptam amennyit csak adhattak. Nagyon jó kedélyű volt az egész.

Folyamatosan mondták, mit miért csinálnak

és közben kedvesen elnézést kértek még a legkisebb kellemetlen beavatkozásért is. Cserébe megígérték -mert igényem volt rá- megkapom, amit kivettek. Erről később a tudomány és az oktatás javára lemondtam, de tényleg láttam, mi okozta a bajt.

Másnap hosszas könyörgésre saját felelősségemre hazaengedtek, mert egyetlen társam, a kutyám be volt zárva és egyedül volt. Én viszont vállaltam inkább, hogy napi szinten visszajárók. Már ekkor megmondták, találtak még valamit, amit ki kell venni. Ahhoz részletesebb kivizsgálás kell és nincs mese, tovább tart majd.

Végig intéztek minden kivizsgálást elsőbbséggel. Hogyan csinálták, ma is rejtély. Februárban jött a következő műtét. Sajnos ez sokkal hosszabb volt, de mint mindennek, ennek is meg volt az “varázsa”, ismét nem engedték az altatást, így szó szerint végig élveztem a műtétet.

Ténylegesen élvezetes volt hallani azt a precíz, összeszokott team munkát amit végeztek!

Ugyan azok az orvosok műtöttek. Az asszisztencia és az altató orvos együttes munkája valami egészen lebilincselő volt. Ezelőtt a műtét előtt is ugyanazon a nagyon részletes és nagyon gyors sürgős kivizsgáláson estem át. Itt még részletesebb vizsgálatokon mentem keresztül, ahol már utaltak arra, hogy nem úgy alakultak az esélyeim, ahogyan én szerettem volna. Jön majd a harmadik műtét is. Amit ismét gyors és mindenre kiterjedő, a tudomány mai állasa szerinti összes szükséges vizsgálaton keresztül kell esni. Mindent Ők intéztek.

Jöttek a telefon értesítések éppen hol sikerül soron kívül szerezni valami helyet, ahol el tudják végezni a vizsgálatokat. Nem volt egyetlen egy hely sem, ahol ne kedvesen, mosolyogva, segítőkészen fogadtak volna, ahol ne próbálták volna megkönnyíteni az életemet. Hiszen fél szememre vak vagyok és a kerekesszék sem a legjobb közlekedési eszköz. Nővérek, orvosok hada dolgozott azon, hogy ismét minél előbb meg lehessen műteni.