Kerítésen innen
CSOK csók, de nem a rászorulóknak – 2018 a kijózanodás éve lesz
A Fidesz kormány óriási sikernek állítja be a Családi Otthonteremtési Kedvezményt, (CSOK). szerintük a programnak köszönhető, nemcsak a lakáspiac fellendülése de az is, hogy ezrei vágtak bele a bébi programba, jelentsen is ez utóbbi bármit.
A CSOK csak a lakáspiac egy szeletére van hatással
Mester Nándor, az Otthontérkép vezető elemzője az InfoRádiónak elmondta, hogy elsősorban az újépítésű és a nagyon jó állapotú, újszerű lakások piacát érintette a CSOK, a használt lakás-piacot jóval kisebb mértékben érinti a vevők aránya. Az elemző szerint, aki megteheti (rendelkezik önerővel, állandó jövedelemmel, 2-3 gyereket vállal) az főleg új építésű lakások vásárlásában gondolkodik, körülbelül 35 milliós értékig. Nagyjából ennyit képesek ugyanis fizetni a CSOK- os fiatalok, ez a küszöb.
„arányaiban kevesebben fognak így lakáshoz jutni, mivel sem a jövedelmek nem nőnek olyan ütemben, sem a fiatalok a hitelképessége nem javul. Egy most összekerült pár, ha bevállal 2-3 gyereket, akkor is maximum 5-8 évre tudnak tervezni, talán még ez is sok”.
A vezető hangsúlyozta:
” Én úgy gondolom, hogy a 2018-as év feltétlenül a kijózanodás éve lehet.”
A szakértő szerint a hitelfelvétel jelentős tényező lesz idén, de ennek csak kisebb része fog a CSOK- hoz kapcsolódni, mivel véleménye szerint a koncepciót a kormány amúgy is a tehetősebb fiatal középréteg megsegítésre és nem a teljes korosztálynak találta ki.
Szegény szegények, akik a fideszesek szerint megérdemlik, hogy csak ennyijük van
Szerző
Friss
- Bruck Gábor: Magyar Pétert nem kell szeretni. Csak győzzön…..
- Orbán Pilisvörösváron ‘ellenajánlatra’ várva: ‘Trump elnök rendszeresen kérdezgeti, mikor lépünk már ki az EU-ból’
- Delegáltuk a gondolkodást – mi lesz most?
- ‘Az egri óvodák és bölcsődék összevonása első ránézésre is pontosan annak tűnik, ami: politikai nagytakarítás’
- Havas Henrik: megpróbálom Lázár Jánost védeni
- A Bencsik-testvérek fóbiája: Magyar Péter – Ja, és Rodolfó biztosan kikérné magának, hogy bármelyikük rá hivatkozzon
- Tippek: Hogyan tartsuk karban a nyomtatónkat?
- Mostbet: mit hoz a magyarországi szerencsejátékosok számára?
- Április 26., szombat: nemzeti gyásznap – Tudja, hogy mit jelent ez az Ön számára?
- 1.000 négyzetméteren tombol a tűz Zalahaláp és Tapolca között