Connect with us

Kerítésen innen

De jó nekünk! Minket fel sem vettek! – Április 1-jén bezár az EchoTV-bazár, a dolgozókat teljes bizonytalanságban tartja a regnáló!

orban-hanyas
Megosztás

Az Echo TV adását várhatóan március 31-én 23:59-kor lekapcsolják majd. Hogy a helyére mi kerül majd, azt egyelőre még a folyosói pletykagyárak sem tudják – vagy nem mondják – volt, ahol aki úgy tudta, hogy egyelőre semmi.

Április 1-je 2019-ben még a Fidesz-médiamunkásoknak sem felhőtlen baromkodás!

Az, hogy embereket, anyákat, apákat, fiatalokat, nyugdíj-közelieket, egyáltalán magyar állampolgárokat tart bizonytalanságban egy szűk, a mi pénzünkön  meggazdagodott NER-lovag réteg  azt egyszerűen kikérem magamnak! Honnan veszi a bátorságot, hogy egy tollvonással, a füstös hátsószobák mélyén meghozott döntés alapján olyan helyzetbe kényszerítenek többszáz embert, hogy ne tudják, mi lesz velük egy nap múlva? Miből fognak élni, miből tartják el a családjukat? Az tuti, hogy erre azok sem szavaztak, akik harmadszor is bizalmat adtak a regnálónak.

Mondom mindezt úgy, hogy egyetlen percnyi műsorukkal nem tudtam és nem tudok azonosulni. Ettől függetlenül, ami velük történik embertelen,  undorító!

„Volt már G-nap, volt már I-nap (a Hír TV „visszavétele”), nem tudom, miként fogják nevezni, esetleg E-napnak, mindenesetre holnap a Hír TV 198 munkatársából 180-at tesznek utcára. Annyira brutális szám, hogy nehéz elhinni. Talán csak iparági pletyka. Update: és az Echo TV-ből is legalább 50 embert.”

A hírt „sem megerősíteni, sem cáfolni nem volt hajlandó senki. A media1.hu megpróbálta kideríteni, hogy tényszerűen mi várható egy nap múlva, de mindenhol falakba ütközött. A Magyar Hang eközben arról ír, hogy leszerelték a HírTV régi tábláját a Szentendrei úti épületről. Hozzáteszik,

a dolgozókkal egyelőre nem közöltek semmit, de azt valószínűsítik, hogy a régi kollégák döntő többségétől megválnak.

Ők úgy tudják, az összevonás után az Echo Tv-nél is várható jelentős, de nem ilyen arányú létszámcsökkentés.

Közben a portál szerint menesztették Mészáros Lőrincnét (Mészárosné Kelemen Beatrixot) az Echo Tv-től. A kormánypárti televízió munkatársainak egyúttal bejelentették, hogy Répásy Bálint lesz az adó új vezető. Az üzletember korábban a kereskedőházak világából volt ismert, augusztus elsejétől vezeti a Hír Tv-t. A folyamatos csepegtetésből az lehet tudni, hogy az Echo TV eközben a weboldalán jelentette be, hogy átadja a stafétát Vaszily Miklós és Mészárosné Kelemen Beatrix az Echo TV-nél a HírTv-s utódnak, Répásy Bálintnak. Vaszily Miklós a TV2-re kíván koncentrálni. Mészáros Lőrincnéből a Life és az Ozone TV elnöke lesz, ezt is bejelentették.

Mit lát, aki a hűlt helyre kapcsol?

Ha Ön UPC előfizető, akkor

egy tájékoztató szöveg kerül majd adásba a megszűnés kapcsán az Echo TV programhelyén.

ha DIGI előfizető, akkor

„A megszűnő Echo TV helyére egyelőre nem kerül be új televízióadó, de amennyiben ügyfeleink részéről valamely csatorna iránt nagy számban jelentkezik érdeklődés, úgy a szükséges mérlegeléseket követően természetesen megvizsgáljuk annak bekerülési lehetőségét….

Amennyiben Telekom a szolgáltatója, akkor

Az Echo TV kiesésével egyidőben a Telekom állandó csatornakiosztásába bekerülnek a Spíler2, Spíler2 HD, Jocky és Moziverzum csatornák. Az Echo TV programhelyén a megszűnésről szóló tájékoztató szöveget tesznek majd közzé.

Forrás

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük