Deák Dániel megalapozott, tuti-biztos okfejtése, miért nem lesz gázáremelés

Deák Dániel komoly ember, ha Ő mond valamit, az megvan mondva! Például, nem is olyan rég, azt mondta, hogy egy fityinget sem költ reklámra és mégis rettentő sokan olvassák a közösségi oldalát. Na jó, akkor kiderült, hogy “nem fejtette ki az igazság teljes spektrumát”, de hátha most lehet neki hinni. Csak szándék kérdése!

Hogy is volt az említett eset, emlékeznek?

Aki azt gondolja, hogy a hirtelen a semmiből előbújó Fidesz-celebek olyan átütő tehetségek, hogy ha leülnek a számítógépük elé, akkor csak úgy ömlik a fejükből a jobbnál jobb gondolat, amihez párosul a tartalmas, tanulással fűszerezett irdatlan tudásuk és tehetségük és ami kikerül a kezük közül, az mind külön-külön is egy gyöngyszem, azok tévednek. A hvg.hu összegyűjtötte, hogy a Megafon Központ, valamint a velük együttműködő kormánypárti megmondóemberek mennyi pénzt költöttek el eddig Facebook-hirdetésekre:

  • A Megafon Központ a saját Facebook-oldala hirdetésére 990 252 forintot,
  • Rákay Philip 19 964 145 forintot,
  • Bohár Dániel 11 177 061 forintot,
  • Deák Dániel 6 952 209 forintot,
  • Filep Dávid 4 559 553 forintot,
  • Kötter Tamás pedig 450 000 forintot szánt a marketingre.

Összesítve:

44 093 220 forint ment el a hirdetésekre!

A cikkben azt is leírták, hogy az influenszereket ebben javarészt a Megafon támogatta.

Itt álljunk meg egy pajkaszegi szóra!

Deák Dániel vasárnap tette közzé ezt a sikerjelentését a Facebook-on elért eredményekről. Azt írja a Fidesz-celeb:

“Szuper közösség vagyunk, csak így tovább, hallassuk a hangunkat! Még a kormányellenes Telex.hu is azt írta a friss cikkében, hogy a Megafon „elég sikeresnek” tűnik, miután mindenféle hirdetési pénz nélkül a legnagyobb interakciószámmal rendelkező politikai oldalak között foglaltunk helyet ismét Bohár Dániellel és Rákay Philippel együtt.”

A továbbiakat itt olvashatja:

No de lássuk, Deák most mivel rukkolt elő!

Azt ugye nem mondhatta, hogy az üzemanyag ára nem emelkedik, hiszen az nagyban a kormány adórésének köszönhetően közelít az 520 forinthoz/lityi, így visszarévedt a rezsicsökkentés csodájához:

A rezsicsökkentés kampányarcával! Megígérte és neki el is hiszem: nem lesz gázáremelés! 😀

Ha valaki elfeledte volna….

Pár dolog, amire a jó öreg Deák nem gondolt….

Érdeklődve várjuk, Deák Dániel következő füllentéseit!

Deák Dániel megalapozott, tuti-biztos okfejtése, miért nem lesz gázáremelés

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük