Olvasónk írja Debrecenből: Szomorúan olvastam a Városi Kurírban Pákh Károlynak, a debreceni Kossuth kör vezetőjének elkeseredett írását. Sajnálom, hogy eljutott addig, lemond a kör vezetéséről.


“Debrecen népe! Íme, én a nemzet nevében Debrecen városát a magyar szabadság őrvárosának nyilatkoztatom, s az országgyűlést a debreceniek becsületérzésének rendíthetetlen sziklájára helyezem.” (Kossuth kiáltványa Debrecen népéhez; Debrecen, 1849. január 6.)

Sajnálom, hogy eljutott addig, lemond a kör vezetéséről

Sajnálom, de ugyanakkor meg is értem – folytatódik a levél. Egy jó szándékú kezdeményezés, Debrecenben eleve halálra volt ítélve. A Kossuth kör, de szerintem semmilyen formátum nem lett volna képes arra, hogy cívis városban ellenzéki térfélen mozgó pártokat, szervezeteket közös nevezőre hozza. Az évek során felhalmozódott személyi ellentétek és politikai nézetbeli különbségek, a világról alkotott felfogás olyannyira mások, hogy esélye sem volt az egy az egy elleni indulásnak.

Azt írom, esélye sem volt a közös fellépésnek a Fidesszel szemben, de korábban magam is azok közé tartoztam, akik nem tartották eredendően kivitelezhetetlennek, hogy a közös érdek – a Fidesz megszorítása – felül ír más, „kevésbé” fontos szempontokat. Ebbéli véleménynek itt a Kurírban is többször hangot adtam, kevés – legyek őszinte nulla -eredménnyel.

Pákh Károly nagyon tisztességes írásában, igen korrekt

és számomra is elfogadható véleményt fogalmaz meg a város ellenzékéről. Érthető okokból visszafogott, de tárgyilagos helyzetértékelése nagyjából tükrözi a debreceni valóságot.

Engedtessék meg azonban nekem, hogy a Kossuth kör leköszönt vezetőjénél egy kicsivel erőteljesebben fogalmazzak. A történet egyik kulcsszereplője, a háttérben mozgó, magát “Mi vagyunk Debrecen “művésznéven beállító közösség / facebook csoport? / informális vezetője. Az ő zsigeri gyűlölete a baloldali pártok irányában már a kezdetektől sejtette a szomorú véget. Ebben sajnos a helyi Momentum – mondjuk így – jó szándékú, de a politikai pályán tapasztalatlan, mondhatni naiv vezetői partnerek voltak. Az LMP helyi “erői” itt sem sokat osztottak, szoroztak, valahova állniuk kellett, hisz’ a debreceniek közül igencsak kevesen tudják, hogy a pártnak volt egy “néma leventéje” a városi közgyűlésben.

Nem szeretnék abba a vitába belebonyolódni, hogy a tyúk volt előbb, vagy a tojás, a végeredmény számít.

A két párt a Jobbikkal összefogva júniusban létrehozta a reménytelenség szövetségét. Hangzatos nyilatkozataikkal, a háttérben meghúzódó “főideológus” közösségi oldalon gyakori, sokszor minősíthetetlen stílusú megnyilvánulásai kizárták, hogy a baloldali pártokkal a remény szövetsége jöjjön létre.

Kőszeghy Csanád Ábel, a Jobbik debreceni önkormányzati képviselője, Szabó Bence, a Momentum debreceni elnökségi tagja és Jármi Péter, az LMP Hajdú-Bihar megyei elnöke –igen szerényen – történelminek nevezte a megállapodásukat. Közös polgármesterjelölttel, listával, egyéni jelöltekkel és programmal futnak neki az őszi önkormányzati választásnak,– jelent meg a médiában.

A három párt ezzel a megállapodással gyakorlatilag eldöntötte a debreceni önkormányzati választást, a pici esélyét is nullára csökkentették annak, hogy a Fidesztől esetleg egy -két egyéni mandátumot el lehet venni. Úgy vélem, amit itt két, komolyan aligha vehető párt és egy jobb sorsra érdemes szervezet létrehozott, mindennek nevezhető, csak “történelminek” nem.

Három az egy ellen, és ez kevesebb mint az az egy ellen

Ezt követően a baloldali pártok is bejelentették, hogy közösen vágnak neki a választásnak, majd a Civil Fórum is bejelentkezett. Így Papp Lászlónak, a város jelenlegi polgármesterének három kihívója is van. Hasonló a helyzet a 23 egyéni választókerületben. Abban a városban, ahol ellenzéki jelölt utoljára 1998-ban szerzett egyéni mandátumot, a végeredmény borítékolható. Nem gondolom, hogy nagy meglepetés várható, a Fidesz egyeduralkodó marad a városnak. Az ellenzéknek marad a kegyelemkenyér, egy –két morzsa, amit a Fidesz kegyesen elébük dob.

Időközben kiderült, hogy a Jobbik olyan egyéni jelöltet akart indítani, akinek a múltja igencsak pöttyös. ö az aki többek között a Duna parti cipőkbe köpködő politikusként vált hírhedtté -csak az országos botrány hatására léptették vissza. Mindenki mosta a kezeit, a Momentum és az LMP debreceni vezetői azóta is sunyítanak. Pedig az igazi kérdés az, hogy miképpen voltak képesek összebútorozni egy olyan párttal, amelyben ilyen vállalhatatlan figura az egyik meghatározó arc? A politikában ez több mint bűn: hiba,amit nehéz kimagyarázni. Nem is igazán sikerült, hiszen épeszű ember nem hiszi azt el, hogy a Momentum és az LMP országos vezetői nem tudtak arról, hogy a debreceni szövetségesük egyik potentátja a múltban olyan bűnöket követett el, amit egy európai országban nem lehet, nem szabad felvállalni.

Vannak bűnök, amiért a politikában nincs bocsánat

A NVI honlapja szerint a Jobbik ugyanakkor a Hajdú-Bihar megyei listáján második, várhatóan befutó hellyel jutalmazta a múltbeli nézeteit nyilvánosan nem megbánó politikust. Vannak bűnök, amiért a politikában nincs bocsánat. Úgy látszik a Jobbikban nem így gondolják, és bocsánatos bűnnek tartják, amit párttársuk a múltban elkövetett. Kulcsár kérjen nyilvánosan bocsánatot mindazért, amivel mételyezte az országot, s keressen magának tisztességes polgári foglalkozást. Van élet a politikán kívül is.

Tele gatyával nem lehet egy választáson indulni. A mai helyzet Debrecenben az, hogy a Jobbik, az LMP és Momentum összeborulása gyakorlatilag el is döntötte, hogy újabb öt évre marad a narancsos uralom Debrecenben. Urak, ez jó mulatság, férfimunka volt! Nyugodtak lehetnek, egy-két listás hely csak leesik, bár ha én Momentum szimpatizáns lennék, szégyenemben otthon maradnék – fejeződik be olvasónk levele.

1 hozzászólás

  1. AZT ELŐRE LESZÖGEZNÉM,HOGY EGYETLEN PÁRTOT VAGY BÁRMIFÉLE CSŐDÜLETET VAGY HAZUG EGYÉNI HASZON VADÁSZT SEM TÁMOGATOK!!!!!! Többször leírtam már,hogy ellene vagyok mindenféle kollektív bűnösség hangoztatásának ha az egy pártra vagy civil csoportra vonatkozik.Én mint Debreceni lakos tökéletesen megfelelőnek tartom Dr. Papp Lászlót a város vezetőjének. Őt igen de a többi FIDESZES képviselőt semmi szín alatt sem tudnám jó szívvel ajánlani. Arra kérem a barátaimat,hogy ha tévedésben vagyok legyetek szívesek leírni a véleményeteket. Ami jó az maradjon,ami nem jó az szűnjön meg.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét