Kerítésen túl
Der Spiegel: sok nyertes volt az EU-csúcson, de csak egyetlen nagy vesztes: az Európai Parlament
Sok nyertes volt az EU-csúcson, de csak egyetlen nagy vesztes, nevezetesen az Európai Parlament – mondta a Der Spiegel kommentátora a hetilap honlapján közzétett interjúban.
Az Európai Parlament képviselőinek még el kell fogadniuk a megszületett megállapodást,
de már korábban világossá tették a követeléseiket: egyrészt több pénzt akartak a jövőbemutató programokra, mint amilyen a klímavédelem, a digitalizálás, a kutatás, vagy az ifjúsági munkanélküliség elleni küzdelem. Ezek a követelések azonban nem teljesültek, és ez kiválthatja a képviselők ellenállását.
Ami megszületett, az mindenesetre klasszikus brüsszeli kompromisszum
A déli országok százmilliárdokat kapnak vissza-nem-fizetendő segélyként; a „fukar négyek” az uniós befizetéseikre kaptak kedvezményeket; Finnország, amely társult a „fukarokhoz”, magasabb mezőgazdasági támogatást ért el. Ami az uniós pénzek jogállamisági kritériumokhoz kötését illeti, az állam- és kormányfők a kérdést egyszerűen továbbadták a minisztereknek: az ő feladatuk lesz, hogy döntsenek a Bizottság vonatkozó javaslatáról, mely javaslat azonban már két éve a Tanács előtt van, de nem történt vele semmi. Ezt akarják most pótolni.
A nagy trükk ebben az,
hogy a Tanácsban megkövetelt konszenzussal ellentétben, a miniszterek többséggel dönthetnek, nem is rendelkezik tehát senki vétóval, így Magyarország és Lengyelország sem. Tény azonban, hogy Orbán Viktornak mindig is erős oldala volt a szövetségesek keresése, és most is lehetséges, hogy le tudja csapni ezt a tervet. Az Európai Parlament képviselőire hatalmas nyomás nehezedik, hogy elfogadják az állam- és kormányfők kompromisszumát.
Ha ugyanis megtorpedózzák az újjáépítési csomagot és a költségvetést,
a déli tagállamoknak tovább kell várniuk a sürgősen szükséges pénzre.
Ugyanakkor a parlament hitelessége forog kockán, ezzel együtt az EU alapvető értékei, ami azt jelenti, hogy ezzel az alapja is.
Szerző
Friss
- Ha hiszed, ha nem, 6 csillagjegy már júniusban arathat
- Figyeljen, mit posztol: a ballagási ajándék is illeték-köteles és a NAV éberen figyel
- ‘Végül is banánt is megpróbáltunk termeszteni az ötvenes években’, de miért nem tanul Pintér belügyminiszter az eredményéből?
- Újabb kormány-cucc alakult ezúttal ‘esőcsinálás’ céljából – Ízlelgesse: Aszályvédelmi Operatív Törzs
- Mi nem hagyjuk el Brüsszelt, mi el fogjuk foglalni!
- Devizahitel-infó, hogy tisztán lássunk
- Molnár Csaba: az Európai Parlament felszólítja a magyar kormányt, hogy csatlakozzon az Európai Ügyészséghez!
- ‘Amikor ott jártam, akkor minden hiánytalanul megvolt’ – mondta Orbán Viktor Magyarország aranytartalékáról
- Karácsony Gergely: maga az ügyészség állítja, hogy kamu volt a ‘Városháza-ügy’!
- Hétfői Hankó-nagyotmondás: ‘a Pannónia Ösztöndíjprogram fényévekkel jobb, mint az Erasmus’