Connect with us

Kultúra

Dés László: Orbán Viktor ott fog kicseszni az ellenzéki vezetésű településekkel, ahol tud

Dés László: ha a Kádár-korszakban gyerekként kezelték a választókat, úgy a Fidesz egyenesen "hülyének nézi" őket
Megosztás

Dés László Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar előadóművész, dzsesszzenész, zeneszerző, érdemes művész. Énekes-szólólemeze jelent meg, tavaly, Free Sounds nevű formációjával jazzalbumot adott ki, miközben valóságos díjeső hullott rá. A zenésszel a Magyar Narancs készített interjút. Ebből szemlézzük, elsősorban a hazai közélettel kapcsolatos részeket.

Jazz+Az

Szóba került, hogy néhány napja az Arénában lépett fel annak alkalmából, hogy húsz év után újra összeállt a Geszti Péter nevével fémjelzett Jazz+Az. Elmondta, élvezte a próbákat és a koncertet is. Külön örömet okozott, hogy két fúvós kivételével ugyanazok a muzsikusok játszottak, akik húsz évvel ezelőtt:

„A kották jelentős része nem volt meg, és a különböző groove-ok, effektek nagy részét is össze kellett szedni, hogy valamiképp rekonstruálni lehessen a húsz évvel ezelőtti állapotokat. Ebben Barbinek Gábor, a kiváló harsonás, Erdélyi Péter, a zenekar zongoristája, és Dorozsmai Péter hangmérnök volt a segítségemre. Emiatt a munka hónapokkal a koncert előtt elkezdődött, az utolsó héten pedig volt egy intenzív próbaidőszak is. ” /…/

„15 ezren voltak az Arénában, és végigénekelték az összes dalt. Még azokat is, amelyek nem voltak akkora slágerek.”

Tavaly decemberben Prima Primissima díjat kapott, amit a kormányzati sajtó igen ellenségesen fogadott:

„Volt olyan szélsőjobboldali portál, ahol felháborodottan kikérték maguknak, hogy én hogy lehetek jelölve egy ilyen díjra. És ennek megfelelően hordták rám, a családomra és a szüleimre a mocskot. Mint kiderült, ez egy kormányközeli portál, addig ezt nem is tudtam, olyan elborzasztó a hangneme.”

… kidekázva…

Kitért arra, mit gondol arról, hogy mintha ki lenne dekázva, kiket jelölnek. Sokak szerint ugyanis az a látszat, hogy vigyáznak arra az adományozók, hogy összhang legyen a jobb-és a baloldal között:

„Lehet így is nézni, de ha azt veszem alapul, hogy már olyanok kapták meg a díjat, mint Esterházy Péter, Eötvös Péter, Krasznahorkai László, vagy az ideiek közül Tóth Ildikó, Bachman Gábort, Bak Imre, akkor olyan kiváló művészeket említek, akik kikezdhetetlenek. Ezért is gondolom azt, hogy ilyen közegben egyáltalán nem rossz dolog átvenni egy díjat.” /…. / „…nagyon meglepődtem, amikor azzal hívtak föl, hogy a három jelölt közé kerültem, azon pedig végképp, amikor én kaptam a Prima Primissimát.

Annyira nem gondoltam, hogy az átadóra nem is készültem semmilyen beszéddel.”

Mi vagyunk a grund…?

Szóba került, hogy Mi vagyunk a grund – ez volt a 2018-as koncertjének címe, amellyel A Pál utcai fiúk musical egyik dalát idézte. Akkor azért választotta ezt a címet, mert ez azt jelenti, hogy „összefogással, toleranciával, egymás megértésével, netán szolidaritással, sokkal többre lehet jutni, mint azzal az őrületes gyűlölködő halmazzal, ami most van”. Igencsak lesújtóan beszélt arról, ami azóta történt Magyarországon:

„Sajnos nem mentek jobb irányba a dolgok, sőt annak ellenére rosszabb irányba mennek, hogy tényleg váratlanul nyert valamit az ellenzék az önkormányzati választásokkal. De úgy tűnik, hogy ez még inkább felkorbácsolta az indulatokat, és új lendületet adott a kormánypártnak a folyamatos őrjöngésre, és minden bizonnyal ott fognak kicseszni az ellenzéki vezetésű településekkel, ahol tudnak.

Ugyanez vonatkozik az ún. kultúrharcra is, ami úgy hülyeség, ahogy van, mert a harchoz két fél kell, itt meg csak ők harcolnak. Mi meg dolgozni, alkotni szeretnénk. Amúgy képtelen, abszurd sületlenség, ha azt gondolják, hogy hatalmi úton le lehet cserélni egy létező kultúrát. Nem lehet lecserélni, legfeljebb tönkretenni, és sajnos most úgy tűnik, hogy a legjobb úton haladnak a rombolásban.”

Forrás: Magyar Narancs

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Tgolyo

    2020.01.26 13:28 at 13:28

    Ki a szar ez a kocsog kis des?

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük