Connect with us

Ez a nap

DK: Tarlós tisztázza, milyen korrupcióról beszélt a BKK vezetője! 

Megosztás

A Demokratikus Koalíció (DK) felszólította Tarlós István főpolgármestert, hogy tisztázza, milyen korrupcióról beszélt Dabóczi Kálmán, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója egy nyilatkozatában. 

Gy. Németh Erzsébet, az ellenzéki párt fővárosi képviselője tartott sajtótájékoztatón elmondta, a BKK vezetője egy interjúban arról beszélt, a keresztény értelmiségnek nehéz szembenéznie a korrupcióval, valamint azért szokott imádkozni, hogy kormány a közjót szolgálja és ne a saját érdekeit.

A DK politikusa szerint Dabóczi Kálmán feltételezhetően arra a milliárdos buszbeszerzésre utalt, amelyben a főváros 180 buszt rendelt Matolcsy György jegybankelnök unokatestvérétől, ám a járművek nem készültek el tavaly augusztusig, sőt az új, áprilisi határidő előtt sem kapott még egyetlen darab sem típusengedélyt.

A kormány az utasok érdekei helyett egy szűk csoport gazdasági érdekeit szolgálja, ezért a fővárosnak el kell állnia ettől a buszbeszerzéstől – jelentette ki Gy. Németh Erzsébet, aki a Miniszterelnökséget vezető Lázár Jánostól is magyarázatot vár a történtekre.

Gréczy Zsolt, a DK szóvivője a sajtótájékoztatón elhangzó kérdésekre reagálva úgy fogalmazott, „Orbán le akarja bontani a kerítést”. Ezt azzal indokolta, hogy szerinte a kormányfő korábban a menekültek ügyében is hazudott, ugyanis Magyarország „több tízezer” menekültet fogadott be, így szerintük a kormány a kerítés ügyében sem mond igazat.

Kiemelte, a kerítés sok magyar biztonságérzetéhez hozzájárul, ezért a DK azt nem bontaná le.

(Forrás: MTI)

Kapcsolódó:

BKV – botrány! Az át nem adott, át nem vett buszok esete

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük