Állati
Dömsödi Gábor: sajnos Magyarországon a lakosság nagy százaléka nem érti, amit olvas…

Bevett Fidesz-technika, hogy sok évvel ezelőtt elmondott, teljesen más dologgal kapcsolatos félmondatokra alapozva olyan fals vádakat fogalmaznak meg, amik képesek lejáratni a figyelmetlenül olvasó előtt szinte bárkit. Ez esetben Dömsödi a célszemély. Érdekes magyar sajátosság, hogy az egyértelmű tények, amik a Fidesz-rendszer korruptságát bizonyítják, nem ilyen sikeresek.

Újabb hungarikum
Dömsödi Gábor pásztói polgármester, az LMP országgyűlési képviselőjelöltje kedden este a Hír TV műsorában azt állította: Nógrád megyében
„a fideszes Becsó testvérek mondják meg, hogy lesz-e uniós pályázat, és hogy milyen legyen”.
A salgótarjáni székhelyű választókerületben jelenleg Becsó Zsolt az országgyűlési képviselő, de az április 8-i választáson már testvére, Becsó Károly indul. Dömsödi azt mondta, az önkormányzat havi hárommillió forintot fizet egy pályázati projektmenedzser cégnek, amelynek Becsó Károly az ügyvezetője.
Beszélt arról is, hogy Pásztó környékén kétmilliárd forint uniós pályázati pénzből épül olyan kerékpárút, amire semmi szükség nincs, mert ipari területek mellett halad el, de Becsó Károly állítása szerint ebben a projektben is érdekelt. Úgy véli:
ebből a pénzből az összes salgótarjáni, bátonyterenyei és pásztói sáros utat meg lehetne csinálni
Becsóék visszaszóltak
Dömsödi megjegyzése a facebook poszthoz:
A Becsó-háziak tovább szeretnének uralkodni, de kiderült róluk egy és más. Ezért egy több mint 10 éves nyilatkozat meghamísításával akarnak lejáratni. Az a bajuk, hogy én akkor is megmondtam és most is megmondom az igazat. Lopni, hazudni, csalni pedig a mi családunkban sosem volt szokás.
És egy kis áprilisi tréfa ugyan arról a tőről:
Folyik az adok-kapok, mi meg kapkodjuk a fejünket. Egyet tehetünk, próbáljuk ki az értő olvasást!
Szerző
Friss
- Furfangos Fidelitasok -övék a jövő!?- frenetikus foglalatossággal fontoskodnak az EFOTT-on
- A szemednek hiszel, a zsebednek, vagy Takács Péternek? – Utóbbi elvárja, hogy neki…..
- Tarjányi Péter: a digitális bomlasztás a közösségi oldaladon – Dolgoznak a fiúk…..
- Budai Gyula, az Orbán-rendszer mindenese, feljelentő üzemmódba kapcsolt
- Juszt László: az év 28. hetében ezeket kérdezném Orbán Viktortól a fidesz-harsona mikrofonállványa helyében…
- Qvik fizetés és adatvédelem: hogyan felel meg a rendszer a jogszabályi elvárásoknak?
- Magyar Péter: nem volt még példa arra, hogy egy magyar párt nyíltan szövetségre lépjen egy magyarellenes román formációval
- Lévai Anikó és a politikusfeleségek csendes hatalma – avagy a NER hátországa
- Hiszi, nem hiszi? Napi horoszkóp, 2025. július 10., csütörtök
- Dr. Zamecsnik: nem üres politikai jelszó, hanem valós jogi forgatókönyv lehet a Tisza Párt „út a börtönbe” programja