Állati
LMP: a döntéseket nem az emberektől távol kell meghozni
Köztéri fogadóórát tartott szerdán délután Budapesten, a Deák téren az LMP miniszterelnök-jelöltje több tucatnyi pártaktivistával közösen.
Az LMP az utcán kampányol
Szél Bernadett azt ezt megelőzően tartott sajtótájékoztatóján kijelentette: miután felállították az országos választási listájukat és elfogadták programjukat, mostantól a kampányra koncentrálnak. Az utcán kívánják megszólítani az embereket. Károsnak ítélte, hogy az érintettek kizárásával, „oligarchák irodáiban” születnek a döntések az emberek jövőjéről.
Az önkormányzatiságot a párt egyik legfontosabb alapelvének nevezte. Szerinte Orbán Viktor miniszterelnök nem bízik még a saját embereiben sem. Folyamatos kontroll alatt tartja a polgármestereket. Félelmemből azonban nem lehet erős országot építeni – jelentette ki.
Emlékeztetett a néhány nappal ezelőtti önkéntesség napjára. Beszámolt arról, hogy pártja decemberben gyűjtéseket szervez a nehéz sorsú emberek javára. Bírálta az utcai ételosztás „betiltását” célzó felvetést, és kijelentette: az a virtus, hogy már gonoszságból is megvonnák az emberektől a táplálékot, jól mutatja, milyen mélyre süllyedt a Fidesz-KDNP. Utóbbi pártról azt mondta: tőlük távolabb a keresztény értékektől senki nem áll a magyar parlamentben.
Kérdésre Ungár Péter, az LMP elnökségi tagja a Jobbikból kilépő Kovács Béla európai parlamenti képviselő elleni vádemeléssel kapcsolatban azt mondta: ami az ügyben történt, azt mutatja, hogy a Fidesznek nem számít a nemzetbiztonság. Az orosz fenyegetettséget az egyik legnagyobbnak nevezte, amely Magyarországot éri, így azt szerinte nem kampánycélokra kellene felhasználni. Szél Bernadett ezt azzal egészítette ki: Kovács Béla ügyét rendre akkor veszik elő, ha a lehető legnagyobb politikai hasznot remélik attól.
Azzal kapcsolatban, hogy az Állami Számvevőszék (ÁSZ) tiltott pártfinanszírozást állapított meg a Jobbiknál, Ungár Péter azt mondta: az ÁSZ beszállt a kampányba, egyértelműen pártpolitikai megrendelés alapján járt el. Kijelentette: egykor a CÖF plakátjaival szemben nem indult eljárás, holott azok szerinte egyértelműen a pártfinanszírozási és plakáttörvény kijátszását célozták. „Félhet az a hatalom, amely nem hajlandó olyan játékszabályok között játszani, amely mindenkire vonatkozik” – fogalmazott.
Szerző
Friss
- Az önkényuralom szavatossága
- Nagy Márton -a boldog fogkrémtulaj- üzenete a budapestieknek: ez ilyen sport….
- Magyar Péter: ‘…ha engem bilincsben elvisznek…’
- Magánjellegű közvélemény-kutatás – elcsent szakmai segédlettel
- Karácsony Gergely: kormány-inkasszó – Leemeltek Budapest számlájáról 10,2 milliárd forintot – Frissítve!
- Orbán Viktor a CPAC-n: ‘meztelen a Soros-birodalom! Elég ronda látvány…’
- Vidéki prókátor: most az egyszer hiszek a kormánynak, hiszek miniszterelnök úrnak…
- Egy őrülttel kevesebb abban a bizonyos kormányban
- Testi épsége érdekében pártállástól függetlenül mindenkinek ajánlatos elkerülni Németh Balázs autóját
- Kínai egyetem repült rá a Trump-kormány miatt a Harvardot elhagyni kényszerülőkre