Ez a nap
Vádat emeltek KGBéla ellen
Vádat emelt az ügyészség Kovács Béla, a Jobbik európai parlamenti képviselője ellen állam elleni és költségvetést károsító, továbbá közbizalom elleni bűncselekmény miatt.

A Központi Nyomozó Főügyészség vezetője, Keresztes Imre közleményében azt írta: a politikust az Európai Unió intézményei elleni kémkedéssel, valamint jelentős vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalással, három rendbeli folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat felhasználásával vádolja a Központi Nyomozó Főügyészség.
Kovács Béla és három vádlott-társa szabadlábon védekezik.
A főügyész felidézte: az Alkotmányvédelmi Hivatal 2014 áprilisában tett feljelentést Európai Unió intézményei elleni kémkedés bűntette miatt. A feljelentés alapján indult nyomozásban a legfőbb ügyész 2014. május 12-én indítványozta, hogy az Európai Parlament függessze fel Kovács Béla mentelmi jogát. A képviselő mentelmi jogát végül közel másfél év elteltével, 2015. október 14-én függesztették fel. Ez után történhetett meg a megalapozott gyanú közlése, amelynek lényege szerint a képviselő a kémtevékenységet egy idegen állam érdekében, a titkosszolgálat részére folytatta.
A főügyész hozzátette: a nyomozás ideje alatt az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) ajánlása alapján fiktív gyakornoki foglalkoztatások miatt 2015. október 16-án újabb eljárás indult. A nyomozás során beszerzett bizonyítékok alapján megalapozott gyanút közöltek a fiktív, nem teljesített gyakornoki megállapodásokkal kedvezményezett személyekkel szemben.
Mivel a mentelmi jog felfüggesztése mindig konkrét bűncselekményre hatályos, a korábbi felfüggesztés a fiktív gyakornoki foglalkoztatás miatt indult ügyre nem volt alkalmazható. Ezért a legfőbb ügyész 2016. szeptember 20-án újabb indítványt tett az Európai Parlament elnökénél a képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére a költségvetési csalás és többrendbeli hamis magánokirat felhasználása miatt. A mentelmi jog felfüggesztéséről nyolc hónap elteltével, idén június 1-jén született döntés.
Ezt követően vált lehetővé – a büntetőeljárások célszerűségből történő egyesítése után – Kovács Bélával szemben a további bűncselekmények megalapozott gyanújának közlése – írta Keresztes Imre.
A főügyész tájékoztatása szerint a képviselő és három társa összesen több mint 21 ezer euró – valamivel több mint hatmillió forint – vagyoni hátrányt okozott az Európai Parlament költségvetésének.
Fiktív gyakornoki szerződéseket kötött
A főügyészség korábban a költségvetési csalással kapcsolatban azt közölte, a gyanú szerint a politikus 2012-ben és 2013-ban négy emberrel fiktív gyakornoki szerződést kötött 4, illetve 6 hónapos időtartamra. Az ügyészség szerint a gyakornokok gyakorlatilag nem léteztek, érdemi munkavégzés nem történt, ezek fiktív szerződések voltak.
Rendszeresen találkozott konspiratív módon orosz diplomatákkal
A kémkedéssel kapcsolatban pedig azt közölte korábban a főügyészség, hogy a polgári elhárítás figyelmét az keltette fel, hogy a képviselő rendszeresen találkozik konspiratív módon orosz diplomatákkal, és havonta Moszkvába látogat.
Kovács Béla kilép a Jobbikból
Kovács Béla európai parlamenti (EP-) képviselő kilép a Jobbikból. A politikus az MTI-hez szerdán eljuttatott nyilatkozatában úgy fogalmazott: nagy örömmel értesült arról, hogy három és fél éves „kálváriája” után vádat emel vele szemben az ügyészség, mert így végre lehetősége nyílik a bíróság előtt bizonyítékokkal cáfolni az ellene felhozott vádakat, gyanúsítgatásokat.
„Kijelentem most is, hogy sohasem kémkedtem idegen hatalomnak az Európa Unió intézményei ellen és költségvetési csalást sem követtem el” – hangsúlyozta.
Hozzátette, hogy bízik a független magyar bíróságban, és arra készül, hogy érdemben cáfolja az összes vádat, amire végre érdemi lehetősége nyílik.
„Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy ebben az ügyben sem a személyem az igazán érdekes, hanem a velem szemben megfogalmazott vádakon keresztül próbálta a Fidesz támadni a Jobbikot, és tervezi a továbbiakban is szándékosan a választási kampányra időzítve a bírósági eljárást” – fogalmazott Kovács Béla.
Annak érdekében, hogy a személye elleni vádemeléssel ne terhelje a Jobbikot „mint a legesélyesebb, kormányváltó ellenzéki erőt”, a mai nappal kilép a pártból, hogy az alaptalan vádak és a bírósági eljárás ne nehezítse a Jobbik 2018-as választási győzelmét – írta az EP-képviselő.
(forrás: MTI)
Szerző
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Szia, Uram! Kérsz 1.600 milliós EU-támogatást, ami nyomtalanul eltűnhet? – Csak tudnánk, mi baja velünk az Uniónak….
- Országszerte ‘bedőltek’ a kormányablakok
- Közlöny van róla! – Pintér miniszter nem aprózta el: 2029 december 31-ig éves bontásban adott ki utasítást
- Vita a halálbüntetésről: érv és ellenérv – 3+1 téves halálos ítélet
- „Deutschét hol lehet megnézni?” – kommentelték a hírt, miszerint transzparens a TISZA EP-képviselőinek vagyonnyilatkozata
- Hiszed, nem hiszed? – Július 11-i horoszkóp péntekre, a hét utolsó munkanapjára
- Furfangos Fidelitasosok -övék a jövő!?- frenetikus foglalatossággal fontoskodnak az EFOTT-on
- A szemednek hiszel, a zsebednek, vagy Takács Péternek? – Utóbbi elvárja, hogy neki…..
- Tarjányi Péter: a digitális bomlasztás a közösségi oldaladon – Dolgoznak a fiúk…..
- Budai Gyula, az Orbán-rendszer mindenese, feljelentő üzemmódba kapcsolt
Pingback: KGBéla az "identitás-magyar" Moszkvában lelet új otthonra - Városi Kurír