Connect with us

Kerítésen innen

Döntött a Kúria: a rendőr fizetésében benne van, hogy láthassuk az arcát

Döntött a Kúria: A rendőr fizetésében benne van, hogy láthassuk az arcát
Megosztás

Ezentúl nem kell kikockázni a rend őreinek arcát, bárki láthatja, hogy ki miként jár el, amikor egy tüntetésen. Ezzel a döntésével a Kúria egy több éves jogvita végére tett pontot. 

Jogerősen látható a rendőr arca

A rendőrség 2011-ben perelt egy Index-tudósítás miatt, amiben nem takarták ki a tüntetésen intézkedő rendőrök arcát. Az üggyel foglalkozó bíróság és az Alkotmánybíróság merőben másként ítélte meg az esetet. A Baka András vezette grémium elutasította a felperes rendőrök beadványát és az Indexnek adott igazat.

A szóbeli indokolásában a bíró azt mondta, a jogbiztonság elve alapvetően befolyásolta a mostani döntést. A Kúria véget akart vetni ennek a „pingpongozásnak” a bíróságok és az Alkotmánybíróság között.

Baka András kiemelte

ugyanakkor, hogy bár egyet lehet érteni az Alkotmánybíróság sajtószabadság-párti álláspontjával, a hatályos szabályozás viszont nem engedi meg ezt a tág értelmezést. Vagyis az Alkotmánybíróság lényegében egy új kivételt kreált, ahol a sajtószabadság elvét előnyben kell részesíteni a képmás jogával szemben.

A Kúria mostani döntése viszont azt jelenti, hogy az ügy lezárult, és egy tüntetésről szóló tudósításban a sajtónak (az említett eseteket kivéve) nem kell kikockáznia az ott dolgozó rendőrök arcát – – írja az Index.

Rászálltak a rendőrök az újságíróra, aki Orbán új irodájára volt kíváncsi

Az országos rendőrfőkapitány-jelölt szeretné a rendet fenntartani, nem szeretne rendet csinálni

Erős Antónia miatt rendőrséghez fordul az RTL Klub

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük