Connect with us

Banánköztársaság

Dull Szabolcs: Valaki darabjaira akarta szaggatni az Index szerkesztőségét

Dull_Szabolcs
Megosztás

Az Index volt főszerkesztője az ATV Egyenes beszéd című műsorában beszélt az utóbbi hetek eseményeiről. Dull azt mondta: mielőtt a múlt héten elbocsátották volna, sokszor ő is csak kapkodta a fejét, ahogy teltek a hetek és jöttek a javaslatok.

Dull felidézte, hogy 2014 óta dolgozik az Indexnél, az Origótól érkezett

Dull Szabolcs a műsorban azt mondta: amióta az Index szerkesztőségének majdnem az  egésze felállt, szinte levegőhöz sem jut, sokan érdeklődnek utána a sajtóból is, nem csak itthon, hanem külföldről is – előfordult, hogy Brazíliából kapott üzenetet. Kérdésre válaszolva elmondta: nem kapott felmentést a titoktartás alól, vannak dolgok, amelyekről nem beszélhet. A titoktartást Bodolai László íratta alá a lapvezetéssel.

Azt mondta, jó volt a kapcsolata Bodolaival, és decemberben, amikor elvállalta a főszerkesztői pozíciót, megbeszélték, hogy az együttműködés záloga az lesz, hogy szólnak egymásnak arról, ami éppen bántja őket. Ez szerinte az olyan eseményekre is vonatkozott, amik az elmúlt hetekben történtek.

Arra a kérdésre, hogy mit gondolt akkor, amikor Vaszily Miklós felerészben az Indamedia tulajdonosa lett, Dull azt mondta: régóta ismeri Vaszilyt, szerinte „jól lehetett tudni az ő kötődéseit”. Dull szerint amikor Vaszily megjelent, úgy érezte, ez egy olyan üzenet lehet, ami nem biztos, hogy megnyugtatja a szerkesztőséget.

A volt főszerkesztő hangsúlyozta: „feltett kérdéseket” Bodolainak, például azzal kapcsolatban, mi szükség van a szerkesztőség átalakítását célzó tervnek, de szerinte erre senki nem tudott neki választ adni.

Ez a terv arról szólt, hogy a szerkesztőséget kis rovatokba kiszervezik

A volt főszerkesztő úgy látja, akár napról napra végig kellene vizsgálni, hogy mi történt az elmúlt napokban.

„Valaki az Index szerkesztőségét darabokra akarta szaggatni”

– fogalmazott Dull. Sokszor ő is csak kapkodta a fejét, ahogy teltek a hetek és jöttek a javaslatok, majd a múlt héten elbocsátották.

A napokban több portál is írt arról, hogy Dull baloldali politikusokkal egyeztetett

A volt főszerkesztő erre úgy reagált: mivel évek óta politikai újságíróként dolgozik, sok politikus tudja a telefonszámát. Szokott is velük beszélni. „Nem egy jó fejleménye a magyar közéletnek, ha valakit elbocsátanak, majd a híváslistájából kreálnak történeteket”. Hozzátette: a felfordulás miatt még a gyászmunkát sem tudta elkezdeni.

A felmondása alapján Dull hat hónapig nem dolgozik majd, azt mondta, ez alatt az idő alatt szeretne jogi tanulmányaira koncentrálni. Reméli, hogy az értékek, amelyeket az Index csapata képviselt, a továbbiakban is jelen lesznek a magyar médiában. Reméli, hogy „a befektetők is érezni fogják ezt”, de egyelőre nem lát határozott szándékot ezzel kapcsolatban.

DK

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük