Duna menti futballkultúra
Magyarország mindig a Duna menti futballkultúra része volt, ezért „a horvátok sikere persze a horvátoké, de egy kicsit úgy érezzük, hogy abban mi is benne vagyunk, hiszen ez a régió dicsősége is”.
Mindig sejtettük, csak nem tudtuk ennyire frappánsan megfogalmazni.
Hogy mi is a Duna menti futballkultúra részei vagyunk. Másképp passzolunk, másképp vezetjük a labdát, mint azok, akik nem a Duna mentén teszik ugyanezt. És nálunk a félmagas beadás is félmagasabb, mint másutt.
A középkezdés meg sokkal közepebb.
Naná, hogy a horvátok sikereiben is benne vagyunk. Ezért építettünk annyi stadiont, hogy ők két gólt rúghassanak az angoloknak, Azért toljuk számolatlanul a közpénzt a futballba, hogy a horvátok futballja jobb legyen, mint a miénk.
Sajnálatos módon szeretett miniszterelnökünk – nyilván a vele született szerénységből kifolyólag – nem említett néhány aprónak tűnő, ám nem elhanyagolható részletet. Hogy nemcsak a horvátok sikereiben vagyunk benne, de mindenki máséban is.
Picasso ugyan mindmáig nem köszönte meg nekünk, hogy megtanítottuk festeni,
de ez csak idő kérdése, meglesz az is nemsokára. És a Rolling Stones is hálás lehet nekünk – ha Matolcsy György nem hoz létre nemzeti bankos alapítványokat, vagy teszem azt, Rogán Antal nem helikopteren utazik a lakodalomba, talán sose születik meg a Satisfaction.
És benne vagyunk a Holdra szállásban,
a nagy tudományos felfedezésekben, benne vagyunk mindenben, ami jó. Csak szeretünk szerényen a háttérbe húzódni, mert nekünk magyaroknak, nem szokásunk a sikereinkkel kérkedni,
A tangót is megtaláltuk fel, de nem mondjuk.
Úgyis tudja mindenki, akkor meg minek dicsekedjünk. Azért is lenne jó, ha a horvátok a vasárnapi döntőben legyőznék az franciákat, mert akkor végre egyszer mi is világbajnokok lehetnénk.
Orbán szerint a horvátok focisikere az övé is – erről ők is tudnak?