Ez a nap
Játék a számokkal – az egészségügyben
Az MSZP szerint a kormány csak a sajtóban emelte meg az egészségügyben dolgozók bérét. Az ellenzéki párt 2020-ig uniós szintre hozná az ágazat munkavállalóinak keresetét.

Kommunikációs trükk
Szakács László frakcióvezető-helyettes csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján, a Szent János Kórház előtt kifejtette: az ágazat dolgozóinak 12 százalékos emelést ígért a kormány, de egy részük – 15-16 ezer egészségügyi munkavállaló, köztük szakápolók, nővérek, műtősök – nem kapott egy fillért sem.
Kiemelte: ők általában eddig is jóval kevesebbet kerestek, mint a törvényben megállapított garantált bérminimum. Most bár az alapjövedelem nőtt, de az a kiegészítés, ami arra a szintre emelte volna a fizetésüket, hogy ne keressenek kevesebbet, mint a bérminimum, csökkent. Ez játék a számokkal – mondta a szocialista képviselő, aki az emelést egyszerű kommunikációs trükknek nevezte.
Szerinte nem csoda, hogy itt tart a magyar egészségügy, és szakemberhiány van. Vannak olyan megyék, ahol minden egyes orvosszakmára embert keresnek – jegyezte meg Szakács László.
Kitért arra is: a fővárosi Szent János Kórházban 9 fokos kórtermekről, a műtőkben falakról hulló vakolatról lehetett hallani. Hozzátette: ez nem azoknak a hibája, akik itt dolgoznak, ők kiválóan elvégzik a munkájukat, szakmai és anyagi megbecsülés nélkül is. A kormány hibája, hogy a kórházakban, egészségügyi intézményekben szakmai és anyagi megbecsülés nélkül kell olyan körülmények között dolgozni, illetve a betegeknek gyógyulni, ami nemcsak méltatlan, de veszélyes is.
Rámutatott: az MSZP szerint az egészségügyben dolgozók bérét uniós szintre kell emelni legkésőbb 2020-ig. Ezzel nem lehet várni, mert az orvosok, ápolók, mentősök el fognak menni, és nem lehet olyan ütemben képezni az orvosokat, mint amekkora az elvándorlás. Szakács László jóval több pénzt fordítana a munkakörülmények javítására is.
(Forrás: MTI)
Szerző
Friss
- Nem mindegy, milyen ATM kerül a faluba – akár kétszer többe is kerülhet a készpénzfelvétel
- Megölték az Unitravel-t – vélekedik a csődöt jelentett utazási iroda
- Friss: megbénult a Keleti pályaudvar – az utasok tájékoztatás nélkül vesztegelnek a vonatokon
- Ilyen az, amikor Nagy Márton minisztériuma fellép az áremelés ellen: két hónapja ismét gyorsul az éves infláció
- Gondoltam, illik nyílt kártyákkal játszanom: én nem voltam megtévesztve – Napi Lendvaiság
- Tarjányi Péter: ez nem riogatás, ez egy forgatókönyv arra az esetre, ha 24 órára leállna Magyarországon az áramszolgáltatás
- Mutatjuk, kedden hol várható égszakadás-földindulás
- Hiszi, nem hiszi? Napi horoszkóp, 2025. július 8., kedd
- Orbán Viktor polgári, nemzeti, keresztény világa
- Hivatalos: nem bünteti a rendőrség a Pride-n felvonulókat