Connect with us

Kiemelt hírek

Egy férfi be akarja perelni a szüleit, amiért azok életet adtak neki

per
Megosztás

Előrebocsátom, hogy nem értek egyet az úrral, de nem vagyunk egyformák. Ki-ki eldöntheti, hogy melyik nézet áll közelebb hozzá. Lássuk egy 27 éves Új-Delhiben élő férfi esetét, aki bíróság elé akarja rángatni szüleit, mert azok a beleegyezése nélkül adtak neki életet. A Raphael Samuel névre hallgató fiatalember egy úgynevezett “anti-natalista”.

Úgy gondolja, hogy az embereknek tartózkodniuk kell a szaporodástól,

mert érző lényeket a világra hozni azok beleegyezése nélkül szerinte erkölcstelen dolog. Samuelnek elmondása szerint nincsenek ellenérzései a gyermekekkel vagy az élettel kapcsolatban, mindössze azt vallja, hogy a “beleegyezés nélküli” életadás a felelős rengeteg evilági nehézségért. Mivel a “kéretlen élet” elszenvedőjének tartja magát, most azt tervezi, hogy bírósági úton vesz elégtételt szülein.

“Azt üzenem minden indiai gyereknek, hogy nem tartoznak semmivel a szüleiknek.”

– mondta Samuel egy magazinnal adott interjújában.

“Szeretem a szüleimet, remek a kapcsolatunk, de ők azért nemzettek engem, hogy az ő életük boldogabb és teljesebb legyen. Jól érzem magam a bőrömben, de nem tudom, miért kellene bármit is tennem ebben az életben, miért kéne tanulnom, vagy karriert építenem, főleg, hogy engem meg sem kérdeztek arról, akarom-e ezt az egészet.”

A fiatalember létrehozott egy anti-natalista Facebook oldalt is, ahol rendszeresen teszi közzé nézeteit, például a következő posztot:

“A szüleid egy játék vagy kutya helyett választottak téged, nem tartozol nekik, Te egyfajta szórakozás vagy számukra.”

A Nihilananad oldalnak alig több, mint 7 ezer kedvelője van,

de Raphaelt ez nem zavarja, ahogy mondta, mindent el kell kezdeni valahol.

Az anti-natalista férfi minden indiai figyelmét fel akarja hívni arra, hogy van lehetőség a gyerekmentes életet választani

Annak ellenére, hogy mozgalma még kicsi, növekedése tagadhatatlan, a cél pedig egy olyan nemzeti szintű szervezet létrehozása, amely a gyerekmentes életről szóló tudatosság terjesztésén dolgozik. Fő érveik között szerepel a Föld erőforrásainak csökkenése, és a mindenki életére ránehezedő társadalmi elvárások.

“Ez egy teljesen önkéntes alapú, erőszakmentes mozgalom.”

– mondta a 28 éves Pratima Naik, a mozgalom egyik vezetője.

“Senkire nem akarjuk ráerőszakolni a nézeteinket, de szeretnénk, ha minél többen elgondolkodnának azon, hogy miért rossz döntés gyermeket vállalni a mai világban.”

Az indiai anti-natalista mozgalom főként magasan képzett, közép, illetve felső középosztálybeli emberekből áll.

Forrás

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük