Connect with us

Kultúra

Egy fiatal nő

Megosztás

Mit tesz egy harmincas, eddig burokban és semmittevésben élő nő, akit barátja egyik napról a másikra utcára tesz, macskájával együtt. Próbál túlélni: szertelenül, összezavarodva, naivan.

Vörös hajzuhataga száll utána,

ahogy tornádóként végigseper embereken, helyzeteken. Bele sem gondolva taszítja el a segítő kezet (de vajon tényleg segítő-e ez a kéz vagy újra csak ki akarják használni?), maga sem tudja mit is akar igazán, pedig az élet – ha megkésve is – azt a leckét dobta neki, hogy felnőtté váljon. Vajon képes lesz-e rá, vagy önmagát sebzi meg újra meg újra testi és lelki értelemben egyaránt.

Az élet és a mesés Párizs sötétebb oldala tárul fel és hat depresszíven e filmben a nézőre.

A főszerepet játszó Laetitia Dosch magával ragadóan – nem is játssza – éli e zűrös nő életét, akinek sorsát korunk létbizonytalansága, a felületes emberi kapcsolatok, a törődés, a szeretet hiánya is nehezíti.

https://www.youtube.com/watch?v=UdxXW__Obcs

A film Arany Kamera-díjat kapott (legjobb első film) Cannes-ban 2017-ben és most a Frankofon Filmnapok (február 28 – március 31) keretében látható a Toldi és a Puskin mozikban.

M. Koltai Judit

Kapcsolódó:

https://varosikurir.hu/tizedszer-lesz-noi-elnoke-cannes-filmfesztival-zsurijenek/

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük