Blogbazár
Egy kétes egyházi bátorság margójára
Miután mindenki kellően elérzékenyült a pesti piarista tanárok (és néhány társuk) állásfoglalásán, és miután mindenki azt osztja, hadd tegyem hozzá az alábbiakat. Nem fogom mindegyik idézettet külön-külön elküldeni a jó édes anyjába, de odaértendő mindegyikhez, mint a véleményem nagyon visszafogott és agyon-öncenzúrázott megfogalmazását.
„Egyházi-oktatási szakmai körökben”: „Többen úgy vélik, ha van is szakmai alapja az állásfoglalás egyes pontjainak, annak közlése nem elősegíti, hanem inkább hátráltatja a konszenzust.”
Zsódi Viktor, a mosonmagyaróvári piarista gimnázium igazgatója:
„Noha az aláírók azt állítják, valójában nem általános tanári véleménynyilvánításáról van szó.”
Jelenits István (!!!):
a kormány olyan mértékben segítette anyagi támogatásával is az egyházi és azon belül a piarista iskolák újranyitását, egyházi kézbe kerülését,
„hogy már csak emiatt is úgy gondolom: nem a mi tanáraink dolga, hogy egy gond, egy probléma felhánytorgatásával kezdeményező módon megtámadják a kormányzatot. […] sajnálatos dolog, hogy éppen egy ilyen lázadásnak a lovasai lettünk. Inkább közvetítő szerepet vállalhattunk volna a nehézségek tisztázására.”
Görbe László (piarista szerzetes, a Köznevelési Tanács volt tagja):
az állásfoglalás egyes pontjainak létjogosultságát nem vitatja, mégsem helyesli maradéktalanul annak közreadását. A Budapesti Piarista Gimnázium
„bizonyos tanárokból álló csoportjának” állásfoglalása nem a legjobb időzítéssel jelent meg, „valójában inkább csak szítja a tüzet a társadalmi konszenzus lehetséges megtalálása helyett”.
Egy köztiszteletnek örvendő, ám névvel nem nyilatkozó piarista tanár:
ha jogos is lenne a kritika az oktatást illetően, ő a maga részéről azt gondolja,
„vagyunk olyan viszonyban (ti. a piarista rend – a szerk.) a hatalom képviselőivel, hogy nem kell őket tüntető módon megkeresnünk, hanem barátságos megközelítéssel és hangvétellel figyelmeztethetjük őket a problémákra – ha vannak”.
„Nem a mi dolgunk, hogy egy támadás zászlaját kioldjuk, hogy a kívülálló vagy a sértett pozíciójából tiltakozzunk”.
Farkas István piarista szerzetes:
„Megdöbbentem, hogy egy értelmiségi csoport egy probléma megoldásához eszközként nem a békés tárgyalást választja, hanem a tömeg-hangulat keltéséhez folyamodik […] minden rendszerben van olyan viszonyítási pont, amely egy disszonanciát aránytalanul felnagyít. Ezen eszköz alkalmazását erkölcsileg aggályosnak gondolom. […] Sokszor tapasztaltam, hogy akik féltve óvnak minden ítélkezéstől, ők maguk gyakorolják azt. Az is fájó, hogy a tolerancia zászlóvivői intoleránsak.”
Háttér
Csütörtök este került ki a pesti Piarista Gimnázium honlapjára az új NAT-ot kritizáló állásfoglalás, amelyet több tucat egyházi iskola tanárai, összesen mintegy ezer pedagógus írt alá. A szöveg hangsúlyozza, hogy a magyar oktatás válsága régóta tart, nem az új NAT idézi elő, amelynek amúgy vannak előremutató részei is. Ezzel együtt a pedagógusok úgy látják, és ezt részletesebben is kifejtik, hogy „a magyar oktatás egészének várt megújulását – néhány részterület kivételével – a bevezetett Nemzeti Alaptanterv és a kerettantervek nem segítik, hanem akadályozzák.”
De még mielőtt az állásfoglalás szövege és az aláírók névsora nyilvánosságra került volna,
csütörtök délután az Origo már lehozott egy cikket „Megtévesztő állásfoglalást köröztetnek egyházi iskolákban”. Ebben katolikus és református vezetők előre hangsúlyozzák, hogy a meg sem jelent nyilatkozat, aminek a tartalma a cikkből sem derül ki, nem tükrözi egyházaik és iskoláik hivatalos álláspontját, azt magánakciónak tekintik.
A református egyház oktatási irodájának vezetője ennél jóval tovább ment,
és konkrétan felszólította
„az intézményeket, hogy ne reagáljanak erre a megtévesztő levélre”
– nyilatkozta az Origo tegnapi cikkében Papp Kornél, aki akkor még nem tudhatta, hogy a figyelmeztetés ellenére több református iskola munkatársai is aláírják a levelet. Igaz, a felsorolásban intézményként megjelenő katolikus, evangélikus, zsidó és baptista intézmények között csak egy református szerepel, a többiek tanárai csak egyesével, sőt mások az iskolájuk megnevezése nélkül szerepelnek.
„A Magyarországi Református Egyház Zsinati Oktatási Irodája és a református köznevelési intézményfenntartók és intézmények nevében határozottan visszautasítom azt a módszert, amellyel lejáratják az »egyházi iskola« fogalmát. Amennyiben sajtónyilvánosságot kívánnak teremteni önös céljaikhoz, akkor azt kizárólag a piaristák nevében tegyék meg”
– folytatódik Papp Kornél nyilatkozata.
„Önök most a politikai szerepvállalás útjára léptek, s ezen az úton mi nem tartunk Önökkel. Azt azonban elvárjuk, hogy az egyházi iskolákat ne járassák le, állásfoglalásukkal azt a látszatot keltve, mintha minden egyházi iskola felsorakozna Önök mellé.”
Szerző
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Szanyi Tibor: kracsun = karácsony? – Úgy látszik, a jó hírek csak nem akarnak Orbánhoz kötődni
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács: így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
6700
2024.08.02 12:44 at 12:44
Sexy newspaper girlsHomosexual themes in he man cartoonBig ass porno picsVideo now xxxChristmas lessons
for adultsCum in mouth coolLesbian sex at beachMoom two daughter sexHott blonde teen porrn titsXxxx milf extended frwe trailersHentai
bobdage tubeAtk hairy kingdm exoticJewiish porno videosCollkege ample sex videoComm fetish
olderRolex gmt vintageDownload torrents podn brazzersIsaqbella kaif pornHoot
nazked post op shemales videosNavyy sexual asaault advocate ffor accusedWwe porn starsMidgbet humpingWednesday adams adxult costumeHusbnand wwatches wife
fudk foor moneyMature biig saggy juggsConservative free nude pregnat photographyBisexual and
prostateHott blondes aand bigg titsGaay men cummimg on menBottom + ine secrets + reports + reviewSexy skinnny chicksCyntfhia myers nakedTeen gils rriding sybian machiine https://cutt.ly/sJj46kX Arnnold schwarzenegger naked photoFreee
interracial sex stproesLa pucelle tacics hentai https://bit.ly/2TLXTpii U s virgin islands hurricaneAdult sleeper pj’s
wih hoodSavannah talor cj wright xxx galleries https://bit.ly/38utaRN Hoot stylz looking assActress ahney herr
nud picturesTranny surprise vidds https://bit.ly/35o49Wu Xray voyeurr galleriesFamkily sex pordn picturesFree ssex pics drunk college https://tinyurl.com/yhuk2g9m Fuck nadineAdult irty napieBiggedr cock ltric
muh than yours https://tinyurl.com/yfydvovy Waay sexual intercourse amoung thrtee personsCum man swapMayure aunt
tv https://cutt.ly/GJhXbfL Jusey pussyTeen voluhnteer saffe environment policyWhipped foor pleasure
https://bit.ly/3uLaiGK Black art eroticaHott shemnale vdeoShamita sjetty nue in function https://cutt.ly/OUnVAT9 Samasntha sandedrs
milfVividd sex picturesGirl gone lesbkan wild https://tinyurl.com/y8qg6flo Live
chat nude girlsOld matuhre pornhubFreee voyeur one https://bit.ly/3qUvbyZ Let me see shavwd
pussiesRussian teen obsession 2007 vNude women bodybuilders
free https://cutt.ly/VUVsHEv Gay sex sories at central michiganAnimated lesbians fuckingFat
gay fuckjng https://cutt.ly/DUv7Qk0 Teenn ppic genreFreee ics oof teen viginasTeen vampier nud
https://cutt.ly/oUvIKIU Why microsoft office sucksPetesr hill and
rrandall dick and spaTeenn likes her gianjt dildo https://tinyurl.com/2gg8tteu Harrdcore booty pornAsian princess
ringsAdvancedd breasst care of marietta georgia https://bit.ly/3DQy2h0 Causes forr stinmy vaginaUsedd midget parts mgDo women lik anal vibdator https://tinyurl.com/ydlfraff Inddie poprn sexRibb
removal for transgenderedRaw soot on my ick https://bit.ly/3t0JDZb Markings on pesnis after circumcisionKeey west fightkng cocksFree
erotoc wife moviers https://tinyurl.com/yjxadhpx Womens hairy arsesFreeones boards biig assAmmatude xxx free vidoes https://bit.ly/2HjNKddc Mas ridinjg dildosGay cruiing in olumbia scCock rings https://bit.ly/3bER92Y See through thin clpth oon breastsGaay twixNudde phktos wife cellphone mcdonalds https://bit.ly/3vhLLdS Vintage santya claus picture framedMoustachhe adul slangPornn
swan fist https://bit.ly/3pQh90V Dominican escortNude club
searchKim kardshan nked pictures https://bit.ly/3Ncdly Linsday loha sex videosThe biggest dicks you’ve ever seenColleage een https://tinyurl.com/yed4hyel Meghan heffern sexy picturesPornn with girlfriendWhat dies wett dream mean https://bit.ly/3quEV33 Hoow too have seex with book’sWife firsst esbian sexPhotos teen females masturbating https://bit.ly/3isLeOr Tgp mmen seriesBen and gwen comic hentaiLesbb sex 2010 jelssoft enterprises ltd https://bit.ly/3xlqNv0 Biig brother hhousemates picture pinoy teenThick boooty pussy picsHugee its virgins https://bit.ly/3FF3kZX Sexxy island mondels1989 fotd escoret 1300cc ukHumiliatee
tgp https://cutt.ly/GUd2hOF Asian girl in jeansRing gag bdsm videoDiick myerrs chevrolet pontiac
https://bit.ly/3rNYAKMFree low job picksAsiwn povv massageChristchurch amateurs https://bit.ly/3pWD4n8 Free tortture
and bondage sex videosJucy erotic phitos off womenFree cilicone orn https://tinyurl.com/yguyw7n7 Bikini dancingAsian ountries hinduismFirst
orvasm https://bit.ly/3qEH5Lu Crossdressing coock picsNude woma resortHuge twiunks cock models https://cutt.ly/UU8EH1T 100
latex natural pillowLesbiaan erotica foor womenWomen watchong meen suck ddick https://bit.ly/3vvos0c Poppular teen hangout spots inn 1997Critique seex vidos
earn moneyRoute of sperm in male mammal https://cutt.ly/oU889pp Self suckin shemalesStrreet prostitutes having
sexBusty ten naturals https://bit.ly/2Tyx0oz Vintage
alarm clock mom brandFreee tricks to make hher orgasmCatthern bell bikini https://bit.ly/3qcoIic Drunk
sex orgy rough rkders photosAdult thumbnails teensTiffny teen nuude https://bit.ly/3cPfPG3 Vintag womens bucklesFilipino asian stalk gangBreast augmdntation wiyh liposuction https://tinyurl.com/ybcm7l38 History sexal torcherLesbnian sinsationTv lesbian couples
https://bit.ly/3xev83m Salma hayek’s nakedUp iin the pussyGlamor shemale pon https://bit.ly/3HbYXpL I always lick her ass butLesbian blonde boobLeeotard
wearing lesbian https://bit.ly/3prbGgx Amateur ebgony aanal tubeMilking
handjob wwet pussyHentai chobis https://bit.ly/2T0TQoT Amateu matth poblem tomorrow unsolvedHomemade tprture pornElf slut https://tinyurl.com/yk6qhfgg Seexy grfaphic codeLesbian cheerleaders
movieJanuady jknes naked https://bit.ly/3wveo6X Free xxxx exotic dajcer men screen saverGolden bikini
sexLesbian pain att xvideos https://cutt.ly/bU0UeH3 Meture
sexMilff in shoe storeBikini fat tgp https://bit.ly/2GUbIv2 Bddsm and ora and sexAnal female maale pic sexVideoo games aand seizure in adults https://bit.ly/3oacc3v Aduhlt hnt item scavengerAduhlt tube affiliateGall hardcoreBikini camp flolat pool swimsuit waterFreee
nde teen stgars picsSex positions oon wikipediaDirectory female polrn starJohnn andd carlos sex picsVintage model
kits wantedFree amateur blow hand job videosCarolinha
ggay communityFree young cumshot clipsTeen sensations 10 2 cdd sAdult dobberman pinscherFemdom boot
girlsT-ruckus fucking other womenSluts escort houston transsexIntumescent ccollars intumescent
strijp injtumescent trips norseal.co.ukFr dick
grossFffm group fuckingBlack white photogrfaphy nudesPink exotic lingerieBall
berry hallle monster scene sexNicole trunfio nudeStacy miiller pumpkin assMatur couples amateyrs picsCity big
cockFotto grawtis poprn starMidge mino sefh swensonUsed teen girls underwearStick myy pussyFrree movie stars sex tapesImport nudeFemdom castration manBitch suckin dick vidVintage fdat
eelena korikova plohayaYoujg nude family photoBikkni thongs babesBreeast
augmentation iin torontoLosst bbet srrip naked picPussy short shortsFrree busty bbw
asia poirn picsCouplon codes ffor dick’s sporting goodsLoal swwingers powhatan virginiaHary arms pornHellyeah alcholin assHomeless teen statisticsFitneess moddels gone pornEndless fuckingFreee
galledries nyylons pantyhose