Connect with us

Blogbazár

Egy kétes egyházi bátorság margójára

kádár-korban
Megosztás

Miután mindenki kellően elérzékenyült a pesti piarista tanárok (és néhány társuk) állásfoglalásán, és miután mindenki azt osztja, hadd tegyem hozzá az alábbiakat. Nem fogom mindegyik idézettet külön-külön elküldeni a jó édes anyjába, de odaértendő mindegyikhez, mint a véleményem nagyon visszafogott és agyon-öncenzúrázott megfogalmazását

„Egyházi-oktatási szakmai körökben”: „Többen úgy vélik, ha van is szakmai alapja az állásfoglalás egyes pontjainak, annak közlése nem elősegíti, hanem inkább hátráltatja a konszenzust.”

Zsódi Viktor, a mosonmagyaróvári piarista gimnázium igazgatója:

„Noha az aláírók azt állítják, valójában nem általános tanári véleménynyilvánításáról van szó.”

Jelenits István (!!!):

a kormány olyan mértékben segítette anyagi támogatásával is az egyházi és azon belül a piarista iskolák újranyitását, egyházi kézbe kerülését,

„hogy már csak emiatt is úgy gondolom: nem a mi tanáraink dolga, hogy egy gond, egy probléma felhánytorgatásával kezdeményező módon megtámadják a kormányzatot. […] sajnálatos dolog, hogy éppen egy ilyen lázadásnak a lovasai lettünk. Inkább közvetítő szerepet vállalhattunk volna a nehézségek tisztázására.”

Görbe László (piarista szerzetes, a Köznevelési Tanács volt tagja):

az állásfoglalás egyes pontjainak létjogosultságát nem vitatja, mégsem helyesli maradéktalanul annak közreadását. A Budapesti Piarista Gimnázium

„bizonyos tanárokból álló csoportjának” állásfoglalása nem a legjobb időzítéssel jelent meg, „valójában inkább csak szítja a tüzet a társadalmi konszenzus lehetséges megtalálása helyett”.

Egy köztiszteletnek örvendő, ám névvel nem nyilatkozó piarista tanár:

ha jogos is lenne a kritika az oktatást illetően, ő a maga részéről azt gondolja,

„vagyunk olyan viszonyban (ti. a piarista rend – a szerk.) a hatalom képviselőivel, hogy nem kell őket tüntető módon megkeresnünk, hanem barátságos megközelítéssel és hangvétellel figyelmeztethetjük őket a problémákra – ha vannak”.

„Nem a mi dolgunk, hogy egy támadás zászlaját kioldjuk, hogy a kívülálló vagy a sértett pozíciójából tiltakozzunk”.

Farkas István piarista szerzetes:

„Megdöbbentem, hogy egy értelmiségi csoport egy probléma megoldásához eszközként nem a békés tárgyalást választja, hanem a tömeg-hangulat keltéséhez folyamodik […] minden rendszerben van olyan viszonyítási pont, amely egy disszonanciát aránytalanul felnagyít. Ezen eszköz alkalmazását erkölcsileg aggályosnak gondolom. […] Sokszor tapasztaltam, hogy akik féltve óvnak minden ítélkezéstől, ők maguk gyakorolják azt. Az is fájó, hogy a tolerancia zászlóvivői intoleránsak.”

Forrás

Háttér

Csütörtök este került ki a pesti Piarista Gimnázium honlapjára az új NAT-ot kritizáló állásfoglalás, amelyet több tucat egyházi iskola tanárai, összesen mintegy ezer pedagógus írt alá. A szöveg hangsúlyozza, hogy a magyar oktatás válsága régóta tart, nem az új NAT idézi elő, amelynek amúgy vannak előremutató részei is. Ezzel együtt a pedagógusok úgy látják, és ezt részletesebben is kifejtik, hogy „a magyar oktatás egészének várt megújulását – néhány részterület kivételével – a bevezetett Nemzeti Alaptanterv és a kerettantervek nem segítik, hanem akadályozzák.”

De még mielőtt az állásfoglalás szövege és az aláírók névsora nyilvánosságra került volna,

csütörtök délután az Origo már lehozott egy cikket „Megtévesztő állásfoglalást köröztetnek egyházi iskolákban”. Ebben katolikus és református vezetők előre hangsúlyozzák, hogy a meg sem jelent nyilatkozat, aminek a tartalma a cikkből sem derül ki, nem tükrözi egyházaik és iskoláik hivatalos álláspontját, azt magánakciónak tekintik.

A református egyház oktatási irodájának vezetője ennél jóval tovább ment,

és konkrétan felszólította

„az intézményeket, hogy ne reagáljanak erre a megtévesztő levélre”

– nyilatkozta az Origo tegnapi cikkében Papp Kornél, aki akkor még nem tudhatta, hogy a figyelmeztetés ellenére több református iskola munkatársai is aláírják a levelet. Igaz, a felsorolásban intézményként megjelenő katolikus, evangélikus, zsidó és baptista intézmények között csak egy református szerepel, a többiek tanárai csak egyesével, sőt mások az iskolájuk megnevezése nélkül szerepelnek.

„A Magyarországi Református Egyház Zsinati Oktatási Irodája és a református köznevelési intézményfenntartók és intézmények nevében határozottan visszautasítom azt a módszert, amellyel lejáratják az »egyházi iskola« fogalmát. Amennyiben sajtónyilvánosságot kívánnak teremteni önös céljaikhoz, akkor azt kizárólag a piaristák nevében tegyék meg”

– folytatódik Papp Kornél nyilatkozata.

„Önök most a politikai szerepvállalás útjára léptek, s ezen az úton mi nem tartunk Önökkel. Azt azonban elvárjuk, hogy az egyházi iskolákat ne járassák le, állásfoglalásukkal azt a látszatot keltve, mintha minden egyházi iskola felsorakozna Önök mellé.”

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük