Kerítésen innen
Egy orvos segélykiáltása: minden résztvevő remek munkát végez, a rendszerrel van őrületes gáz
„Orvos vagyok. Dolgoztam az Országos Mentőszolgálatnál és sürgősségi osztályon is. Éppen ezért tudom, milyen nehéz a munkája a sürgősségi ellátásban dolgozóknak; tisztelem és elismerem tevékenységüket. Az alábbi történetben minden kollégám egyenként nagyszerűen szerepelt, remek munkát végzett. Viszont olyan súlyos rendszerhibára derült fény, amit szeretnék most veletek megosztani, hogy felhívjam a figyelmet: nem jól működik a rendszer” – írta közösségi oldalán Spányik András.
„Orvos vagyok. Dolgoztam az Országos Mentőszolgálatnál és sürgősségi osztályon is. Éppen ezért tudom, milyen nehéz a munkája a sürgősségi ellátásban dolgozóknak; tisztelem és elismerem tevékenységüket. Az alábbi történetben minden kollégám egyenként nagyszerűen szerepelt, remek munkát végzett. Viszont olyan súlyos rendszerhibára derült fény, amit szeretnék most veletek megosztani, hogy felhívjam a figyelmet: nem jól működik a rendszer” – írta közösségi oldalán Spányik András.
„Tegnap reggel 7:30-kor hív anyukám, hogy férje rosszul van, nem tud beszélni és ,,lefittyed a szájzuga”
Letettem a telefont és értesítettem a budaörsi ügyeletes kollégáimat, akik néhány percen belül a helyszínen voltak és azonnal riasztották a mentőszolgálatot.
,,Időablakos stroke” – minden perc számít. Három órán belül mindenképpen meg kell kapni az agyi keringést akadályozó vérrög oldására szolgáló gyógyszert. Addig viszont még gyors labor, vizsgálat és CT is kell. És, mint tudjuk, minden perccel romlik a teljes gyógyulás esélye.
Közben Budáról autóval én is odasiettem.
Megérkeztem 18 perc alatt és innentől kezdődtek a megdöbbentő események: a mentő sehol.
Ügyeletes kollégáim vénát biztosítottak (kettőt is a szabályoknak megfelelően) és vigyáztak a betegre.
Az idő telt, fájdalmasan telt, a mentő pedig sehol
Nem nyughattam, így beszéltem a budaörsi mentőállomás vezetőjével: mi történik?
Mint kiderült, a budaörsi mentőkocsik a garázsban állnak, kb. egy kilométerre a betegtől, ám az állomás vezetőjének nincs joga elindítani az esetkocsit. Miért nem indítják a központból?
A betegre vigyázó orvos rádión többször jelzett, így végül elindították a kocsit, ami perceken belül érkezett.
Negyven felesleges és idegsejtgyilkos perc viszont eltelt.
Innentől minden rendben és flottul ment. A mentős bajtársak gyorsan és professzionálisan dolgoztak, a Szent Imre Kórház dolgozói kifogástalan munkát végeztek és végeznek rokonunkkal, hálásak vagyunk érte.
A rendszerben mindenki képzett és jót akar. De mi történt akkor?
Miért vettek el 40 perc esélyt egy ember életéből szervezési hibák? Ki felel az elpusztult, meg nem mentett idegsejtekért?
Komoly Sámuel és Palkovits Miklós 2010-ben kiadott, Gyakorlati neurológia és neuroanatómia című könyvében az alábbi szövegrészlet szerepel az időablakos, thrombolysis kezeléssel kapcsolatban:
,,Nemzetközi szinten is csak az akut Ischemiás stroke betegek 5-10 százaléka részesül ebben a kezelésben. Ennek elsődleges magyarázata, hogy az akut stroke betegek nem érkeznek idejében a stroke centrumokba. Ennek alapvető oka, hogy sem a betegekben, sem az orvos társadalom nagyobb részében még nem tudatosult, hogy ,,time is brain”, azaz minden perc késedelem a thrombolysis megkezdése előtt idegsejtek millióinak pusztulását okozza.”
Közzétett leírásommal a közvélemény erejével szeretnék hatni a döntéshozókra
és szeretném a figyelmet felhívni erre a megdöbbentően fontos problémára.
- Mi történik azon állampolgárokkal, akiknek nincs orvos a családjában?
- Akik nem az ország egyik legfejlettebb régiójában laknak? Akiknek nincsenek egészségügyi alapismereteik?
Amikor családorvosoknak, sürgősségi orvosoknak mesélem a történetet, legyintenek: ,,ó, mi már megszoktuk”, ,,ez ilyen”, ,,sajnos ez már nem olyan, mint amikor te mentőztél”…
Nem, ezt ne szokjuk meg
Ez nem lehet ilyen. A magyar egészségügyben kompetens és kiváló szakemberek dolgoznak, az ő munkájukra hatalmas szükségünk van. Saját élményem nyomán, nyílt levelemet egy segélykiáltásnak, figyelemfelhívásnak szánom, remélve, hogy ezzel is hozzájárulhatok egy jobban szervezett egészségügy kialakításához.”
Friss
- Éjszakai csengőfrász
- Tudta: a rezsivédelmi alapot a kormány uniós forrásból működteti, viszont azt nyomatja, hogy ‘Brüsszel meg akarja tiltani a rezsicsökkentést’
- Szijjártó Péter, ezért taníttatunk és tartunk el? – kérdezte egy kommentelő a hétfői ‘ilyenmégsisamvolt’-bejelentését követően
- Meghalt a hollywoodi sztárok kedvenc magyar riportere
- Pintér Sándor vörös kódja a rendkívüli hideg miatt
- A KDNP a természetes unintelligenciával küzd a mesterséges intelligencia ellen
- A jövőben kártérítésre jogosultak a pszichiátrián kényszerkezeltek
- Aki túléli, ne felejtsen el újra a Fideszre szavazni – kommentelt feketehumorú ‘ketteske’, akit nem láttak el a XVII. kerületben
- Mennyit ér a honvédségi nyilatkozat, amihez senki nem adta a nevét? – Frissítve!
- Gondolatébresztő (!) Németh közszolgának: mi lenne, ha Orbán Viktor is átállna és a Tisza őt indítaná 2026-ban?