Ez a nap
Tudta? Vasárnaptól éles a MÁV-Start és a Volánbusz új menetrendje – olvassa a részleteket!
Vasárnap lép életbe a MÁV-Start és a Volánbusz 2020/2021-es menetrendje, amely mintegy harminc vasútvonalon és ötven autóbuszos vonalon hoz az utasok számára jól érzékelhető változást – közölte a vasúttársaság szombaton az MTI-vel.
… hogy le ne késse!
Számos vasútvonalon csúcsidőben az eddiginél is több és gyorsabb vonat közlekedik a pálya- és járműfejlesztések eredményeként, az új autóbusz-menetrend pedig új járatokkal, ütemes közlekedéssel biztosít a korábbinál kedvezőbb, az egyéni közlekedéssel szemben versenyképesebb szolgálatást – írták.
A MÁV és a Volánbusz egységes stratégiai irányítása révén összehangolt vasúti és buszos csatlakozások segítik, hogy az utasok kényelmesebben elérjék úticéljukat
– emelték ki.
A december 13-án életbe lépő vasúti és autóbuszos menetrendi fejlesztések az ország szinte minden térségét érintik
Kelet-Magyarországon például több fővonalon bővül az InterCity-hálózat, Zemplén és Borsod térsége új, kétóránkénti közvetlen kapcsolatokkal kerül közelebb a fővároshoz.
- Budapest és Békéscsaba között óránként elérhető lesz az InterCity-szolgáltatás, késő este pedig egy új InterCity is indul a fővárosból Békéscsabára.
- Ózd, valamint Sárospatak és Miskolc között is versenyképessé válik a vasúti közlekedés a párhuzamos főutakon elérhető menetidőkkel.
- Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is több új járatot indít a Volánbusz, Szerencset, Erdőbényét, Olaszliszkát, Sárospatakot, Sátoraljaújhelyt, Putnokot, Hétet és Sajónémetit érinti a változás.
- Tiszaújváros és Polgár irányából az autóbusz és vasúti közlekedés menetrendjének összehangolása révén lehet gyorsabban és gyakrabban Budapestre utazni.
- Szeged és Makó között minden nap minimum 30 percenként indulnak autóbuszok, csúcsidőben rövidül a menetidő, mivel a reggeli és délutáni időszakban az M43-as autópályán is járnak majd autóbuszjáratok.
- Budapest és Eger között az októberben bevezetett óránkénti InterRégió vonatközlekedéshez hangolja járatait a Volánbusz, így átlagosan félóránként indul vonat vagy busz a két város között.
- Kecskemét és Hetényegyháza között munkanapokon kilenc pár vonattal bővül a kínálat.
A hatvani vasútvonal felújításának eredményeképpen Budapest és Gödöllő között egész nap, hétvégén is félóránként indulnak személyvonatok
- Az Érd alsó és Budapest-Kelenföld szakaszon tízpercenként járnak a vonatok a reggeli csúcsórában.
- Székesfehérvár és Siófok között ütemes menetrend szerint, egész nap kétóránként közlekednek a személyvonatok.
- A Dunántúlon a nagyvárosok közötti közlekedést, valamint a Balaton elérését az új Helikon InterRégió vonatok jelentősen javítják, amelyek Győr-Celldömölk-Keszthely-Fonyód-Kaposvár útvonalon egész nap kétóránként közlekednek.
- Zalaegerszeg és Keszthely között hajnaltól késő estig óránként, csúcsidőben félóránként közlekednek az autóbuszok.
Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója a közleményben mérföldkőnek nevezte a december 13-ai menetrendváltozást, mert az új menetrend már a MÁV és a Volánbusz egységes stratégiai irányítása által elérni kívánt céloknak megfelelően készült.
A közúti-vasúti közösségi közlekedési szolgáltatást összehangoltan és fenntartható módon kell biztosítani, úgy, hogy az vonzóbbá és versenyképesebbé váljon. Az integráció célja egységes menetrend, egységes utastájékoztatás, egységes jegyértékesítés megteremtése
– fejtette ki.
A versenyképes, modern és összehangolt közösségi közlekedés megteremtéséhez a következő években mindenképpen szükségesek a fejlesztések, a járműpark és a pályahálózat felújítása
A végső cél a tarifaközösség megteremtése 2022-re, a megbízhatóbb, kényelmesebb és olcsóbb utazások biztosítása érdekében
– hangsúlyozta az elnök-vezérigazgató.
Pafféri Zoltán, a Volánbusz Zrt. elnök-vezérigazgatója kiemelte: a Volán-társaságok integrációjának egyik legfontosabb eredménye az volt, hogy rugalmasabban és racionálisabban szervezhető a helyközi közlekedés. A MÁV-val való szoros együttműködéssel ez tovább folytatódik. A vasútvállalat és a busztársaság más-más területen szolgáltat hatékonyan, ezek az erősségek azonban most összeadódnak.
Minden korszerűsítés azt a célt szolgálja, hogy egyre többen válasszák a közösségi közlekedést az egyéni utazás helyett, ezzel is hozzájárulva a károsanyag-kibocsátás jelentős mértékű csökkentéséhez, az élhetőbb környezethez.
Szerző
Friss
- A közgyűlés megszavazta Budapest 2025-ös költségvetését
- Orbán és vidéke – A liberálisok utolsó mentsvára mára már Brüsszel, Mordor vidéke
- Budapest vesszőfutása
- Egyszer volt, hol nem volt… az MCC – 3 éves kortól ajánlott fóliázatlan mesekönyv a fidesz-káder képzőről
- A MÁV és az évvégi ünnepek
- Megegyezett Karácsony Gergely és a TISZA, meglesz a főváros 2025-ös költségvetése?
- Meggyalázták Csukás István síremlékét
- Tényleg szándékosan gázolt gyerekeket egy Fejér megyei édesanya?
- Karácsonyfóbiásoknak: mennybőlazangyalát, avagy valami nagyon nem stimmel veled
- Sokat csuklik mostanság a Vodafone (tudom, képzavar) – lefagy, lassú, élvezhetetlen – Ez az előfizetés-árban is meglátszik majd?