Kerítésen innen
Eltűnt! Korózs Lajos törölte mentőszolgálatos videóját
Az elmúlt két napban mi is sokat foglalkoztunk annak a videónak az utóéletével, amin Németh Athina mentőápoló beszélt Korózs lajos MSZP-s honatyának 10 emberről, akiknek ő segített, miután kitették őket a kórházból. Az azóta görcsösen tagadni igyekezett Kásler-utasítás nyomán kitett 10 emberből mára csak egy él.
Támadtak a mentők
A mentőszolgálat közösségi oldalán kikérte magának, hogy a hölgy mentős lenne. Ahogy azt már délelőtt is megírtuk, enyhén furcsálljuk, hogy a közlemény tartalma helyett a közlő személyével foglalkoztak.
A Városi Kurír volt az első, aminek nyilatkozott a történtekről a képviselő:
“Nem értem a felháborodást, hiszen egyetlen percig sem állította a hölgy, hogy az Országos Mentőszolgálatnál dolgozik, csak azt, hogy mentőtiszti végzettsége van. Egyébként egy magánszolgálat munkatársa. Úgy gondolom, nem az Ő személyét kellene támadni, hanem utánajárni annak az embertelen bánásmódnak, aminek következményeire néhány hete a Klubrádióban hívta fel a figyelmet. Ennek a riportnak alapján találtam meg én is a hölgyet.”
Újabb felvonás
Délután 17 óra után a Klubrádió „Beszéljük meg” című műsora ismét megszólaltatta a hölgyet, aki megismételte az elmondottakat, pontosan úgy, mint első alkalommal áprilisban az akkor még komoly visszhang nélkül maradt megszólalásában ugyanabban a műsorban.
Ez alkalommal azt is megemlítette, hogy
a munkahelyén egy magánszolgáltatónál, ahol azóta már nem dolgozik, sem örültek a megszólalásának.
Németh Athina továbbra sem kímélte a kásleri rendszert, és több tragikus, már-már horrorisztikus esetről is beszámolt, amelyek okán
„golyónyom nélküli gyilkosságnak„
nevezte a történteket.
Nem tudjuk, mi történhetett az MSZP háza-táján,
de tény, hogy kiadtak egy Korózs Lajos videóját nemcsak felvállaló, de továbbra is támogató közleményt, ám ezzel szinte egy időben a képviselő törölte a videót.
Szerző
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Amerikai álom magyar földön – Mi vonzza ide a családokat, és miért nem mindenki marad?
- Szabó Bálint: botrányok és következmények – ‘A börtön ablakában…’?
- Már nem képes emberi hangon szólni – Ami mostanában zajlik Magyarországon, az rémes
- Mi lesz veled, Budapest – mi következik a kormány inkasszója után?
- A Megafon honnan támogatott cucc? – 5.800 milliós bevételből lett 2024-ben veszteséges – Hiába, ami jó, az jó….
- Első nap egy új munkahelyen: túléltem. Alig….
- Vége a szerelemnek, marad a csalódás: Hugh Jackman és Deborra-Lee Furness ‘rosszízű’ válása ‘ágytól-asztaltól’
- Grúzia még nálunk is jobban teljesít? Forródrót és e-mail várja az ottani ‘pofa be-törvény’ megszegését jelenteni vágyókat
- Kocsis Máté -akit Fidesz frakcióvezető minőségben tartunk el- felnyitotta dossziéját…
- A Tiszások átvállalják a Kölcsey kirúgott tanárainak perköltségét – tudatta Magyar Péter
Losonczi Ágnes
2020.06.08 20:53 at 20:53
Az mszp politikai dinoszauruszai mindig is a saját látszatellenzéki túlélésüket helyezték a tényleges politizálás elé. Nem tetszett fideszgazdának, törölni!