Blogbazár
Ezt neked Balaton! – Lebuktak a minden fórumon sírdogáló vendéglátósok

Az alábbi felháborító és tanulságos történetet egy cigány olvasó, Lantos Antal küldte be. Reméljük hozzájárulhatunk ahhoz, hogy híre menjen az esetnek főleg azért, hogy más ne tegyen ilyet és ne járjon így…!

„Kedves mindenki!
Dolgos, tanult romának tartom magam. Ezért elmentem jelentkezni a múlthéten egy Balatoni falatozóba, mivel elég jó fizetéssel csábítanak most oda nyáron mindenkit. Jelenleg nincs munkám, így adott volt a dolog.
A szakmám szakács, és cukrász iskolát is végeztem, így bátor reményekkel vágtam neki a dolognak, hisz most a csapból is az folyik, hogy szinte senki nem akar dolgozni a Balatonnál és akár képesítés nélküli embereket is felvesznek az emberhiány miatt.
Első utam az egyik Balatonlellei falatozóhoz vezetett, ahol nagybetűkkel volt kiírva, hogy embert azonnal felveszünk! – mondom, ez már biztató így azonnal be is mentem és a tulajt kerestem, akivel meg akartam beszélni a munkát és a részleteket.
Ekkor jött a hideg zuhany, mely e levél megírását is kiváltotta belőlem. Kijött a pökhendi tulajdonos és mielőtt még belementünk volna a részletekbe, közölte, idézem, sajnos szó szerint…
„Ugyan emberhiány van, de cigányokat köszönöm, de nem foglalkoztatunk, van elég bajunk enélkül is..”
– ott és akkor azt hittem, egy világ omlik össze bennem… Egy flegma nézéssel és egy köszönöm válasszal inkább távoztam a helységből..
Hiszitek vagy nem, de azóta eltelt majd 5 nap és egyszerűen nem tudok romaként a Balatonon MEGFELELŐ a szakmámhoz méltó állást találni. Segédmunkásként persze felvennének, nevetséges bérezésért, de én nem AZÉRT tanultam több szakmát is, hogy ilyen munkákra legyek „kényszerülve”.
Dolgozni akarok, de NEM tudok, mert NEM HAGYJÁK! Mélységesen csalódott vagyok hazámban és a Balatoni (nem csak bennük) munkáltatókban..
Még hogy nincs diszkrimináció.. Egyszóval: Ha cigány vagy, nem alkalmazunk!
Kérem osszák ezt meg másokkal is, hogy a többi valóban! dolgozni akaró roma sorstársamnak és jómagamnak hátha segíteni tud ezzel is! Hálásan köszönöm,
Lantos Antal”
Nem tudjuk ellenőrizni, hogy valóban az érintett írta-e a levelet, vagy a képzelet és egy újságot író, de azért közöltük, mert a téma sajnos akármelyik magyar város bármely munkahelyén megtörténhetett volna. Migráns híján a kiszolgáltatott munkára jelentkezővel.
(forrás)
„Pénteken sztárok, szombaton „csak” cigányok” – tüntetés a Remixnél
Szerző
Friss
- Magyar Péter titka – a magyar választók 44 százaléka hajlandó félretenni saját értékpreferenciáit, ha ez szükséges az Orbán-kormány leváltásához.
- Orbán nőügyei: hihető, hogy a migránsozást Lévai Anikó indította el? – Napi Lendvaiság…
- Tarjányi Péter: 10 perc kell ahhoz, hogy nyugodtan aludj akkor is, ha egyszer tényleg elmegy az áram
- Hiszi, nem hiszi? Napi horoszkóp, 2025. július 9., szerda
- Marika néni: „Lázár kegyelmes! Jávor Pál óta senki nem tudta oly hitelesen alakítani Mikszáth és Móricz figuráit, mint Ön…”
- Kémiai kasztrálás: megoldás vagy emberkísérlet? – Mit engedhet meg magának egy társadalom, ha valóban civilizált akar maradni
- Orbán Ráhel (és családja) menni Amerika?
- Sötét órák: a legnagyobb áramszünetek Magyarországon
- Nem mindegy, milyen ATM kerül a faluba – akár kétszer többe is kerülhet a készpénzfelvétel
- Megölték az Unitravel-t – vélekedik a csődöt jelentett utazási iroda