Budapesti hétköznapok
„Emberkísérlet” Belső-Erzsébetvárosban: hétfőtől 3 hónapra megváltozik a közlekedési rend!
Felejtse el, hogy Belső-Erzsébetvárosban megszokásból közlekedik, nagyon pórul járhat! Indul a nagy három hónapos kísérlet!
….hosszú távú cél a kellemesebb lakhatás….
Jelenleg is folyik a 250 új közlekedési tábla felszerelése a Nagykörút, a Rákóczi út, a Kiskörút és az Andrássy út által körbezárt területen belül, ami a Fővárosi Önkormányzat forgalomcsillapítási terveinek első kísérleti terepe. A budapestiek hétfő reggeltől szembesülnek majd igazán az akkor életbe lépő új forgalmi renddel, ami október végéig lesz érvényben, hogy a BKK utána levonja a következtetéseket.
Konkrét változásként parkolóhelyek szűnnek meg,
egyes utcákban megfordul a forgalom iránya, egy szakaszon kiszélesítik a járdát, bizonyos utcák biciklivel kétirányúvá válnak, illetve zsákutca lesz belőlük.
Mutatjuk (Ha nem látszik jól, itt a link az eredetire.)
Itt nézhető meg a térkép a megszűnő parkolóhelyek számáról és elhelyezkedéséről, itt pedig táblázatos leírás olvasható a változtatások részleteiről.
Minek is bemenni, ha nem lehet parkolni?
A VI. és VII. kerületet érintő projektről Niedermüller Péter erzsébetvárosi polgármester azt mondta, hogy a hosszú távú cél, hogy kellemesebb lakókörnyezetet jöjjön létre Belső-Erzsébetvárosban kevesebb autóval, több zöldfelülettel, jobb levegővel.
A forgalomcsillapítás egyik célja, hogy a kerületen áthaladó autósoknak az összevissza kanyargás miatt ne érje majd meg áthajtani ezeken az utcákon. Illetve könnyíteni szeretnék a kerékpárosok közlekedését is.
Az akcióval párhuzamosan az önkormányzat és a főváros olyan lépéseket tervez, amik megkönnyítik a parkolást az ott lakóknak. A fővárosi közgyűlés augusztusban szavazhat a terület magasabb díjzónába sorolásáról, közben a tervek szerint kialakítanak kizárólag a helyiek által használható parkolóhelyeket is.
Aki visszajelzést szeretne küldeni a tapasztatairól,
az a kozossegitervezes.budapest.hu oldalon teheti ezt meg. A tapasztalatok összegzése után jövőre kezdik bevezetni a tartós változtatásokat.
Friss
- Egy és más mindennapjainkból
- Közlöny van róla: a kormány importtilalmat rendelt el a magyar termékeket kitiltó országokkal szemben
- Magyar György: Poltot nem kirúgják, hanem ördögi hatalmi játszma folyik az ügyészség és az Alkotmánybíróság feletti hatalom átmentése érdekében
- Szijjártó a kémvádról: ‘óvatossággal kezelendő ukrán propagandának kell minősíteni’
- Magyar kémeket fogtak el Ukrajnában – állítja az Ukrán Biztonsági Szolgálat
- Az internet még Orbán szigorú ‘nézésére, járására és csípőringására’ sem felejt….
- Pletykásnak tartanak? A horoszkópod megmutatja, hogy jól látják-e…
- Robert Francis Prevost -XIV. Leó- az új pápa
- Németh Szilárd színt vallott: elárulta, mivel tölti éjszakáit….
- Fekete-Győr a Tiszát segítené, de a Kétfarkú Kutyapártnak használ