Én lehettem a 2,5 milliomodik beoltott – egy oltópont “margójára”

Oltóponton jártam kedden – immár másodszor. Nem írom le sem a tetthely nevét, sem a címét, végtelenül hálás vagyok az egészségügyi személyzetnek, hogy gondjuk volt rám, örömmel láttam a katonákat sürgölődni és segíteni a műveletben. Egyikük nyomta sokunk kezébe a hozzájárulási nyilatkozatot, amelyet a második oltás mellé is ki kellett tölteni. Ha ezt valaki korábban említi, hiánya nem okozott volna fennakadást, de így némi zavar keletkezett a bejutásban, mert a kitöltögetés ugyan nem különösebben bonyolult feladat, csak ha nincs éppen kéznél toll és asztal. (Szputnyikot kaptam, s a papír talán azért kellett most is, mert az orosz vakcina második porciója nem azonos az elsővel. Nem tudom.)

No a lényeg!

Behívóparancsom időpontjánál korábban érkeztem úgy fél órával, s beálltam a mintegy 30-50 méteres sorba, amelyben sorstársaimmal együtt türelmesen várakoztam illő távolságot tartva a bejárat előtt. Aztán gyorsan megindultunk, az elő-szobában már fedett helyen kaptam meg a hozzájárulási nyilatkozatot, s mellé egy tollat, s hamar túl estem a szellemi tornamutatványon. Némi – nagyon udvarias – tülekedés árán bejutottam a szentélybe, ahol a regisztrációs asztalnál legott megkértek: ugyan töltsem már ki a fejlécet is, mert az adataim nélkül nem igazán veszik hasznát a papírnak. Már éppen készültem keresni egy emberi hátat, amelyen felírhattam volna adataimat, amikor hirtelen véget ért körülöttem a tumultus, és asztalhoz jutottam. Győztünk. Az előzetes adminisztrációt csekély fölös idegeskedéssel seperc alatt sike-esen elintéztük. E pillanatban egy kedves nővér az eltakart oltókuckók előtt üldögélő, ránézésre már régebben nyugdíjas orvoshoz irányított, aki vetett egy pillantást a nyavalyáimat felsoroló papírra, nemkülönben a mellékelt gyógyszerlistára, megkérdezte, hogy az első oltásnak éreztem-e valamely kellemetlen mellékhatását – mondtam nem – és közölte: patikaszereim (reggelim, ebédem, vacsorám) egyike sem befolyásolja az oltást.

Na mondtam – ezt örömmel hallom

Azzal a függönyt félretolva beléptem a nővérkéhez, aki pillanatok alatt nagyon ügyesen beadta a második porciót. Köszönöm szépen! Mondtam, holnap is jövök, mert kiválóan olt. Mire ő: szeretettel vár, most foglaljak helyet negyed órára. Odakint magamra öltöttem a textilneműt és helyet kerestem a csarnokban, ahol magányosan üldögélhetek mindenkitől két méter távolságra. A helyiségben akkor éppen nem volt ilyen pont, de a kikiáltó nővérke folyamatosan hívta az oltottakat magához, hogy átadja az oltási igazolásokat, úgyhogy nagy volt a forgalom. Egyébként is állandó volt a jövés-menés, az volt a benyomásom, ez itt nagyon hatékonyan működő oltópont, egyszersmind járványterjesztő központ, mert ha a jelenlevők között véletlenül csak egyetlen szuper-terjesztő akadt, akkor két nap múlva talán a védettséget még nem szerzett személyzet fele és az oltottak egy része is lázas lesz és köhögni kezd. Leültem egy felszabadult helyre, de ízibe‘ mellém ültek, így odébb álltam, amikor megszólított egy védőruhában izzadó fiatalember, s aggódva intett: jobb lenne, ha leülnék, mert egy-két korombelivel már megesett, hogy az oltás után összeestek.

oltópont

Mondtam, én leülnék de akkora itt a kupleráj, hogy nem találok szabad helyet egyik széksorban sem

De ő ügyes volt és talált, tehát csücsükéltem addig, amíg szólítottak az igazolásért, ahol a kikiáltó nővér átadta a papíromat, valamint kaptam kis műanyag kitűzőt „Oltott vagyok“ felirattal, amelyet alkalomadtán keblemre tűzhetek. Nagyon kedves volt, jó egészséget kívánt és utamra bocsájtott. A teljes művelet sorállással együtt nem tartott még fél óráig sem, előbb távoztam, mint amikorra a behívóm szólt.
Sejtelmem sincs, létezik-e járványügyi-orvosi szabályzat arra, hogy milyennek kell lenni egy oltópontnak. Hogy miként lehet megelőzni a bejáratnál a sorban állást, a jelöltek összezsúfolódását a kapunál, utóbb a pihenőben; megszervezni a gördülékeny regisztrációt; alapossá tenni a megelőző orvosi ellenőrzést; hogyan lehet elérni, hogy az oltókuckókban a nővérek friss levegőhöz jussanak; hogy az igazolásokat ne össze-zsúfolódó emberek között kelljen osztogatni; hogy az oltottakat ne kiáltozó nővér, hanem pl. elektronikus hirdetőtábla szólítsa; – szóval lövésem nincs, miként lehetne kulturált oltóponttá tenni az oltópontokat. (Talán ha több oltópont lehetne – például az önkormányzatok gondozásában is) Első alkalommal sokkal nyugodtabban, nagyobb műgonddal folyt a munka, az oltás gyorsan haladt, habár némi zsúfoltság akkor is volt. De most ott, ahol én a vázolt körülmények között és módon megkaptam a második adag vakcinát, azt érezhettem, hogy a rohanásnak, enyhe zűrzavarnak, tumultusnak oka van, sejthetően az, hogy valamely magas fórum esetleg hajnali negyed ötkor telefonon vagy e-mail-en kiadta a parancsot: a mai napon, április 6-án a miniszterelnök bejelenti, hogy immár beoltottuk 2,5 millió honfitársunkat, lehet nyitni a boltokat.

Igen! Én lehettem a 2,5 milliomodik magyar polgár, aki megkapta a vakcinát

Márpedig ha valamit Orbán Viktor főorvos, járványügyi főgóré és született mikrobiológus (félállásban kormányfő és pártelnök) valamit bejelent, akkor annak úgy kell lenni! Amikor távoztam az oltópontról, az oltásra várók sora már jelentősen megcsappant, alig voltak húszan-harmincan. Én lehettem a 2,5 milliomodik magyar polgár, aki megkapta a vakcinát. Azt kétlem, hogy a már beoltottak mindegyike megkapta a második dózist is, de az nem számít. Csak a szám számít, a bejelentés és a nyitás. Minden tiszteletem és hálám az egészégügyi dolgozóké, és rettenetesen elegem van ebből a mindenütt ott tüsténkedő, mindenhez legjobban értő, mindig a legjobb döntést hozó, amúgy kínosan ártalmas fickóból.

Kapcsolódó

oltópont

A Banánköztársaság rovatban megjelenő írások nem minden esetben képviselik portálunk véleményét.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük