Kerítésen innen
Esztergom giga-buktája – nem figyelt a Vezírre
Szita Károly, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnök péntekre hívta össze a fideszes polgármestereket egy kis gyűlöletkeltésre. Hiába, erre önkormányzati szinten is nagy a kereslet. De bakot lőttek, mert közben napvilágra került, hogy szeretett főnökük már teljesítette a brüsszeli feltételt. Cumi! Esztergom is röhejessé vált.
Esztergomi cumi
Esztergomban, a Dunakanyar legfelsőbb városában a városháza közszolgái úgy döntöttek, hogy elől járnak a meghirdetett civil-gyűlöltetésben és egyértelműen kinyilvánították, hogy nem kérnek a városban működő, betelepítést szervező Soros-szervezetekből. Akkor sem, ha maga a beterjesztő sem állítja, hogy léteznének ilyenek.
Arra minden bizonnyal nem számítottak, hogy a legfőbb betelepítő maga Orbán Viktor, tehát hatalmas bakot lőttek! Az iGOM helyi hírportál videója szerint a képviselőtestület a csütörtöki ülésen egyhangúlag, ellenszavazat nélkül szavazta meg az állásfoglalást. Ugyan kizárólag a fideszes képviselők voltak jelen, ez mégis csak egy 50-es éveket idéző szám: 100%!
Bánhidy László fideszes alpolgármester ezzel indokolta az országos riogató kampányhoz való csatlakozás szükségességét:
„A város vezetése már többszörösen bebizonyította, hogy mennyire fontosnak tartja a városban működő civil szervezeteket. Csak javaslok egy állásfoglalást, hogy ezek a civil szervezetek, ha bevándorlást szervező feladatokat is kapnának a Soros-terv alapján, ezzel a város képviselő-testülete nem ért egyet. Nagy tisztelettel vagyunk a civil szervezetek iránt, csak félünk, hogy ha egy jelentős anyagi támogatást kapnának arra a célra, hogy bevándorlást szervezzenek, az esetleg Esztergom életét is befolyásolja.”
(forrás: 444.hu)
Polgármesteri fejtágítót tart a Fidesz a civilek további vegzálásáért
Wittinghoff Tamás: Ezt az ócska, hazug, uszító levelet ma hozta a posta…
Polgármesterek Szita Károly (Kádár hű katonája) és Orbán (egykori Soros tanítvány) ellen
Szerző
További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.
Friss
- Figyeljen, mit posztol: a ballagási ajándék is illeték-köteles és a NAV éberen figyel
- ‘Végül is banánt is megpróbáltunk termeszteni az ötvenes években’, de miért nem tanul Pintér belügyminiszter az eredményéből?
- Újabb kormány-cucc alakult ezúttal ‘esőcsinálás’ céljából – Ízlelgesse: Aszályvédelmi Operatív Törzs
- Mi nem hagyjuk el Brüsszelt, mi el fogjuk foglalni!
- Devizahitel-infó, hogy tisztán lássunk
- Molnár Csaba: az Európai Parlament felszólítja a magyar kormányt, hogy csatlakozzon az Európai Ügyészséghez!
- ‘Amikor ott jártam, akkor minden hiánytalanul megvolt’ – mondta Orbán Viktor Magyarország aranytartalékáról
- Karácsony Gergely: maga az ügyészség állítja, hogy kamu volt a ‘Városháza-ügy’!
- Hétfői Hankó-nagyotmondás: ‘a Pannónia Ösztöndíjprogram fényévekkel jobb, mint az Erasmus’
- Orbán Viktor az érettségizőknek: ‘ha nekem sikerült, mindenkinek menni fog’ – Mire is gondolhatott a ‘költő’?