Ez a nap
Európa – különösen Magyarország – egyre megosztottabb
Az európai polgárok többsége úgy véli, országuk jobban megosztott, mint tíz évvel ezelőtt volt, s csaknem felük véli úgy, hogy társadalmuk egyre kevésbé toleráns. A magyarok többsége szerint az országban nagyon komoly különbségek alakultak ki az egyes rétegek között.
Az Ipsos Mori közvélemény-kutató cég a BBC megbízásából vizsgálta a megosztottságot és a toleranciát a világ 27 országában és az európaiak 66 százaléka válaszolta azt, hogy nőtt a megosztottság. Ezzel az eredménnyel az öreg kontinenst került a dicstelen első helyre. A válaszolók 44 százaléka szerint a politika miatt keletkeznek szakadékok a társadalomban, míg a britek fele az ország őslakói, illetve a bevándorlók között látnak komoly különbségeket.
A 27 ország válaszadónak háromnegyede nevezte országát megosztottnak, s a megkérdezettek harmada mondta azt, hogy most rosszabb a helyzet ezen a téren, mint egy évtizeddel korábban volt.
Európában 11 országot vizsgáltak és Szerbia volt az, ahol a legnagyobb arányban – 93 százalékban – nevezték az országot megosztottnak. Ugyancsak itt volt a legmagasabb – kétharmados – azok aránya, akik szerint a társadalomban nagyon mély szakadékok vannak.
Magyarországnak is jutott egy első hely: itt mondták a legtöbben – 55 százalék – azt, hogy az ország sokkal jobban megosztott, mint egy évtizeddel ezelőtt. Míg több országban – Nagy-Britannia mellett Németországban és Franciaországban is – azt mondták az emberek, hogy bevándorlók és az őslakosság között húzódik a legmélyebb szakadék, Magyarországon inkább a szegények és gazdagok közötti óriási különbségekről beszéltek az emberek.
(Forrás: hvg.hu)
Soros Európa megosztottságának felszámolása mellett kötelezte el magát
Szerző
Friss
- Mit érdemel az a Bohár, aki ‘sejtet’ és ezzel ‘mérgez’?
- Lázár: ‘a húsvéti nagytakarítás készen van, következhet a normalitás és a jólét programja!’
- Újabb ‘csurrant-cseppent’-sztori Tiborcz István -Orbán-vő- főszereplésével
- ‘Drága’ -a szó szoros értelmében!- Kollár Kinga! – 20 milliót feccölt a kormányprop. a lejáratására
- 6.700 milliónkba fájt a legutóbbi két nemzeti konzultáció – Mit tippel, mennyit égetnek el erre 2025-ben?
- ‘Szia Urak, megcsináltuk!’ – Lehallgatást gátló telefontok-ajánlás a Magyarországra utazó EP-delegációnak
- Varju: Orbán Viktor feltette magára az elé dobott kínai pórázt
- Akkora maflást kapott Schmidt Mária Juszt Lászlótól, hogy a fal adta a másikat
- 200 milliós pert nyertek úszók a magyar álam ellen
- Brüsszelben nem éri meg sunyinak lenni – EU-s vizsgálat Orbán Balázs MCC-jének cége ellen