Connect with us

Kerítésen innen

Ezek az CÖF-ös skacok megint kitaláltak valamit: „virtuális békemenet” az új idea

cof
Megosztás

Azt próbálják beadni, hogy aki részt vesz az Európai Parlamenti választáson – legyünk minél többen! – az egyben „virtuális Békemenetel”. Azt nem tudatják, hogy az is a klub tagja, aki nem a regnálóra adja le a voksát, vagy ők a pária-csapatban játszanak.

Túltermelés van védőkből: a CÖF is „védjük meg…”

Közleményt adott ki a Fidesz-közeli szervezet: a Nyolcadik Békemenet című írásában a CöF vezetője, Csizmadia László úgy fogalmaz,

„A május 26-ai Európai Parlamenti választás legyen virtuális békemenet. Védjük meg Magyarországot és Európát mindazoktól, akik gyökerestől kívánják kitépni az európai civilizáció értékeit az öreg kontinens földjéből”

„…muszlim világ zsoldosai…”

A CÖF emellett arra szólít fel, hogy vonuljanak be úgy a történelembe, hogy gyermekeik, unokáik büszkék lehessenek rájuk.

„Pártérdekekért, júdáspénzért, brüsszeli megélhetésért, hatalmi pozíciókért nem árultuk el országunk jövőjét. Ismerjük fel, hogy kontraszelektált politikusok ránk szabadították a muszlim világ zsoldosait. Európai polgárok pénzéből finanszírozzák a háttérbe megbúvó birodalmi törekvéseket.

A cél Európa lakosságának kicserélése. A múlt és jelen gyarmatosítóinak a világháborúkat kirobbantó országok jelenlegi vezetőinek semmi sem drága. Most a magyarok szavazataikkal a józan európai polgárokkal vállvetve megmenthetik Európát a bukott angyaloktól. Európa a miénk a görög-, római-, zsidó- és keresztény kultúra birtokosaié. Üzenje ezt a virtuális békemenet minden tagja a szavazatával!”

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük