Connect with us

Kerítésen innen

Farkasházy Tivadar: ha azt mondják: Soros, azt mondom: egészségügy!

farkashazy
Megosztás

Ahányszor a Fidesz-propaganda bármely fogaskereke megemlíti Soros György nevét – szóval napjában rengetegszer – kérdezzünk vissza – legalább magunkban – jó, jó, de mi a helyzet az egészségügyben?

Soros helyett egészségügy

Farkasházy Tivadar az ATV Civil a pályán eheti adásában vetette fel, hogy ahelyett, hogy dühöngenénk, hogy a kormány teljesen feleslegesen, lassan a Fidesznek is improduktívvá váló Sorosozásra szórja a közös pénzünket, inkább erősítsük meg magunkban az elhatározást, hogy ezen mindenképpen változtatnunk kell. Ahhoz pedig, hogy ezt megtehessük, áprilisban el kell mennünk szavazni.

Gondoljanak csak bele abba, hogy az „utca embere”, vagyis akikhez kizárólag az Orbán-vezérelt média jut el most, pár hónappal a választás előtt így gondolkodnak:

Az „utca embere” Soros Györgyről: reménykedem benne, hogy még előtte feldobja a talpát

Farkasházy beszélt még arról, amit régóta képvisel, hogy korrupció mindenhol van. Politikában résztvevők közül a legnagyobbat az hazudja, aki állítja, hogy nem lódít, ez ugyanis ott munkahelyi ártalom.

Választani kell, melyiket akarjuk, aki 10 egységnyit hazudik, vagy aki 100-at. Nulla sajnos nincs!

A műsorban szóba került, hogy vannak olyan hírek, miszerint napvilágot láthatnak olyan információk a választás előtt, amitől a „Fidesz megreszket”.

Ahhoz, hogy egy szerkezet működjön, fogaskerekek kellenek.

Amíg vállaljuk a fogaskerék szerepét, addig van esélye a regnáló kormánynak hatalmon maradni.

Farkasházy Tivadar: Soros a Puskás Akadémia 155 milliós teakonyhájába is menekült sváb bogarakat telepít….

 

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük