Connect with us

Kerítésen innen

Farkasházy Tivadar: hitetlenek – A koporsók elég szűkek, nehéz bennük tapsolni

Farkasházy
Megosztás

Az önmagát olykor humoristának álcázó gondolkodó Farkasházy Tivadar alábbi közösségi oldalán közzétett bejegyzésében, ezúttal is a NER és követői lényegére tapintott.

Hányják magukra a keresztet,

folyton keresztényüldözésről papolnak, egyre távolabbi példákat hozva, csak a templomban kerülik az első sort, mert akkor tudni kéne, mikor kell felállni, leülni. Jézusról annyit tudnak, hogy fiatalon itt hagyott minket és sokan lefestették.

A kereszténységhez annyi a közük, hogy ahol csak lehet, megszegik

S mivel korántsem hisznek a túlvilágban, földi létük abból áll, hogy minél jobban megszedjék magukat, gyermekeik, unokáik még századokig ebből éljenek.- folytatódik Farkasházy Tivadar írása. Villáik, palotáik egyre nagyobbak, csuklóikon tízmilliók mutatják az időt, ötvenmilliós dzsipekkel rohangálnak a legsimább flaszteren, egy méterről villognak rá, aki a sávjukba téved, Ferrarikból gurulnak ki, lesik, ki kettyintett nagyobb jachtban. Boldogan, már-már dölyfösen tiporják a lenn lévők lelkét, olykor a testét is.

Közben felmondják a zsolozsmát

Sorosról, libsikről, migránsokról, gyíkemberekről, már sehol sem létező komcsikról. Nejeiket lecserélik, a legjobb kurvák rájuk vadásznak, ők az erdő aprára, de inkább nagyjára. 12 éve nekik áll a zászló. Elvégre egy tábor, egy a zászló, s az ellenzéknek még az sincs.

Amúgy jártál mostanában az Aggok Házában?

Úgy hívják, hogy SZTK. Akik még becsületből keccsölnek a megérdemelt nyugdíj helyett. A többiek jó része elment külföldre, a magánpraxisba vagy otthagyta a pályát. Az egyik belvárosi kerületben átadták a legmodernebb vizsgálót, van hozzá minden, kivéve orvos. Egy volt, de elment, s hiába keresnek másikat. Akinek nem tetszik, amit ez a gazember művel, az meg fog dögleni. Akiknek tetszik, azok is, mármint jóval hamarabb, mint amennyit Isten adna nekik. Nem akarom őket riogatni, de a koporsók elég szűkek, nehéz bennük tapsolni.

(Illusztráció: Cseri László)

Forrás: Farkasházi Tivadar közösségi oldala. (Követésre ajánlott!)

Hasonlóhttps:

Friss!

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük