Blogbazár
Farkasházy Tivadar: Orbán hősei voltak, avagy a második budai kitörés
Ideje rátérnem, hogyan jutottunk ki.
Bencsik főszerkesztő felvette a gyönyörű világoskék huszárdolmányát, és elkiáltotta magát, hogy ki akar vele párbajozni, de nem jelentkezett senki, csak két ismeretlen ember, hogy ők az Európai Ügyészségtől vannak, s honnan van a lapjának egy Andrássy úti palotája. De nyugodjék meg, ők nem avatkoznak a magyar igazságszolgáltatás menetébe, átadták az ügyét Bayer és Kálomista tévészerződéseivel egyetemben az új magyar rendőrfőnöknek, Baracskai Gézának, meg az új főügyésznek, dr. Márianosztrai Endrének.
Voltak, akik álruhát húztak, Németh Szilárd szakácsnak öltözött, Semjén Zsolt vadásznak, Schmidt Mária és Farkas Flórián Piroskának és a farkasnak, Rogán Tónit pedig a Cili – magával együtt – átoperáltatta kínainak, de mind a hatot lekapcsolták, elsőnek a Szilárdot, mert ilyen marhapofával ugye nehéz. Polt Pétert egy ketrecben hurcolták körbe, aminek nem volt teteje, és azzal vigasztalták, hogy ez csak egy kerítés, amely megvédi a magyarokat, így most őt is elég hosszú időre, szóval jó magaviselet esetén is legalább kétharmadra számíthat, ha már annyira kellett neki.
A Habony Árpi viszont kijutott Ibizára, s részeg osztrák politikusokra vadászik valami lebujban
Édes néném! Képzelje, ez a Matolcsy olyan ostoba, hogy bekopogott az Áder Janihoz a Sándor-palotába, és kölcsönkérte az egyik horgászbotját, hogy a Lónyay-Hatvany villából a Zitával a damilon lemásszon a Vízivárosba, mint a Viszkis egykor a Gyorskocsi utcából. Persze rögtön elszakadt, miként a Zita tőle. Az anyja meg ingyen elkönyvelte, hogy ez se jött össze.
A Lőrinc pedig azt kérte, hogy csavarják be egy szőnyegbe, mint 1944. október 15-én Skorzeny a kis Horthyt, de annyira elhízott, hogy nem találtak akkorát, és kilátszott a feje. Erre kiugrott a kolostor egyik ablakából, és eltörte a lábát, szóval neki sem sikerült, mint 75 éve a kormányzó úrnak.
XVI. Lajos egykor inasként próbált megszökni egy hintóval,
felesége, Marie Antoinette pedig szolgálólányként, a Viktor sofőrnek álcázta magát, és Sándor Móricként próbált lepattogni a Vár lépcsőin a Volkswagen kisbuszával, de annyit vezette a híradóiban, hogy már az alján felismerték. Ez még nem lett volna baj, mert tanakodtak, hátha csak a dublőrje, de amikor látták, hogy tele van köpködve szotyival az alja, nem volt vitás. Ráadásul a csomagtartójában megtalálták a Szent koronát. Egyelőre egy könyvet kapott, hogy olvassa át, Szent Ilonán játszódik. A fejadagja 30 deka, ennyit dekázhat naponta, azt mondták neki, hogy az Harrach szerint nagyon egészséges, viszont szokjon le róla, hogy naponta kezet csókol a fegyőrnek. Csakhogy a laszti dolomitból van, hogy a faterjára emlékeztesse. Ráadásul alatta szuszog a Lőrinc, ő szokott kopogni a radiátoron, amihez nagyon ért, hogy mi az ebéd a szegedi egycsillagosban. Hamarosan bécsi pénzkezelőjével, Heinrich Pecinával is szembesítik, akit erre áthoznak Kufsteinből. Pedig már Moszkvában, Sztambulban, Bakuban és Nurszultanban is várta egy-egy dácsa.
Édes néném!
Tudja, az a legszomorúbb, hogy mi, akik ott voltunk minden választási csalásnál, minden évértékelésnél, délcegen álltunk a kerítésnél, megperzselt Soros-disznóknál, az első sorokban meneteltünk a Békemeneteken, vagyis az arcunkat adtuk a NER-nek, most remeghetünk, s örülhetünk, hogy sikerült kimenteni az irhánkat. Míg azok a névtelen haszonélvezők, akik csak felmarkolták az uniós pénzeket, sorra nyerték a közbeszerzéseket, adták vagy kapták a földeket, trafikokat, a TAO-milliárdokat, azok még időben pénzzé tettek mindent, és remek szervezéssel, valóságos új Odessa-hadműveletként, most biztonságban szürcsölik a koktélokat Malibun vagy a Bahamákon, a vagyonuk pedig köztiszteletben álló svájci, londoni, párizsi bankokban pihen.
A Vajna Timi egy kiló gyémántot is kivitt Cannes-ba,
de azt mondja, már ott se az igazi, mert senki se akarta becserélni neki egy arany pálmára, amire régóta fájtak azok a szép fogai. Sőt, a rokonok, a leszármazottak otthon maradhattak, gondozni ötcsillagos szállodáikat, felújított kastélyaikat, balatoni jachtkikötőiket, drága villákká varázsolt kempingjeiket, hiszen ki tehet arról, mit csinált a testvére, a sógora, az apja vagy az anyja. S annyi a pénzük, hogy évtizedekig, talán száz évig is ők maradnak az urak. Persze így némi reményt is adnak nekünk, hogy hamarosan visszatérhetünk a keserű száműzetésből, mivel Makaó, Monte-Carlo, Las Vegas kaszinóit is meg lehet unni, miként a Wembley, a Bernabeu, a Nou Camp, a Stade de France, az Anfield Road, az Emirates, az Etihad, az Old Trafford, a San Siro összecsapásait, ahogy a Copacabana homokfocija se ér fel egy Kisvárda-Mezőkövesd, egy Felcsút–Balmaz Kamilla rangadóval.
Mivel édes néném nem annyira jártas a történelemben, az Odessa szervezet mentett ki számos főnácit Dél-Amerikába, Eichmannról és Mengele doktorról biztosan hallott, utóbbinak sosem jutottak a nyomára, családi vállalkozásuk, a Mengele Agrartechnik pedig máig is működik otthon, még a nevét sem kellett megváltoztatniuk.
Egyébként kerestem ezt a Rodostót,
mert voltam Rodoszon a titkárnőmnek diktálni, de ott nem volt semmiféle tó. Amúgy hogy van a sertéstelepe, jól fialnak a kocák? Igazán elküldhetné valahogy a három BMW mocimat meg a svájci örökségemet, amit én ostoba, hazautaltattam.
Szerető unokaöccse,
Lali
(Megjelent a Hócipő 2019/12-es számában, június 5-én)
Szerző
