Connect with us

Kiemelt hírek

Ki hitte volna akár egy éve? Fekete-Győr András a Momentum elnöke bejegyzésben kérte a Jobbik elnökét, hogy ne szavazzon ki az ellenzéki öszefogásból a pedidofiltörvány okán

Megosztás

Aki eddig nem hitte, most megtapasztalhatja, milyen „csodákra képes a politikai kényszer. Fekete-Győr András, a Momentum elnökét feltünése óta, mint a jobbik egyik nagy kritikusát és ellenfelét ismertük meg, ám mióta egy táborba sodorta a két pártot a sors, de főleg Orbánék ravaszsága, változott a hangnem, és ez így is van rendjén.

Ki hitte volna akár egy éve is: Fekete-Győr András a Momentum elnöke bejegyzésben kéri a jobbik elnökét, hogy ne szavazzon ki az ellenzéki öszefogásból a pedidofiltörvány okán
Megosztás

Aki eddig nem hitte, most megtapasztalhatja, milyen „csodákra” képes a politikai kényszer. Fekete-Győr András, a Momentum elnökét feltünése óta, mint a Jobbik egyik nagy kritikusát és ellenfelét ismertük meg, ám mióta egy táborba sodorta a két pártot a sors, de főleg Orbánék ravaszsága, változott a hangnem és ez így is van rendjén.

Zavar az erőben?

Jakab Péter  Jobbik-elnök tegnap bejelentette, hogy pártja megszavazza a kormánypárt szégyenletes és sunyi podofiliaellenesnek beharangozott törvényét, azt, amelyikbe Orbánék (nem is annyira) fűalatt kiadták a kilövési engedélyt szinte az egész magyar LMBTQ közösségre. Jakab bejelentése után szinte az egész ellenzéki összrefogásba csoportosúlt párt csapata igyekezett relativizálni a jobboldali párt döntését ahelyett, hogy kimondták volna,

„ez bizony árulás, méghozzá a javából”.

Persze a Jobbik szintén próbálkozott némi szépségflastrommal, hogy így, meg úgy, majd ha hatalomrakerülnek kiveszik a törvényből ami nem oda való. Ugyan már elvtársak(!) ez csak duma, hogy mi lesz, lehet akkor majd egyszer, az nem legitimálhat, egy ilyen ócska, mocskos döntést, mint a Jobbiké.

És jött Fekete-Győr

Érdekes módon a Momentum elnöke is elvetette a rá máskor olyan jellemző sprőd fogalmazást és egy olyan szofisztikált levelet írt Jakabnak, hogy nem csodálkoznék rajta, ha a címzett sok részletét nem is értené:

„Kedves jobbikos parlamenti képviselők, kedves Jakab Péter!
Ma szavaz az országgyűlés a meleg honfitársainkat megbélyegző, Putyintól másolt törvénytervezetről, amelyet a jelenlegi állás szerint a hatpárti ellenzék közül csak ti készültök megszavazni. Látom az érveiteket, amelyek nagyrészt arról szólnak, hogy a kormányoldal a propagandájával démonizálhatja, “pedofilpártinak” állíthatja be az ellenzéket, ha az nem szavazza meg a javaslatot. De pontosan tudjátok ti is: bármilyen parlamentben leadott szavazattól, sőt, a kimondott szótól is független, hogy Orbán Viktor gyűlöletpropagandája éppen kit állít be a hazaárulónak, migráns-, Soros- vagy épp pedofilpártinak.

Tudjátok, hisz ti is megtapasztaltátok: a valóságtól teljesen függetlenül bélyegez meg a Fidesz titeket a nemzet ellenségeként. Bármekkora elszántsággal és szívvel is szólaltok fel a nehéz sorsú magyar honfitársainkért, a Fidesz-propaganda világában nem ez, hanem a Rogán-minisztérium legyártott hazugságai alapján ítélnek meg titeket”

– indul a levél.

Tegyétek szívetekre a kezeteket

Majd a fenti gyors főhajtás után ismét visszatér az eredeti témához:

„Abban persze egyetértünk a Kaleta-ügy után igenis szigorítani kell a pedofil bűncselekményekre vonatkozó büntetéseket, mert nem normális, hogy Jakab Péter felszólalása 10 milliós, Kaleta Gábor 19 ezer pedofil képe pedig 540 ezer forintos pénzbüntetést ér. De a politikai-taktikai érveken túl van egy még fontosabb szempont: az, hogy a törvény jóval több, mint egy kommunikációs fogás, és több tízezer honfitársunk életét képes megnehezíteni, vagy akár tönkretenni. Olyanokét, akik közös nemzetünket tehetik erősebbé – ha az állam és a társadalom nem kiközösíti, hanem elfogadja őket.

Hiszem, hogy ebben valójában ti nem akartok partnerek lenni. Ezért arra kérlek titeket, hogy térjetek jobb belátásra, tegyetek a szívetekre a kezeteket, és ne szavazzátok meg a számtalan honfitársatok életét tönkretevő törvényt!”

Ennyi Fekete-Győr András levele, se több, se kevesebb, pedig lehetne, különösen akkor amikor éppen ki kellene jelölni egy kényszeregyüttműködés határait, mert amit ebben az ügyben művel az ellenzék, az csak felbátorítja a résztvevőket, élükön mint látjuk a Jobbikkal, hogy egyeztetés nélkül csináljon amit akar, márpedig ez az út a bukáshoz vezet.

Végezetül

Miközben ez a cikk készült érkezett a hír, hogy a DK frakcióvezetőhelyette is elkezdte mosdatni Jakabot, közben a Fidesz -bár szükségtelen volt-, de Jobbik segédlettel természetesen megszavazta a gyalázatos törvényt.

Egy csipet teátrálitás: Szegény hazám!

Kapcsolódó

fekete-győr

Szerző

4 hozzászólás

4 Comments

  1. Pingback: A homofób, cigányellenes Fidesz nem talál fogást a Jobbikon - Lapzsemle - Városi Kurír

  2. Pingback: Kósa Lajos – nekünk, cimbiknek, debreceni haveroknak, csak Lali! A Biblia első fejezetig csikorogva, majd könyv bezár és kampó?? - Városi Kurír

  3. xxxtubebest.com/xa576jp63KLnk

    2024.11.29 20:11 at 20:11

    Noww I aam oing too do myy breakfast, once having my breakfazst coming agai tto
    rrad additionjal news.

  4. jav safari

    2024.12.03 09:12 at 09:12

    Nice post. I learn somedthing totally new and challengikng
    on blogs I stumbleupon evedry day. It’s always excitinhg tto read
    thrtough content from other authods andd pracrice a
    ittle something frokm their wweb sites.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük