Connect with us

Banánköztársaság

Kósa Lajos – nekünk, cimbiknek, debreceni haveroknak, csak Lali! A Biblia első fejezetig csikorogva, majd könyv bezár és kampó??

Bedőlt Kósa "böfögéselmélete" - A közszolga őrült beszéde, amiben nincs rendszer
Megosztás

Miért ver engem az élet, debreceniként? Miért? Mit vétettem? Miért kell Kósa Lajost bárkinek is provokálni, bármit kérdezni tőle, kamerát tolni az agyában, mikrofont a szája elé, ráadásul vasárnap? 

Kósa Lajos – nekünk, cimbiknek, debreceni haveroknak, csak Lali

–arra, az, amúgy ártatlannak tűnő kérdésre, hogy szerinte leadható-e a magyar médiában a Jóbarátok sorozat a ragyogó fideszes mélyen homofób és aljasul kirekesztő-megbélyegző törvény után, szemrebbenés nélkül válaszolt. Ahogy szokott. Én közben meghaltam, szabira mentem, meg világgá.

Lajos! Miért teszed ezt velünk?

Fél kettő van, öcsém, legalább az ebéd utáni kávét azt hagytad volna meg nekem, de, nem! Egy az egyben most öntöttem magamra! Ez coming out volt? Szellemi? Vagy mi volt ez? Végtelenül boldog vagyok, debreceniként tán még büszke is, hogy huncut kis mosollyal a szád sarkában tájékoztattad a nagyérdeműt, ismered Jennifer Anistont, meg a Tenkes kapitányát, a Jóbarátoknál már a cím is gyanús volt. Patent.

Hogy a Twin Peaks-t majdnem láttad, csak menetközben elvesztetted a fonalat. Szuper.

Végre valamit sikerült megcsillantanod a tuszi-hutu háborúk után. Élmény volt, gratulálok.

De áruld már el, mint barát, a barátnak, hogy Neked tényleg ez jutott eszedbe az aljas, kirekesztő, és megbélyegző homofób törvényetekről?!

A „semmit nem nézek, ami három résznél többől áll, mert aki három részben nem tudja elmondani mit akar, az már nem tudja mit akar.”

Ezzel, a mangalicaszerelői magasságokba repítő, szép mondattal üzentél az igen hálás, bár már kissé értetlen magyar népnek? Ennyi jutott eszedbe a félnáci törvénykezésetekről?

Hogy Tolsztoj szerinted síkhülye, mert neked nem tudta elmondani időre merre az előre, mert képes a Háború és békét ezerötszáz oldalban megírni, te meg lekapcsolsz általában az első fejezet közepén? System reset?

Vagy hagyjuk Tolsztojt! – mégis nehéz, meg túl vastag, meg ti a békéről nemigen hallottatok még, ha meg igen, hát nem szeretitek? Rendben

Biblia? Megvan? Az most nagyon megy nálatok. Ennyi keresztény a parlamentbe tán még sose ült. A bibliát! Azt, hogy forgatod komám? Ószövetség cca.: 900, újszövetség kb: 300 oldal, kiadástól függően.

Első fejezetig csikorogva, majd könyv bezár és kampó? Eddig tartott? Majd elmondja a frakcióvezetőd?

A tízparancsolat meg pont nem fért bele, mi? Ne lopj, ne csalj. Pech. Nem tudták leírni az elején mit akarnak. Kuka!? Ne hülyéskedjenek már veled, vagy, hogy értetted ezt? Mindegy! Hagyd. Nem is érdekel! Ha három rész, három rész. Ez a te világod.

Mindenki addig megy, amíg a jegye szól, vagy amíg bírja

A fene ebbe a bonyolult életbe. Ha meg tőled akarnak valamit, hát rajzolják le. Hurrá! Áááá, emberek! Valaki főzzön már nekem egy másik kávét. Kész, vége. Feladom. Fájront! Állítsátok meg a földet, meggondoltam magam, ki akarok szállni!

Háttér

Levetíthető-e a Jóbarátok a 18 éven aluliaknak a homofóbtörvény elfogadása után? Erről kérdezte az RTL Híradója Kósa Lajost. Ő azt felelte:

Tudom, mi a Jóbarátok, de egyetlen részt sem láttam belőle. Semmit nem nézek, ami három résznél többől áll, mert szerintem, aki három részben nem tudja elmondani, hogy mit akar, az már nem tudja, hogy mit akar mondani.

Itt hívnám fel a T. képviselő figyelmét Orbán Viktor szamizdat-sagajára, ami jelenleg a 10. részénél tart!

A Media1 a Médiahatóságtól próbálta megtudni, mi alapján döntenek, válaszukból az derült ki, egyedi ügyekben, bejelentések alapján, vagyis utólag vizsgálják a műsorokat. Mint megírtuk, a pedofil bűnelkövetőkkel szembeni szigorúbb fellépésről, valamint a gyermekek védelme érdekében egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot a Jobbikkal együtt szavazta meg az Országgyűlés fideszes kétharmada.

A pedofíliát erősebben büntető szövegbe módosító javaslatok révén kerültek bőven melegellenes passzusok.

Így az is, hogy tilos tizennyolc éven aluliak számára pornográf, valamint olyan tartalmat elérhetővé tenni, amely a szexualitást öncélúan ábrázolja, illetve a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint a homoszexualitást népszerűsíti, jeleníti meg. Ugyanakkor az már nem derül ki, hogy pontosan mit jelent a népszerűsítés.

 

kósa

Szerző

2 hozzászólás

2 Comments

  1. ariel39

    2021.06.21 08:18 at 08:18

    azt a nyomorult törvényt nem csak a jobbik szavazta meg hanem a kdnp és az mszp meg a többiek is.. mit lovagolnak egyetlen párton. az nem zavar senkit hogy a fidesz nyomorult módon összemosott két dolgot és egyként kezeli???? ez senkit nem irritál????? mindig a gyurcsány és a jobbik az akit froclizni kell.. vegyék már észre, nem csak ők ülnek abban a nyomorék parlamentben hanem a többi korlátolt agyhalott is ott van

  2. Telegdi László

    2021.06.21 08:46 at 08:46

    Lajos aki közszereplő,és Párt politikus is egyben annak el kell viselni a számára kellemetlen kérdéseket,akár tetszik akár nem az más kérdés hogy nem tud rá válaszolni,mivel meghaladja a képességedet,ha ez a helyzet ki lehet szállni a politika körforgásából,ja hogy anyagilag vesztes lennél,az más,ha mégis úgy gondolod hogy tovább maradsz közszereplő,az a te gondod de akkor nem kell finnyáskodni,ha kellemetlen kérdésekre kellene válaszolni!!

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük