Connect with us

Ez a nap

Figyelmeztető sztrájk az Audi Hungaria Zrt.-nél

Megosztás

Két órás figyelmeztető sztrájkot hirdetett péntekre az Audi Hungária Független Szakszervezet, miután elutasította az Audi Hungaria Zrt. bérajánlatát.

Megosztás

Két órás figyelmeztető sztrájkot hirdetett péntek délelőttre az Audi Hungária Független Szakszervezet (AHFSZ), miután a csütörtöki sztrájkbizottsági értekezleten egyhangúan elutasították az Audi Hungaria Zrt. bérajánlatát – közölte honlapján csütörtök este az érdekképviselet.

A szakszervezet követelése

A tájékoztató szerint a bértárgyaló delegáció átadta a munkáltatónak a sztrájkkövetelését és jelezte, hogy az teljes mértékben megalapozott és szakmailag alátámasztott.

A sztrájkkövetelésben foglaltak szerint a bérmegállapodást egy évre szeretnék rögzíteni úgy, hogy az alapbéremelést kombinált béremelés alkalmazásával 18 százalékkal, de minimum 75 ezer forinttal emeljék meg. Ezen felül az alapbérbe a mozgóbér négy százalékát építsék be, kapjon minden munkavállaló egy hónapban egy teljes szabad hétvégét, a gyermekek és az életkor után járó szabadságokkal pedig a munkavállaló rendelkezhessen. A választható béren kívüli juttatás keretösszegét a jelenlegi 620 ezer forintról 787 ezer forintra növeljék, fejlesszék tovább a lojalitás bónuszt és vezessék be a jubileumi bónuszt.

A tájékoztató szerint a szakszervezet megbízásából a hiteles pénzügyi beszámolók alapján gazdasági szakértők megvizsgálták a Volkswagen csoporthoz tartozó legfontosabb nyugat- és kelet-európai egységeknél 2017-ben regisztrált üzleti és bérekkel kapcsolatos mutatókat.

Más országokban az Audi bérei jóval magasabbak

Az elemzésekből kiderül, hogy a győri Audihoz képest a szlovákiai gyárban dolgozók átlagbérelőnye 28 százalékos, a csehországié 25 százalékos, a lengyelé közel 39 százalékos, a belga Audinál fizetett átlagbér pedig 3,6-szorosa a győrinek.

Kitérnek arra is, hogy egy kérdőíves felmérés alapján a dolgozók a jelenlegi nettó jövedelmükhöz képest negyven százalékos növekedéssel éreznék a tisztes megélhetés tekintetében megbecsülve magukat.

Kiemelték, hogy a munkatársak és a szakszervezet nem a németországi fizetések egy az egyben eléréséért harcol, hanem a kialakult jelentős lemaradás csökkentéséért.

Szeptember óta tárgyalnak

Az Audi Hungaria Zrt.-nél szeptember óta tartanak a bértárgyalások. Az Audi két év alatt húsz százalékos béremelést javasolt, szerdán azonban a korábbi ajánlathoz képest „közel azonos mértékű”, új tartalmi elemekkel kiegészített ajánlatot adott át az érdekképviseletnek.

A vállalatnál legutóbb  2017. január 26-án tartottak két órás figyelmeztető sztrájkot a megrekedt bértárgyalások miatt.

(Forrás: MTI)

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük