Kerítésen innen
Főkémváltás: felmondott a magyar hírszerzés vezetője – Nem sokáig bírta a gyűrődést….
Információk szerint távozik az Információs Hivatal éléről annak vezetője, Bunford Zsolt vezérőrnagy. Úgy tudjuk, a hírszerzés vezetője maga döntött a távozás mellett. Már megvan az utódja.
Információk szerint távozik az Információs Hivatal éléről annak vezetője, Bunford Zsolt vezérőrnagy. Úgy tudjuk, a hírszerzés vezetője maga döntött a távozás mellett. Már megvan az utódja.
Már megvan az utód….
A hvg.hu értesülése szerint nemrég benyújtotta lemondását Bunford Zsolt, az Információs Hivatal vezetője. A helyére az Alkotmányvédelmi Hivatal eddigi műveleti főigazgatóhelyettese, Oláh Krisztián kerül. A portál úgy tudja, hogy Oláhot szerdán már meg is hallgatta a parlament nemzetbiztonsági bizottsága.
Bunford Zsolt nem sokáig bírta az IH élén, mert mindössze 2020 végén nevezték ki főigazgatónak
Mielőtt az IH vezetője lett, a szervezetnél elemző főigazgató-helyettese volt. Távozásában információnk szerint szerepet játszott, hogy a kormányzat elégedetlen volt a hírszerzés teljesítményével. Igaz, ez már korábban is így volt, Bunford elődje, Czukor József is mindössze két évet húzott le főigazgatóként. A hírszerzés szerepe jelentősen megnőtt az ukrajnai háború kitörése óta. Úgy tudni, hogy az IH „bakijaként” könyvelte el a felsőbb politikai vezetés azt, hogy még egy nappal a háború kitörése előtt is arról tájékoztatták Orbán Viktort, hogy nem lesz háború. Az IH teljesítményének nem túl jó kormányzati megítélése mellett az a hír járja,
Bunford nem jött ki jól az újonnan felálló struktúra irányítóival.
Rogán irányít…..
Mint ismeretes, az új kormányzati felállásban a titkosszolgálatok irányítása Rogán Antal alá került, de a szolgálatok vezetői közvetlenül Papp Károly államtitkárhoz tartoznak. A portál értesülése szerint
nemrég munkamegbeszélést folytatott Bunford és Papp Károly, és ez a megbeszélés nem sült el jól – ezután dönthetett úgy Bunford, hogy inkább távozik az IH éléről.
Az előző ciklusban az IH Szijjártó Péter külügyminiszter irányítása alá tartozott, úgy tudni, Bunford jó kapcsolatot ápolt Szijjártóval. Így könnyen lehet, hogy ha marad az állami szférában, akkor a külügyben folytatja. Lemondása mindenesetre azt is előrevetíti, hogy más, nála alacsonyabb beosztású vezetők is lecserélődhetnek a hírszerzésnél.
Az, hogy az IH vezetését egy olyan titkosszolgára bízzák, aki az AH-nál dolgozott eddig, a tapasztalatok szerint nem túl szerencsés.
Hagyományosan a hírszerzésnél dolgozók ugyanis „lenézik” az elhárítókat, ami sokszor konfliktusokat szül. Ez persze nem jelenti azt, hogy Bunford utódja nem állja majd meg a helyét, azt viszont igen, hogy nem lesz könnyű dolga, ha vezetőként el akarja fogadtatni magát – véli a HVG újságírója.
Szerző

Friss
- Újabb százmilliárdok ígérvénye Orbán Viktortól: ezúttal a közszféra dolgozóinak – Ugye tudja mindenki, hogy ez is a közös kontóra megy?
- Nem mind fénylik, ami arany
- Nem rötyög! Nagy Márton szerint a béke, az adókedvezmény és a nyugdíjasok élelmiszer-utalványa pörgeti fel a gazdaságot
- 2025 őszi karrierhoroszkóp – Mit tartogat a következő évszak a munkában és céljaidban?
- Meg vagyok nyugodva. Orbán azt mondta, ő megment a világháborútól – Napi Lendvaiság…
- Lázár „óriási bejelentése’: azt tervezik…., nem belekezdtek, csinálják, csak dumcsiznak róla
- „A miniszterelnök úrnak üzenem: kiszúrathatja a kerekeimet (…) úgysem fogok félni tőle, ő meg úgyis meg fog bukni…”
- Nyerges Csenge Megafon-lány Tisza-ügynök lenne? Zalaszentgróti szereplése párszáz szavazatot biztosan hozott Magyar Péternek
- Az államadóság-halmozás a rendszer lényege – egy srófra: a hitelére jár az agya Kádárnak és Orbánnak is
- Siófok elesett!!! Bezárunk – A balatoni fagyiárust kiütéssel lenyomták a szúnyogok…