Connect with us

Kerítésen innen

Fürjes kormány-gólpassza Karácsony Gergelynek – hétfői nagyotmondás….

Ön szerint a főváros, vagy a kormány kezeli az országkasszát? Fogaskerekű-ügyben beindult a mutogatás-hadművelet
Megosztás

Az alaposan felépített Karácsony-alázás hétfői Fürjes-mondása az, hogy kormány-atyuska ad pénzt-fegyvert-paripát, de a főpolgármester csak bénázik. A jól hangzó mondatok mögötti adatok persze mást mutatnak, de ki túr le odáig? 

Orbán Traktort is tud vezetni, míg Karácsonynak jogsija sincs….

A kormánykommunikáció azt találta ki Budapest főpolgármesterének aktuális lejáratására, hogy belemászott a magánéletébe, persze „nevüket elhallgatókra” hivatkozva.

Karácsony Gergely azért “gyűlöli az autósokat”, mert korábban, többszöri nekifutásra sem sikerült letennie a vezetői vizsgát.

Minderről pedig a főpolgármester több állítólagos oktatója(!) számolt be:

“Főként arra emlékeznek, hogy folyton bizonytalankodott. Nem merte felvenni a tempót, késve döntött egy útkereszteződésben, nem tudta eldönteni, hogy kinek van előnye. Egyszer még arra is rákérdeztek, hogy minden rendben van-e a szemével…”

…ezzel szemben a „nemzeti polihisztor”

Ha hétfő, akkor Fürjes támad….

A Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár a Magyar Nemzetnek beszélt arról, hogy szerinte Budapestnek és Magyarországnak is az a jó, ha befejeződik a Biodóm.  „Ehhez a kormány negyvenmilliárd forintot biztosít a fővárosnak, minden beleszólás nélkül. Gólpasszt adtunk a fővárosi önkormányzatnak, csak be kell lőni a ziccert. Már jócskán hosszabbításban vagyunk, és csak várjuk, mit kezdenek a forintos labdával” – mondta Fürjes Balázs, aki megjegyezte azt is, hogy még nem kaptak tájékoztatást arról, mikorra és hogyan fejezik be a munkát.

A 2017 nyarán elkezdett beruházás pár év alatt teljesen elszállt.

Az év elején sem a kormány, sem a főváros nem tudja megmondani, miből fogják befejezni. Ezért februárban a Fővárosi Közgyűlés kivette Fővárosi Állatkert kezéből a biodómmal kapcsolatos pénzügyi döntéseket, és azt inkább az egyik fővárosi tulajdonú cégre bízza.

A Fővárosi Állatkert vezetéséről a februárban lemondott Persányi Miklós december közepén még úgy saccolt,

hogy kormány által eddig biztosított nettó 43,7 milliárd forinton felül még további mintegy 20 milliárdra van szükség a befejezéshez. Az év elején úgy számoltak, hogy a 2017-ben még 43,7 milliárdosra tervezett biodóm becsült költsége 63 milliárdnál jár . Nemrég pedig az is kiderült, hogy a projekt további 200 millióval drágult.

Ugyanakkor az örök optimista Fürjes Balázs

most is reményét fejezte ki, hogy nem marad torzóként az épület.

Ráadásul a valóban hasznos Biodóm fejlesztés befejezése jó alkalom a főpolgármesternek, hogy bebizonyítsa, nem igazak a vádak, hogy ő képtelen megcsinálni dolgokat, csak fejlesztések megfúrásában, nemek kimondásában jeleskedik”

– tette hozzá az államtitkár, aki megígérte, ha meghívják a megnyitóra, örömmel tapsolja meg Karácsony Gergely megnyitó beszédét.

Forrás

koronavírus

 

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Kovács+Béla

    2020.09.14 12:38 at 12:38

    Véleményem : fürjes , amilyen sza.ember , sajátkezűleg felújíthatja a Lánc-hidat és a biodómot pedig tartós papával ! Ha ez meglesz , még én is elmegyek az átadásra !

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük